A Samsung elsődleges prioritása az Apple-t megverni

Skarp 2014.04.07. 18:10 Apple 13 hozzászólás 495

A per kapcsán nyilvánosságra került dokumentumok nem csak a vállalati berkekbe nyújtanak betekintést, hanem a szöuli székhelyű vállalat vezetőségi gondolkodásmódjába is. A 2011-es évben készült üzleti tervben a Samsung elsődleges prioritásaként a rákövetkező évre az Apple lenyomása van feltüntetve. Az almás cég “extrémen valós és közeli veszély”. Érdekes az is, hogy a Samsung nagyobb hangsúlyt helyez a brandingre, mint magára a technológiai háttérre. Megfigyelhető, hogy ennek keretében az Apple mintájára úgynevezett ATL (azaz above the line – mainstream tévéreklámok, óriáshirdetések, stb.) hirdetésekre váltottak, az értékesítés-helyi promóciók (BTL, azaz below the line) helyett. Úgy tűnik, akkoriban komoly aggodalmuk volt, hogy a felhasználók gondolkodás nélkül sétáltak be egy Apple Storeba, hogy iPhone-t vegyenek és nem voltak nyitottak a többi brandre.

A hírre többen kikeltek a Twitteren (közöttük az egykori Apple specialista, Sam Sung – igen, tényleg így hívják), mondván: lehet, hogy inkább a felhasználók igényeire kéne odafigyelni, úgy könnyebb lenne:

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

13 hozzászólás

  1. Ncg - 2014.04.07. 19:02

    Most komolyan tényleg ez a neve??? Itt röhögök az állomáson es néz mindenki mi bajom :):)

    • Skarp - 2014.04.07. 20:41

      ha ez megnyugtat, én tizedjére is képes vagyok felröhögni rajta. :D

  2. The Count - 2014.04.07. 19:31

    Tényleg így hívják…

  3. iDani - 2014.04.07. 21:23

    Ez a név, most is röhögök :DDDD

  4. Procisz - 2014.04.07. 21:25

    Ez kurva jó :D

  5. iMarc - 2014.04.07. 22:27

    Akkor írom a Samsung project eredményességét!
    2012-re beérett a Sam termékpolitikája, és a Tab, valamint az iPad gyors összehasonlítása után vásároltam egy Padot. Napokon belül tiszta lett a kép, hogy minden más egy nagy duma.
    2013 megfertőztem egy kollégámat, és vett egy iPadot
    2013 megfertőztem barátnőmet, és Galaxyról iPhonera váltott
    2014 megfertőzött az iPad, és iPhone is lett mellé
    2014 megfertőztem egy másik kollégát iPadra váltott
    2014 megfertőztem sógornőmet iPhonera váltott
    2014 sógornőm barátja is megfertőződött, és iPhonera váltott

    Mindeközben az ismeretségi körömön belül SENKI nem váltott Apple termékről Samsung termékre!
    Mindeközben a fiam, s lányom is köpi rúgja a Samsungját, és Alma után kuncsorog.

    Nem tom gratulálhatok-e a Samsungnak ezért a remek teljesítményért?

  6. Apples - 2014.04.07. 22:35

    Itt most a hozzaallas a tema es a célok. Ezek nagyon hasonlóak Jobs korabbi céljai hoz. Tönkretenni, eltörölni a Google-t, leiskolazni azMS-t mert az n tudja, hogy milyen a jo telefon,… Ez mozgatja a kreativitást. Egy zseninek ez a kihívás, az nem, hoyy növeljük a beetelunket x%-al.

  7. Yeti - 2014.04.07. 22:41

    Akkor az Apple olyan mint az influenza? iMark, es amíg ezt megírtad lemerült a nagyszerű iphonod stb. Én Apple-rol Blackberry-re váltottam, es megfertoztem a környezetem….
    A tv-d meg Samsung

  8. Nándi :D - 2014.04.08. 00:10

    @yeti
    Azzal a földi szederrel(balckberry a gyengek kedveert) torolheted a segged :)) , hisz orulj ha van ra facebook alkalmazas

  9. ViTamás - 2014.04.08. 01:19

    Inkább a droidos kolegákkkal kéne felvenni a versenyt. A készülékei külsőre elérték az ingyense kék kategóriát.
    S2, s3 szo-szo, s4, note3 bruhahha! Többiek elhúztak samu meg mintha rükvercet dugott volna.

  10. iMarc - 2014.04.08. 10:50

    Yeti :)
    Lemerült? iPadről írom a dalt, és az nagyon sok mindent tud, de egyet biztosan nem. Lemerülni :) másfél év után még mindig új fényében tündököl az akku :)
    A TV-m tényleg Samsung, és miután komolyan vettem Smart funkcióit, és használni mertem, ő megmutatta rejtett, nem reklámozott képességeit. Lefagyott :)
    A harmadik ilyen vicc után vettem egy Apple TV-t mellé, és azóta amellett, hogy akadásmentes lett a bohóckodás a tévén, még lefagyni sem akar :)
    Azt a kuwa marinénit, mán megest az a frány Alma ;)

  11. Sztázi - 2014.04.08. 16:07

    iMarc: ez nagyon jó! Eladónak is mehetnél, nagy karriered lenne!

  12. iMarc - 2014.04.08. 19:44

    Sztázi, te udvarolsz :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.