Az iWatch teljesen kinyírhatja az iPodokat

HusztiD 2014.04.24. 12:30 Apple, iPod 5 db 474

Az Apple zenelejátszóinak sorsa már régóta a vita tárgyát képzi, hiszen a csökkenő eladások miatt akár teljesen kinyírhatják azokat. Elég az is, ha megnézzük a vállalat legfrissebb pénzügyi jelentéseit, hiszen csak 2.7 milliót adtak el belőle 3 hónap alatt, ami hatalmas visszaesést jelent az ezt megelőző évhez képest. Egyelőre nem tudni semmi biztosat a témáról, de az elemzők többsége azt állítja, hogy befellegzett az iPod érának. Legutóbb Christopher Caso számolt be, hogy szerinte mit várhatunk, ám a véleménye alapján a régóta szóban lévő okosóra adhatja meg a végső döfést a lejátszóknak.

2013—ban csak 5 milliárd dollárnak megfelelő iPodot adtak el, ezzel szemben 2008-ban még 8 milliárdnyit. Az iPhone, majd iPad megjelenésével folyamatosan csökkent a kereslet az ikonikus zenelejátszók iránt, ám az iWatchnak köszönhetően ez még ennél is gyengébb eladásokat produkálhat. Caso szerint az Apple idén már nem frissíti az iPod kínálatot, ugyanis ha megjelenik az iWatch, akkor teljesen fölösleges lesz, hiszen az emberek inkább azt fogják választani, mivel az újdonságnak számít. Hogy a későbbiekben frissítik-e avagy beszüntetik a termékeket, az egyelőre kérdéses, de még az év elején maga Tim Cook is megjegyezte, hogy mára már egy hanyatló üzletág lett a zenelejátszók piaca.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 5 db

  1. László - 2014.04.24. 13:05

    Szerintem normális, hogy csökken a kereslet egy olyan termékre, amit 2012-be frissítettek utoljára, én azt csodálom, hogy még veszi valaki. Szerintem az iPodok nagyon jó termékek, de, ha idén sem kapnak egy jó kis frissítést, akkor valóban végük.

  2. offline98 - 2014.04.24. 14:19

    Én Lászlóval egyet értek sajnos…

  3. Janek - 2014.04.25. 00:58

    Ipodnak mi az ertelme ha van iphon ?

  4. Motyon - 2014.04.25. 06:41

    Én viszont nem, mert sajnos pont úgy gondolkodtok, mint a buta átlagemberek. Én tavaly vettem új iPod classicot. A többi valóban szar, de szükség van egy ilyen hatalmas tárhelyűre is, mivel vannak még normális emberek, mint én, akiknek nem a touchos szarok kellenek, hanem a zenei minőség és a tárhely. Így aminek értelme volna, az egy updatelt Classic volna, 240 gigával és esetleg egy érintős felülettel. Ja és ami még a méretéhez társult tudás fényében szenzációs, az az iPod Nano 6G. A 7 már szar, mivel semmire nem használható. Vagy Nano 6G a kis méret miatt, vagy Classica tárhely miatt. A többi iPod agyatlanság. Mivel a classicot nem frissítik, a nano pedig szar lett, ezért nem csoda hogy nem fogy. Mindenki iPhoneon zenél.

  5. The Count - 2014.04.25. 12:05

    Én például imádom a kijelző nélküli cuccukat. Annak nem kell tok, meg semmi.
    Csak a fules végén lóg azt kész, baromira birom h nincs semmi súlya. Az iphone-on zenét nem hallgatok mert így is hamar merül. Én álltalában a céleszközöket szeretem. Filmet tv-n nézek, zenét hifin vagy ipodon hallgatok, óràban a mechanikus órát favorizálom, gps-re pda-t használok. Ha így valamelyik lemerül attól még a többi megy.

Szólj hozzá Te is!