Sem az Apple TV, sem pedig az iWatch nem kerül bemutatásra az idei WWDC-n

HusztiD 2014.05.05. 10:43 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 571

Ma reggel már kiderült, hogy az Apple nagyobb hangsúlyt fektet majd az OS X 10.10-re a Worldwide Developers Conference-n mint hinnénk, de a 9to5Mac legfrissebb információi alapján másra szinte nem is számíthatunk. Legalábbis ami a termékekre vonatkozik. Ha igazak az értesülések, akkor az OS X mellett bemutatják az iOS 8-at és van rá némi esély, hogy ezzel együtt még a Healthbook alkalmazást is. Viszont külön kiemeli a forrás, hogy a 2014-es WWDC-n biztosan nem fogják bemutatni az Apple TV-t sem pedig a régóta pletyka tárgyát képző okosórát, az iWatch-csot. Az óráról egyelőre nem sok mindent tudni, viszont az almás set-top boxot vélhetően az idei év végén vagy a jövő év elején kerülhet piacra, amely már Siri és App Store támogatottsággal érkezhet.

Hogy mennyire igazak a fent leírtak, az kérdéses, így ne vegyen senki sem biztosra semmit. Arról pedig, hogy mikor jelentik be az okosórát, egyelőre semmit sem tudni, de vélhetően nem sokkal a WWDC útán kerülhet rá sor, hiszen ha már bemutatják a Healthbook-ot, akkor célszerű lenne a hozzá alkalmas eszközt is prezentálni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Zoli - 2014.05.05. 11:51

    Ezek azt is igazolhatjàk, hogy az àrrès olyan hatalmasra lett belôve minden termèknèl, hogy az anyagi fejlôdès folyamatos, nincs szüksèg a termèkek listàjàt tovàbb bôvíteni, a Samsung meg sok kicsit összeszedve letarolja a piacot. Tipikus merci-suzuki szemlèlet, kevesebben dobjuk össze az óriàsi hasznot, ès mindig, mindenhol bizonygatjuk, hogy prèmium minôsèget kapunk. De mennyivel többèrt?

  2. Maeto - 2014.05.05. 14:15

    Ez a fotó melyik filmból van,olyan ismerős ?

  3. Sabah - 2014.05.05. 14:50

    Poltergeist a film…

Szólj hozzá Te is!