Tényleg akkora veszélyt jelentenek a kínai kistigrisek?

Skarp 2014.04.09. 20:11 Apple, iPhone 4 hozzászólás 553

A Bloomberg közölt egy egészen hosszú áttekintő cikket az egyik legnépszerűbb kínai gyártóról, a Xiaomiről, ami idén kezdett Szingapúr felé is terjeszkedni. Itt is sikerült a kínai csodát megismételni, készletei az indulás után, percek leforgása alatt fogytak el. A pekingi székhelyű Androidos gyártó mindössze négy év alatt vált Ázsia egyik legütőképesebb ilyen cégévé. Hogy miként? Közel a Samsung minőségét hozza, féláron. A receptet pedig exportálnák is, hosszútávon világkörüli hadjáratra készülnek a cégnél.

Hogy lássuk, miért nem árt valóban komolyan venni a céget: még az Android egyik alelnökét, és termékfejlesztési vezetőjét, Hugo Barra-t is sikerült átcsalniuk, hogy a csapatok élére állva segítsen meghódítani a piacot. 2015-ös céljuk a 100 millió eladott készülék elérése. Ahogy a Bloomberg szerzője fogalmaz: a Xiaomi kicsiben csinálta azt, amit a kínai gazdaság nagyban. Az európai szemmel is letisztultnak ható dizájnú MI3 kicsit a Lumiás készülékekre emlékeztet. Bár a szingapúri launch igen jól sikerült, a központi kérdés az, hogy mennyire fog összejönni ez a többi piac esetében.

Hogy miért annyira központi dolog ez? Mert a Xiaomi nem költ reklámra, vagy hirdetésekre, és csak és kizárólagosan a neten értékesít – így tudja árait alacsonyan tartani. Kétségtelenül nehéz lesz, de állítólag a cégnél elég optimisták. Bin Linnek, az alapítónak nem ez az első sikeres cége, 30 éves korára már két vállalat elindításán volt túl, amiből az egyiket 75 millióért vette meg az Amazon. Ugyanakkor komoly problémát jelenthet, hogy bár az utóbbi időben sokszor harsogott nevüktől a sajtó, a brand nem annyira ismert Ázsián kívül.

A terjeszkedés Dél-kelet Ázsia, Malajzia felé mutat, utána Indonézia, Thaiföld, és a Fülöp-szigetek jöhetnek. A nem olyan távoli jövőre nézve: Indiában, Brazíliában és Mexikóban is jó eredményekre számítanak. Mikor rákérdeztek a tengerentúli terjeszkedésre, nem volt hajlandó válaszolni semmi érdemit. Érdekes mellékszál, hogy Lei Jun, a másik alapító fiatalkorában egy Apple II számítógépen tanult programozni, és Wozt korai inspirációnak tekinti.

További gondot jelenthet az is a cégnek, hogy a globális piacra kilépve könnyen szabadalmi vitákba kerülhet – Kína megvédi vállalatait az ilyesmiktől, de a hazai terepen kívül ez már nem kivitelezhető. Sajátosságai miatt is inkább a Samsungnak és a nagyobb Androidos gyártóknak van oka félni a Xiaomitől, mivel nagyon alacsony áraival méreteset tud harapni az egyre árérzékenyebb kelet-európai piacokba is.  A prémium kategóriába nem merészkedő cég és az Apple kiválóan meg tudna férni egymás mellett. A legjobb (de még mindig sánta) összehasonlítást adó 5C 4500 jüanos árával szemben a jelenlegi flagship mobilt, az Mi3-at már 2000-ért megkaphatjuk listaáron.

A vállalat jövőjének legnagyobb kérdése, hogy mennyire működik a social mediára és a fanboyok tevékenységére épülő marketing, de az biztos, hogy kellően sok hír érkezik a Xiaomiről ahhoz, hogy a megérkezés előtt várakozás épüljön fel az európaiakban és az amerikaiakban is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Boxoló - 2014.04.09. 20:25

    Sôt màr itt is vannak!!!
    http://www.xiaomishop.hu

  2. Krisz - 2014.04.09. 21:24

    Ahhh ne vicceljetek mar.
    Amugy is evekig hasznaltam androidot is 1xeruen borzalmas.
    Europaban is csak ocso viddel hamar lesz.aztan ha gaz viheted a postara visszakuldeni kinaba!ami nem lesz olcso haha

  3. Motyon - 2014.04.10. 02:50

    Félár? 130-150 ezer. Ne basszatok már hogy ez olcsó.

  4. Sipos Gabor - 2014.04.10. 07:24

    Nem kell lebecsülni ezeket az “ismeretlen” márkákat, mert egyes modellek vannak olyan jók, sőt, némelyik jobb is mint az ismert társaik, gondolok most az elsőszámú márkára az androidos világon belül a samsungra. Pl: Samsung s4 vs Zopo c980 A kínai cucc kenterbe veri a samut. De természetesen az én szememben meg sem közelíti az Apple-t.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.