Ki az igazi vesztese a pernek?

Skarp 2014.05.01. 18:06 Apple, Egyéb 9 hozzászólás 754

Bár már a végjáték zajlik a két mobilipari óriás, az Apple és a Samsung között, és a végeredményre még biztosan várni kell, kijelenthető, hogy már van vesztese a jogi hercehurcának. Hogy ki? Mindkét vállalat. – hozza öles betűkkel a Wall Street Journal. A patinás gazdasági szaklap szerint a két nagyvállalat a bírósági huzavonával van elfoglalva, miközben lassanként érezhetően kezd kicsúszni a kezükből az irányítás.

Az iparági bevételek nagyrésze még mindig hozzájuk fut be, de a piaci részesedés tekintetében egyre nagyobbat harapnak beléjük az olcsó, kínai készülékek – ez persze leginkább a fejlődő piacokon jellező. Jól mutatja ezt az is, hogy bár két éve még a globális eladások 55 százaléka volt a két gyártó markában, már ez már 47 százalékra esett vissza. Az Apple éves bevételei több, mint egy évtized után először mutattak csökkenő tendenciát

 A visszaesésekhez képest eltörpül az előző per 1 milliárd dolláros, de a jelenlegi 2 milliárdos összege is – előbbi ezeknél a vállalatoknál alig valamivel több, mint az egyhetes globális profit. A jelenlegi kínálatot érintő termékvisszavonásokra nem számíthatunk, így tulajdonképpen valódi tétje nincs is a pernek, ráadásul kisebb-nagyobb PR-arcvesztésekbe mindkét cég belefutott már a kikerülő dokumentumoknak “köszönhetően”.

Eközben a Microsoft befejezte a Nokia bekebelezését, így a szoftver és a hardver az Apple-höz hasonlóan egyesítésre került, ráadásul a Lenovo és a kínai kistigrisek is jelentős bővülést könyvelhettek el, miközben tavaly az okostelefoneladások világszerte 38 százalékkal nőttek a 2012-es értékhez képest, idénre pedig legalább 19-20 százalékost bővülést jósolnak. Mivel a húzórégiók jellemzően fejlődő országok, a bővülés így is nagyrészt a kicsik malmára hajthatja a vizet.

Ráadásul a jelenlegi pert két éve indították, így az ítélethirdetés idejére már semmi érdemi gyakorlati hatása nem lesz a piacra az Apple erkölcsi győzelmén kívül. De persze ne legyen igazunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. The Count - 2014.05.02. 05:09

    Na ezt mondom már rég. Az Apple annyi m@rhasággal foglalkozik egyszerre, hogy semmit sem képes 100%-on csinálni. Ott a telefon, az ipad, az air, az asztali gépek, a pro, az óra, a tv, és a szabadalmi hülyeségekről már nem is beszélek. Közben pereskednek, szoftvert fejlesztenek, építkeznek. Jól írták, hogy az irányítás kicsúszik a kezükből. Jól látszik, hogy akik nem foglalkoztak mással, és csak dolgoztak, azok most kezdenek fellendülőben lenni.
    Ez a harácsolás és a hatalom mánia eredménye.
    Hogy is van a közmondás ? Aki sokat markol…

  2. Tomi - 2014.05.02. 09:43

    Igazad van! Ott a valos pelda a HTC vagy az alcatel!

  3. Cydie - 2014.05.02. 11:17

    Az Apple csinál sokmindent?? Gondolom te nem tudod, hogy a Samsung hajót is gyárt…

  4. Ibrick - 2014.05.02. 15:47

    Azért furcsa ez a pereskedés, mert az Apple ugyanolyan copy cég mint a Samu.
    Nem volt egy komoly találmánya sem ezidáig, csak mások találmányát nyulat le. Igaz jobb lett mint a kitálalóé, de ettől ez meg lopás.
    A Samu nyugodtan hivatkozhatna erre mert ezek tények. IPhone, tablet ötletet lopta a windowstol. Lopott a Motorolátol, samutól. Meg meg az ég tudja hány cégtől.
    Tipikus, tele van pénzel övé a hatalom

    • dezs520 - 2014.05.02. 23:41

      A jogokat mindig megvették,lehet hogy nem minden termékük saját kútfőböl származik,(egér) de kívánom neked,hogy használd az alma “reformja” előtti termékeket!

  5. Anya - 2014.05.02. 18:06

    Ibrick :)) De hülye vagy fiam

  6. Q - 2014.05.03. 03:35

    Szegény árva Apple és Samsung, majd elmorzsolok értük egy könnycseppet miközben esti mesét olvasok nekik.

    Mindkettő vesztett? Szerintem inkább semelyik.

  7. Ibrick - 2014.05.03. 17:17

    Anya de okos vagy :)

  8. Ibrick - 2014.05.04. 11:59

    dezs 526 – hát nem a jogokat nem mindig vette meg, hanem sok eseteben lopta. Nevezzük néven a dolgokat :) és nagyon kevés termékük saját kútfőből van. Felháborodásom csak azért van, mert igazságtalannak érzek , hogy egy olyan cég aki maga is lop másokat perel ugyanezért.
    Szertem az Apple termékeit iPhone, Air, de attól még a véleményem ez.
    Ne te határozd meg nekem, hogy mit használjak.
    Te lehet elvaKult Apple rajongó vagy, ezt én tiszteletben is tartom, de tarts tiszteletben mások véleményét, ha nem értesz egyet akkor érvelj.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.