Június 9. lehet az idei WWDC dátuma

HusztiD 2014.03.31. 10:26 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 323

Már megkezdődtek a találgatások az Apple fejlesztői számára megrendezett eseményéről, a Worldwide Developer Conference-ről. Talán korai volna még szót ejteni róla, de a legújabb pletykák szerint a kaliforniaiak hamarosan bejelentik, ugyanis ha az előző éveket nézzük viszonyításként, akkor április negyedik szerdáján, tehát 23-án várható a hivatalos bejelentés. Az eddigi értesülések szerint a konferencia kezdete feltehetően június 9-ére, hétfőre lesz tehető, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan június első felében rendezte meg az Apple a WWDC-t. A tavalyi év folyamán 5 ezer jegyet árultak 1599 dolláros áron, melyet az emberek rekordidő alatt kapkodtak el, hiszen még 2 percre sem volt szükségük hozzá.

Mit várhatunk az idei eseménytől? Nehéz lenne ezt pontosan megmondani, hiszen az Apple vezetőin kívül talán más nem is tudja jelenleg erre a választ. Ha a korábbi tendenciákat nézzük, akkor várhatóan szó lesz az iOS 8-ról, ahol esetlegesen bemutathatnak pár új alkalmazást a rendszer változtatásain kívül. Ezen felül pedig biztosan hallhatunk majd az új OS X-ről, mely Syrah kódnéven fut, továbbá nem kizárt, hogy az Apple ekkor csendben frissíti a MacBook Air modelleket, hiszen az eddigi pletykák alapján az év második felére várható az. Aki pedig az új iPhone 6-ról illetve iWatch-ról álmodozik, annak még várnia kell, ugyanis az eddigi információk szerint azt később, egy másik esemény alkalmával mutatja be az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. Pete - 2014.03.31. 13:47

    Es ez meger ennyi penzt????

  2. Norberto - 2014.03.31. 14:32

    De honnan tudják hogy Syrah lesz az új neve az OS X-nek?

  3. Kri$$$ - 2014.03.31. 14:48

    Az kódnév… Epülék így emlegetik egyelőre maguk közt

  4. Kri$$$ - 2014.03.31. 14:49

    Lehet még más belőle… Lemaradt bocs :D

Szólj hozzá Te is!