Kis mennyiségekben már szállítják a zafírüveget a kínai partnerekhez

HusztiD 2014.05.02. 11:33 Apple, Egyéb, iPhone 4 hozzászólás 604

Még februárban volt róla szó, hogy az Apple partnere, a GT Advanced akár 200 millió iPhone számára is előállíthat zafírt, amiről azóta nem sokat hallottunk. Elvileg már márciusban megkezdődött a zafírüveg gyártása, azonban most derült ki, hogy csak kis mennyiségekben szállítják azokat Kínába.

A legújabb információk alapján legutóbb 2200 kilogrammnyi zafír jutott el az ázsiai partnerekhez, akik majd azt az iPhone vagy az iWatch előállítása során használnak fel. Ezt megközelítőleg 100 kemencével gyártották le, azonban korábban már kiderült, hogy a vállalatnak 518 gyártásra alkalmas kemencéje van, de akár még több, mint 400-at is beszerezhetnek hozzájuk pluszba, így ha nagyobb mennyiségben kell majd készíteni, akkor majdnem ezer kemencével állhatnak neki a termelésnek.

Továbbra is kérdéses, hogy mire lesznek ezek a zafírüvegek felhasználva. A korábbi pletykák alapján a legvalószínűbb az, hogy az iPhone 6 kapja azt meg, de olvashattunk már olyat is, hogy csak a telefon nagyobbik, 5.5 colos testvére kaphatja azt meg. Ezen felül pedig szóba jött még az iWatch is, ugyanis az sem kizárt, hogy a szóban forgó okosóra kapja meg a strapabíró üveget.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Motyon - 2014.05.02. 19:25

    Az iWatchon lesz. Nem kérdés, max annak aki nem ért hozzá. Tudjátok ti mennyibe kerül a zafír? Volt esetleg ilyen órátok? Szenzációs, de drága és inkább órában volna haszna.

  2. Lego - 2014.05.04. 13:11

    Valóban órába a legjobb. Totál nem karcolódik már vagy 10 éve hordom.

  3. Rockwell91 - 2014.05.05. 13:12

    Hát nekem van jelenleg egy zafíros órám, hát … a 6 éves 5000Ft kínai órám on nincs annyi karc. :S

  4. Hk - 2014.05.05. 17:13

    Nem igazan vagyok szekerto de az apple termekeit hasznalom. Ez nagyban megnovelne mondjuk az uj iphone arat?

Szólj hozzá Te is!