Szeptemberben bemutathatják az iWatch-ot

HusztiD 2014.04.09. 13:08 Apple, Egyéb 18 hozzászólás 936

Tegnap már kiderült, hogy UV szenzort kaphat a régóta szóban forgó iWatch, melynek megjelenését őszre várják az elemzők, most pedig mindez megerősítést kapott. A Digitimes jött a legújabb információval, mely szerint szeptemberre megjelenhet a várva várt okosóra, ugyanis az Apple 3 beszállítója, a Flexium Interconnect, a Career Technology és a Zhen Ding Technology már mintákat szállított le a flexibilis nyomtatott áramkörről, amit a majdani iWatch fog megkapni a hírek alapján. A forrás szerint az Apple már idén szeptemberben felfedi az okosóráját a nagyközönség számára, ami ha igaz, akkor rá pár nappal, esetleg héttel rá már forgalomba is kerülhet.

Az iWatch egyébként kompatibilis lesz az iOS 8-cal, melyben debütálni fog a Healthbook alkalmazás, amely lényegében az egészségi szintünket méri majd fel, kezdve az oxigénszinttől a vérnyomáson át a hidratációig. Az iOS 8-at egyébként az idei WWDC-n mutatja majd be az Apple, így várhatóan sokkal többet tudunk majd meg a szóban forgó dolgokról. Továbbá az sem kizárt, hogy ezen a konferencián már bemutatják az órát, azonban a hírek szerint erre nagyon kicsi az esély.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

18 hozzászólás

  1. saaaXo - 2014.04.09. 13:16

    Hogy en mennyire varom .. Elsok kozott leszek a boltban aki megveszi.

    • mangalica - 2014.04.21. 21:17

      Te GAZDAG vagy mi?

  2. Gábor - 2014.04.09. 13:41

    Én is, én is, én is!!!

  3. Viktor - 2014.04.09. 13:57

    Természetesen énis ha hasonlóan fog kinézni mint itt és flexy lesz

  4. Yooozi - 2014.04.09. 14:33

    Sziasztok! Megrendeltem a Pebble Steel-t szinte az elsők között a bejelentés után, ingyen kihozták a Balaton partra (egy kis vám és ÁFA fizetése után), a helyzet az, hogy 2 hét után teljesen meguntam. Csak “bemelegítésnek” szántam az iWatch előtt, de mostanában nagyon azon gondolkodom, hogy mit adhat egy Apple óra, amiért azt vegyem? Mert az óra mégiscsak a férfi ember egyetlen ékszere. Úgyhogy visszatértem a jó öreg svájci technológiához…

    • Jabaand - 2014.04.10. 16:33

      Yooozi: mennyi volt az “egy kis vám és ÁFA” a Pebble Steel-re.
      Én is tervezem…
      Te melyik színűt vetted?
      Nem akarod eladni, ha már meguntad?

  5. Laci - 2014.04.09. 15:23

    Azt lehet tudni hogy hogy fog kinézni????
    Mert én már annyi koncepciot lattam hogy mar nem tudom.
    Valaki tudna küldeni egy kepet az eredetiről???
    Koszi

  6. Roland - 2014.04.09. 16:17

    Annyi mindent összeigérgettek mar oszinten a legkevesbé se erdekel mikor jon ki..

  7. Bristol - 2014.04.10. 08:33

    Én várom és veszek is, de félek, hogy meriti a telefont is no meg még egy cicc amit tölteni kell ;0) szoval most még nem tudok hypolni érte. Csak azt tudom, hogy egyszer ki szerettem volna probálni egy ilyet de a sok gyárto között nem találtam vásárlásra méltot eddig. Szóval azt tudom, hogy megprobálom.

  8. Janaand - 2014.04.10. 15:28

    Yooozi:
    Mennyi volt a + vám, áfa a Pebble Steel-re?
    Melyiket vetted, a feketét, vagy az ezüstöt?
    Nem akarod eladni?

  9. Yooozi - 2014.04.10. 22:04

    Szeva! A feketét vettem, 50 valahány volt az óra és 16 körül a vám.
    Igazából nem terveztem eladni

  10. Sanyi - 2014.04.11. 00:36

    Nagyon csúnya óra

  11. The Count - 2014.04.11. 05:59

    Minek vegyem fel a telefont a csuklómra ??? Micsoda faszság ez. Egyrész baromira meríteni fogja a telefont és majd csak akkor nem fogok tudni telefonálni amikor kell, másrészt nekem ne mondja már senk h nem tudja elővenni a telefont ha valamit meg akar nézni. Ha gépelni kell ahhoz meg elő kell vennem a telót. Akkor minek ez a cirkusz ? Ja persze bevétel…
    Na a másik dolog: adatok tárolására nem használom a telefont, mert fontos adataim vannak. Az alkalmazások nem beszélnek szabvány formátumban egymással, tehát kb 5 év múlva a bevitt adatokat baszhatom.
    Én papíron tárolok mindent, amit havonta másolok, és a másolat megy a széfbe. Ez üzembiztos.
    Az iphone naptárappjai egymással se kompatibilisek… Tehát számomra adattárolásra illetve naptárnak alkalmatlan. Akkor mire is jó ?
    A másik h az IWC órám nem cserélném egy ilyenre..,

  12. Yooozi - 2014.04.11. 14:58

    Mi az a papír?

  13. The Count - 2014.04.11. 18:53

    A papír olyan dolog amin információt lehet tárolni. Olyan lapos fehér izé amire jeleket lehet rápingálni, általában valamilyen hosszúkás izével. Ha normális körülmények között tárolod akár 1000 évig is működőképes… :)
    Na de a viccet félretéve, sajnos a szifonos alkalmazások mindíg valamilyen saját formátumban tárolják az adatokat, amik ezáltal jb nélkül nem menthetők le.
    Ha a frissítéseket mindíg restore-val csinálom mindíg mentek a levesbe az adataim.
    Azért az belátható h a jegyzettömb, amit le lehet menteni, alkalmatlan adattárolásra. A naptár funkciói pedig csak a jelent és a jövőt rögzítik, a kb 2 évvel ezelőtti infókat baszhatom. De ezt a problémát már nagyon sokan jelezték, de ahogy látszik szarik rá az apple.
    Tehát igazából nincs egy komoly adattároló app, ahonnan lehetne adatot menteni illetve visszatölteni. Na ezért vannak az adataim papiron, és azok is több fizikailag távoli helyen. Sajnos az informatika világában ez nem megoldott. Nem értem miért nem lehet sql adatbázisban tárolni az adatokat, ami már mondhatni száz éve szabványos.
    Na ezért papírozok. Sajnos nem csak facebook-ozok, és nem csak a jövőbeni elfoglaltságaim tárolgatnám a naptár funkcióban.
    Tehát mondhatni nem lehet adatokat megőrizni illetve visszakeresni mondjuk 2-5 év távlatában. Ez nagyon gáz. Ennél megbízhatóbb a papír…

  14. The Count - 2014.04.11. 18:56

    De például Ti mire használnátok egy ilyen óraféleséget ? Kiváncsi lennék rá, mert amire én használom a telefonom, ott nem tudok olyan funkciót mondani amire én használni tudnám…

  15. Aniko - 2014.04.12. 09:10

    Én is nagyon várom, mert nagyon jó dolognak tartom. Dehát az Apple nem is tud rossz dolgot mutatni nekem. De remélem nem csak a vékony kezüekre lesz jó!!

  16. Bristol - 2014.04.12. 21:35

    Én mint kiegészitő gondolok erre. Olyat várok tőle pl amiért felesleges elővenni a telefont. Időjárás, pontos idő, miért csippsntva telefon, ki hív, ki mit üzent stb. Nem kiváltja a telefont csak kényelmesebbé teszi az életet és amugy is hordok órát.

Szólj hozzá Te is!