A Safari egykori vezetője beszélt Steve Jobs-ról

HusztiD 2014.04.14. 15:36 Apple, Steve Jobs 0 db 321

Don Melton neve talán nem lehet ismerős mindenki számára, annak ellenére, hogy hosszú közös múltja volt az Apple társalapítójával, Steve Jobs-szal. Melton még a NeXT csapatát erősítette, majd mikor az megszűnt, akkor a vezérigazgatóval együtt átment az almásokhoz, ahol a Safari fejlesztése volt a fő prioritása. Emberünk nem is olyan rég megemlékezett az egykori főnökéről, akiről érdekes információk derültek ki.

Melton nem volt Jobs kebelbarátja, ő csupán egy a vállalatnál dolgozó kolléga volt, akinek lehetősége volt sok időt eltölteni a főnöke mellett, aki őt korábban mindig a Safari fickónak hívta tiszteletből, annak ellenére, hogy tudta Don teljes nevét. A fejlesztő beszámolójából például az is kiderült, hogy hogyan ismerte meg legelsőnek az ikonikus Steve-et.

Melton egy NeXT prezentáción vett részt az 1980-as évek vége felé, ahol nem más, mint maga Jobs volt az előadó. Don úgy emlékszik vissza az esetre, ahol Steve szerette volna, ha minél nagyobb csend van, így a beszéde alatt többször is megállt, hogy észrevegyék magukat a fejlesztők, amikor túlságosan sokat nyüzsögtek. Páran tisztelték, ám ugyanakkor féltek tőle, de a zaj nem feltétlen szűnt meg, ugyanis sokan az előadás közben ettek. Nem tudták, hogy ki rendezte meg ekkor ezt a kis prezentációt, de minden bizonnyal rosszul csinálta, így valószínűleg kirúgták, hiszen Steve nagyon komolyan vette az esetet.

A másik történetében pedig úgy festi le a híres vezérigazgatót, mint egy szeszélyes ogre, vagy egy rajzfilmbéli zsarnok. Don elmondása szerint Steve mindig a hibátlan munkát várta el mindenkitől. Amikor valaki bemutatott neki egy adott fejlesztést és tudta, hogy jó irányba haladnak vele, akkor nem mondta el a véleményét róla, hogy pontosan mit szeretne és mikor. Viszont amikor egyáltalán nem tetszett neki valami, akkor tisztán a tudatára adta az embernek, hogy mi volt a baj, hiszen túlkritizált mindent, ezáltal kellemetlenné tette az adott helyzetet.

Az eredeti beszámolót angol nyelven olvashatjátok el Don blogján, ahol ehhez hasonló történetekkel lehettek gazdagabbak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!