Idén ősszel érkezik az iWatch

HusztiD 2014.04.30. 08:57 Apple, Egyéb 9 hozzászólás 1 360

Már hónapok óta a vita tárgyát képzi az Apple okosórája, hiszen annyit már tudni vélünk róla, hogy az kompatibilis lesz az iOS 8-cal és az abban debütáló Healtbook alkalmazáshoz lesz nélkülözhetetlen eszközünk. Egy pár hete egyébként már az is kiderült, hogy egy neves elemző mit vár az almásoktól idén, így kiderült, hogy szerinte a harmadik negyedévben érkezhet meg a szóban forgó óra.

A legújabb hírekkel most a China Times jelentkezett, akik atombiztosra állítják az iWatch őszi megjelenését. Egészen pontosan arról számoltak be, hogy már elkezdték gyártani az órákat és egy kis mennyiségű számban azt már meg is tették. Az állításuk szerint a termékek már hamarosan készen állnak arra, hogy akár 2014 második felében is piacra dobják, de ezt feltehetően ősszel fogja az Apple meglépni, mikor megjelenik az új iOS és az iPhone 6. Továbbá arról is beszámolt a kínai oldal, hogy az órák SiP (system-in-package) áramkörrel lesz felszerelve a hagyományos PCB (Printed Circuit Boards) helyett.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Ibrick - 2014.04.30. 09:35

    Azt is elárulhatnád mi az a SiP és mi az a PCB, előre is kösz:)

  2. Ibrick - 2014.04.30. 09:36

    Amúgy a fenti kép tetszik. Olyan mint egy hangzásított iPhone:))

  3. Ibrick - 2014.04.30. 09:37

    Zanzásított

  4. Majom Hal Béka - 2014.04.30. 09:44

    Mit tettek meg??

  5. LiEuTeNaNt - 2014.04.30. 10:37

    IBrick: a SiP is egy áramkör fajta, viszont ezzel a technológiával képesek egy lapba integrálni processzort, RAM-ot és flash meghajtót is, így szinte azonnal működőképes, csak perifériák kellenek neki. Az egyszerű nyomtatott áramkörök ellenben csak összekötik a elektromos részeket, nincsenek beléjük integrálva dolgok (kiv. ellenállás, kondenzátor stb.), így összességében “lassabb” és nagyobb helyet foglal.

    Ami a SiP rohadt nagy hátránya, hogyha valamelyik alkotó (proci, RAM vagy akármi) megsérül, akkor az egész mehet a kukába, mert nem lehet cserélni, a nyomtatottal felvértezett eszközökkel ellentétben.

  6. Lerobi - 2014.04.30. 11:19

    Korrekt a kép alapján….

  7. The Count - 2014.04.30. 13:21

    Gondolom szétszedhetetlen, tehàt bármi gáz lesz vele, az egész kuka. Hát az Apple nem a környezetvédelemtől lesz híres. Egyre több olyan cuccot gyárt ami javíthatatlan, és ki kell dobni. Sajnos a mai fiatalok nem emlékeznek már a Tokyo-i higany mérgezésre, amit az elhasznált elemek okoztak. Nagyon súlyos volt a helyzet. Hogy ilyenekből senki sem tanul ?
    Nekem már az felb@ssza az agyam amikor egy gömbcsukló csere helyett az egész lengőkart ki kell dobni a kocsiban…

  8. Ibrick - 2014.04.30. 13:56

    LiEuTeNaNt -köszönöm

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.