Stagnálnak az okostelefonok megoszlásai

HusztiD 2014.04.29. 12:58 Apple, iPhone 0 db 498

Elkészült egy újabb felmérés a Kantar jóvoltából, ahol a jelenleg piacon lévő okostelefonok megoszlásait vizsgálták világszerte. A felmérésből néhol érdekes dolgok vehetőek ki, ám elmondható, hogy telitődni látszik a piac, hiszen szinte minden platform maradt a régi, vagy csupán minimálisan változott csak.

Ha az 5 európai országot (Németország, Anglia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) egy kalap alá vesszük, akkor megfigyelhető, hogy nagyjából kiegyenlítik magukat a megoszlásokat. Az iOS platform az olaszoknál csökkent leginkább, ugyanis ott egy év alatt 7%-os esést produkált a 4.5%-os spanyol növekedéssel szemben. Ha ezt az Android esetében vizsgáljuk, akkor ennek a fordítottja figyelhető meg: Olaszországban 8.2%-kal nőtt, míg Spanyolországban 5.2%-kal csökkent az. Ezek mellett érdemes még szót ejteni a Windows Phone-ról is, ugyanis az alábbi 5 vizsgált piacon mindenhol csekély növekedést ért el, amely 1.6%-ot jelent.

Amerikában ismételten gyarapodott az Androidosok tábora, az Apple rendszerét használóké pedig majdnem ennyivel csökkent. Érdekes viszont, hogy a Microsoft rendszere minimálisan csökkent az előző időszakhoz képest. Kínában is hasonló a helyzet, hisz ott a Google rendszere valamivel több, mint 8%-ot nőtt, míg az almás OS 5.4%-ot vesztett. Ausztráliában már másabb a helyzet, hiszen az Android csökkent, de ennek megfelelően növekedett az iOS és a WP. Japánban már egy kicsit érdekesebb a helyzet, hiszen ott 4.5%-ot csökkent az Android, a BlackBerry pedig 0.7%-ot, míg az iOS 8.6%-os növekedésre volt képes, amivel még mindig az Apple platformja a legnépszerűbb.

Mint ahogyan a számokból jól kivehető, a piac elérkezett egy olyan pontra, ahonnan már nem történnek jelentősebb változások. A legtöbb felhasználó kitart a saját maga által favorizált rendszernél, páran pedig cserélnek. A felmérés alapján elmondható, hogy még mindig az Android és az iOS a legkedveltebb platform az emberek körében, ugyanakkor a Microsoft rendszere is megkezdte a maga lassú térhódítását.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!