Az Apple az esküdtszék félrevezetésével vádolja a Samsungot

Skarp 2014.04.04. 14:11 Apple, iPhone 3 db 373

A koreai gyártó azt állította ugyanis, hogy az iPhonet gyártó cég az öt szabadalomból hármat nem is használ készülékeiben. Jon Quinn, a Samsung ügyvédje “félrevezető és hamis” állításokat fogalmazott meg a szabadalmi per nyitó meghallgatásain, a San José-i szövetségi bíróságon. – áll az almás vállalat mostani beadványában. A világ két vezető mobilkészülék-gyártója között zajló csetepaté tétje mintegy 2 milliárd dollár, ami a duplája az első körben (2012-ben) az Applenek ítélt bő egymilliárdnak.

A teljes okostelefon-piac egyébként 2013-ban közel 340 milliárd dollár forgalmat bonyolított, csak hogy némileg kontextusba kerüljön ez az összeg. Ebből 31 százalékot a Samsung könyvelhetett el bevételként, 15-öt pedig az Apple, aminek piaci részesedése csökkent némileg az LG, a Lenovo és a Samsung olcsóbb alternatívái miatt. Április elsején Quinn alig burkolt támadást intézett a Google Inc. és oprendszere, az Android ellen, az iPhone gyártóját pedig az általuk elszenvedett károk felnagyításával gyanúsította meg. “Az Apple elismerte, hogy az öt szabadalomból három nem is volt felhasználva az iPhoneban és azóta kijött utódok egyikében sem. Annyira nem tekintik értéknek, hogy még csak nem is használják őket” – mondta az esküdteknek.

A teljesen érthetetlen fordulatra reagálva az Apple arra kérte Koh bírónőt, hogy engedje meg, hogy az esküdtek számára demonstrálhassák-elmagyarázhassák, mennyire nincs ez így. Lucy H. Koh bírónő felszólította a Samsungot, hogy reagáljon az állításokra, Adam Yates, a cég szóvívője azonban nem kívánta kommentálni a beadványt. Cupertino összesen 10 Samsung termék, köztük a Galaxy S3 által felhasznált öt, lopott szabadalommal kapcsolatban emelt kifogást:

A Samsung cserébe 9 Apple-termékről, köztük az iPhone 5-ről, az iPad-ről, illetve az iPod-ról állítja, hogy megsértette két szabadalmukat, amiért 7 millió dolláros kártérítést várnak. Harold McElhinny, az Apple ügyvédje április elsejei pernyitóján úgy reagált a Samsung védelmére (miszerint a szabadalmakat a Google sértette meg, nem ők), hogy a koreaiak döntése volt a jogsértő szoftverek használata és az azokat futtató, összesen 37 millió okostelefon és tablet eladása, így érveik megalapozatlanok.

Érdekes váltás tapasztalható az Apple stratégiájában, hiszen az első per azért nyúlt olyan hosszúra és azért kellett részlegesen újratárgyalni, mert túlságosan komplex volt az ügyirat. Háromféle szabadalomtípus és összesen 21 készülék képezte tárgyát, tabletek és okostelefonok vegyesen. A Samsung cégcsoport három alvállalata volt az alperes, a Samsung Electronics Co., a Samsung Electronics America és a Samsung Telecommunications America. A perújrafelvétel után jelentősen csökkent az eredetileg megítélt összeg. Az almások megtanulták a leckét és egyszerűbbre vették a figurát: ezúttal 10 termék, 5 szabadalom áll a terítéken. Találtunk egy jó, szemléltető táblázatot is, ami bemutatja a 10 kifogásolt termék és a szabadalmak relációját:

Kiváncsian várjuk a további fejleményeket.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. Pepe - 2014.04.05. 06:35

    Szerintem ez elég reménytelen dolog. Látszik hogy a szoftver szabadalmak mennyire életszerűtllenek. Levédetni egy feloldást? Egy keresést? Csak hasonlítjuk pl. ezt össze azzal mintha az autógyártók azon pereskednének hogy milyen a lámpa meg milyen az index a másikén.
    Egyébként jó lenne nem ugrálni mert a Control Center durva androidos nyúlás. Amúgy meg az új fajta androidos feloldás, ahol egy körben azonnal kiválaszthatod hogy melyik appot gyorsindítod sokkal jobb mint az almás.

  2. Krisz i5 - 2014.04.05. 10:50

    Nem is értem hogy engednek ilyen dolgokat levédetni. Az autóknál le van védve a kormánykerék, vagy a 4 kerék?? Azt véletlenül nem védette le valaki, hogy akkumulátor legyen egy telefonba? Nevetséges az egész. Megérdemelnék, hogy a bíróság pofánröhögje őket, és elhajtsa.

  3. Cyber - 2014.04.06. 14:06

    Komolyan? Remélném, hogy kitaláltok valamit, beleöltök pénzt- időt- energiát és valaki más gazdagodik meg belőle, de ez a veszély titeket nem fenyeget, hogy kitaláltok valamit…
    A jogokat meg meg lehetne venni és nyugodtan használni, a oereskedés helyett. További kellemes értetlenkedést és köpködést.

Szólj hozzá Te is!