Retry – Flappy Bird stílusú játékkal állt elő az Angry Birds fejlesztője

HusztiD 2014.05.08. 16:03 Apple, Játékok 5 hozzászólás 665

Bizonyára sokatok ismeri a Roviot, hiszen ők fejlesztették az egyik legnépszerűbb mobilalkalmazást, az Angry Birds szériát, amely a kezdetekben még csak az Apple eszközein volt elérhető. Természetesen ezen felül több játékban is kipróbálta magát a csapat, azonban nem arattak velük akkor sikereket, mint a madarakkal. A fejlesztőcsapat most egy új téren próbálja ki magát, hiszen egy Flappy Bird szerű játékkal állt elő, melynek neve Retry. Az alkalmazás a 80-as évekbe repít minket vissza, hiszen egy 8 bites grafikával érkezett az meg. A jó hír, hogy az appot ingyenesen letölthetjük az App Store-ból, viszont a rossz az, hogy egyelőre csak Kanadában, Finnországban és Lengyelországban elérhető. A hivatalos információk szerint a későbbiek folyamán a játék elérhetővé válik világszerte is, azonban hogy ez mennyi idő lesz, az még erősen kérdéses. Aki pedig kipróbálná, annak létre kell hoznia egy új felhasználói fiókot, ahol a fent említett adott országok egyikét írja be magának.

Nektek hogy tetszik az előzetes lapján?

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. HRoland - 2014.05.08. 16:10

    Seems amazing :D

  2. THe0S - 2014.05.08. 16:14

    Kipróbáltam és nem rossz, nehezebb mint a Flappy Bird, unalmasabb percekben el lehet vele lenni.

  3. Wiilmos - 2014.05.08. 17:44

    Az csak én vettem észre hogy konkrétan az egész előzetes/trailer -ben a játékos folyton bénázott ill. meghalt?

  4. .. - 2014.05.08. 19:07

    Ez mind szuper, és mindenki happy, csak az az egy baj, hogy még az angry birds epicet sem tudták felrakni a magyar app storeba, és akkor ők még egy másik alkalmazással bajlódnak, és le se szarják azt, hogy már két hónapja fent kéne hogy legyen az epic nálunk is.
    A másik pedig az, hogy most hogy nem ment annyira az Angry Birds(nem volt annyira felkapott), elkezdték copyzni a játékokat, erre az utolsó két jÁték is bizonyíték!
    Angry birds Epic: South park :stick of truth
    Retry: flappy bird
    El vagyok szomorodva:( ennél többet vártam volna a Rovio-tól!

  5. Peti - 2014.05.12. 16:37

    Hát ez nagyon nehéz játék!! Valaki idegbeteg az össze töri a mobilját :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.