Egy héttel a WWDC előtt rendez konferenciát a Samsung, ahol az egészség lesz a téma

HusztiD 2014.05.02. 09:22 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 344

Mivel is kezdhetnénk a péntek reggelt, mint a koreaiak legújabb lépésével? Helyi idő szerint ma hajnalban a Samsung bejelentette, hogy május 28-án San Franciscóban gyűlést tart, ahol majd az egészség lesz a fő téma, vélhetően új Gear Fitről fognak beszélni. Ez azért lehet számunkra érdekes, ugyanis 5 nappal előzik meg az Applet, hiszen június 2-án kerül megrendezésre az idei WWDC, ahol nagy esély van rá, hogy bemutatják a régóta beszéd tárgyát képző Healthbookot. Az pedig már szintén furcsa, hogy a koreaiak pont ezelőtt tartanak egy konferenciát, ahol úgyszint ehhez hasonló témáról lesz szó. Mint azt már tudhatjuk, a Samsung által piacra dobott okosóra nem váltotta be hozzá a reményeket, így jogosan jöhet a kérdés, hogy miért akar megint első lenni a bejelentésben az ázsiai cég, ha valamit nem tudnak normálisan megcsinálni.

A 2014-es WWDC-n nagy eséllyel megmutatják az új OS X 10.10-et és az iOS 8-at, ezen felül pedig van rá esély, hogy a Healthbook alkalmazásról is többet tudjunk meg. Ha pedig ezek megtörténnek, akkor valószínűleg a közeljövőben bejelentik a régóta emlegetett iWatch-csot is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Boxoló - 2014.05.02. 13:14

    Nemzeti mottó: 널리 인간세상을 이롭게 하라 Nolli inganszeszangul irotke hara
    „Jóakarat az emberiségnek”

  2. Kala1 - 2014.05.02. 18:55

    Hogy nem vált be te szerencsétlen???! Most jöttek még ki!

  3. Ibrick - 2014.05.02. 19:20

    Nem kellene ilyen gyenge cikket megjelentetni, ez nem méltó az almásokhoz.
    Kit érdekel, hogy a Samu mikor mit csinál, illetve másképp fogalmazom írjatok a samuról ha valami jó készüléket jelentet meg, de nem kell ez a kicsinyes hangvétel. Remélem itt a legtöbb ember érdekes cikkeket akar és nem ilyen xart. Adja ki az Apple az iwatchot és legyen egy használható olyan eszköz ami innovatív, és jobbá teszi az életünk.
    Szedgyétek össze magatok és az ilyen lealacsonyitó cikkeket kukába :)

  4. Boxoló - 2014.05.02. 20:27

    Ja azt nem írtam ,hogy ez Korea nemzeti mottója (!)
    Nemzeti mottó: 널리 인간세상을 이롭게 하라 Nolli inganszeszangul irotke hara
    „Jóakarat az emberiségnek”
    Nemzeti himnusz: Egukka
    Szèp…

  5. Cod6 - 2014.05.02. 23:08

    Szánalmas ez a samsung

  6. Q - 2014.05.03. 04:07

    Amelyik okos rizszabáló kitalálta h. Az Apple rendezvénye elé tegyék be a samsungét, annak a kreativitása nagyjából egy retardált bagoly szintjén mozog.

Szólj hozzá Te is!