A Comcast-pletykák margójára

Skarp 2014.03.25. 18:27 Apple 3 hozzászólás 360

A Comcast-Apple tárgyalások híre gyorsan körbefutott a szaksajtóban, sőt sokan már azt is megpróbálták érvekkel alátámasztani, miért nem lenne logikus lépés az összefonódás, mások az internetsemlegesség miatt aggódnak (egy ilyen korban némileg jogosan, tesszük hozzá). Pedig van benne ráció, ha az ember távolabbról nézi az egészet. A két, maga területén elég jó pozícióval rendelkező nagyvállalat olyan történelmi helyzetben van, amiben mindkettőnek szüksége lehet a másikra. Elsőként a Wall Street Journal hozta le a bombát: az Apple a Comcast kábelein keresztül nyújtana streamingszolgáltatást, ami így az internetforgalomtól zavartalanul működhetne. Az Apple célja hosszútávon élő és on-demand szolgáltatás szimultán nyújtása lehet, mindezt egy olyan eszközzel, ami beverheti az utolsó szöget a haldokló kábeltévé-ipar koporsójába.

Persze, ha ez igaz, akkor nem holnap fog megtörténni, addig pedig bármi megeshet. Hogy miért igényelhetnék az együttműködést? A kábelóriás számára az internetes megoldásokra váltó emberek még nem jelentenek igazán húsbavágó problémát, ám a kábeltévét használók száma évről-évre stabilan, sőt némileg gyorsuló ütemben fogy már egy ideje. A Netflix és az Amazon Prime egyre csábítóbb opciónak számítanak, így a szakértők csaknem egyöntetűleg vallják: a még mindig költségesnek számító kábeltévének nincs jövője. A Comcasttal egyébként netsemlegességi kérdésekben is egyre inkább szembekerülő Netflix ellen is csak egy Apple kaliberű vállalattal együttműködve is lehetne esélye a kábelmamutnak. Érthető lenne ha a Comcast foga nem fűlne a dologhoz, mivel az előfizetési díjak egy részéről így le kéne mondania, cserébe mondjuk egy AT&T-s iPhone exkluzivitáshoz hasonló Apple TV-s dealért cserébe. Természetesen nekik is van saját házon belüli internet-tévés fejlesztésük, de az nem valószínű, hogy akárcsak meg tudná közelíteni az Apple márkavonzerejét és egyéb aspektusait.

Hogy Cupertino hogyan profitálhatna a kábelbarátból? Abban valószínűleg mindenki egyetért a techbloggerekkel, hogy az Applenek jelenleg égető szüksége van új termékkategóriákra, legyen az egy felturbózott Apple TV vagy egy okosóra. Az új termékkel kapcsolatos késlekedések már így is az Apple részvények stagnálását és az igen kellemetlen Microsoftos párhuzamok emlegetésének gyakoribbá válását idézték elő. De azt is szem előtt kell tartanunk, hogy míg korábbi okostelefonunkról iPhonera váltáshoz nem, a tévé esetében azonban egy észrevétlen tranzícióhoz az Applenek külső segítségre lesz szüksége. Külső segítségre és az igazi piaci ütőkártyához dedikált vonalra, amit nem befolyásolhat az internetforgalom. Persze, az internet semlegességének elve miatt ennek komoly morális aggályai vannak, de ez a félig zárt rendszer, ha jobban végiggondoljuk, kiválóan illeszkedik az Apple filozófiájához. Az internetnek a precendensértéke miatt az üzlet ártana, az Applenek viszont nagyon jót tenne.

Ha jobban belegondolunk, nem lenne őrültség használni az óriási tőketartalékot, és egy vaskos csekkel egyszerűen felvásárolni a Netflixet sem, így megelőzve egy akár évtizedekre is könnyen elhúzódó piaci versenyt. Bár a Netflix a netsemlegesség bajnokának vértjében szeret mostanában tetszelegni, magának is komoly előnyöket vívott ki a Comcastnál (valószínűleg olyanokat, amiket az Apple is ki tudna magának küzdeni). Ráadásul az Apple TV a tavalyi évben mindössze 1 milliárd dollár bevételt hozott, ami még az Apple összbevételek egy százalékát sem teszi ki. Ezt a Netflix eladások nélkül is simán leverte 4,74 milliárd dolláros profitjával, ráadásul elemzők szerint ez 2015-re akár a 6,4 milliárdot is elérheti (idénre is 5 milliárd fölötti összeget prognosztizálnak).

Az Apple hardveres beágyazottságával a Netflix is vastagon jól járhatna. Rólunk már nem is beszélve, mivel egyre gyakrabban reppen fel a pletyka, hogy nemsokára itthon is elérhető lesz a szolgáltatás – ellenben a leghamarabb évek múlva megvalósuló Comcastes megoldással, ami maximum a precedenst teremti meg így Észak-Amerikán, illetve a kábelvállalat érdekeltségi területein kívül még sokáig várhatunk a minket is befolyásoló fejleményre. Ebben az esetben érdemes gyorsnak lenni, mert nem valószínű, hogy valamelyik tech-megavállalat ne vetett volna már szemet a Netflixre. A szolgáltatás felvásárlásával az Applehöz kerülhetne annak 44 millió előfizetője. Azért ez megér némi megfontolást, nem?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Abilitymatrix - 2014.03.25. 18:42

    Szerintem ennek csak a net neutrality megszűnése esetén van értelme. A Comcast toronymagasan a legrosszabb ügyfelek által érzékelt minőségű cég. Mindenki szidja mint a bokrot. Lásd még Warner Comcast összeborulás hullámai. Az Apple is akkor jár jól ha dedikált sávszélessége csak neki lesz és muszáj lesz az ő cuccain streamelni. Onnan meg a határ a csillagos ég, hirtelen mindenkivel szemben nekik lesz a legjobb tárgyalási pozíciójuk. Netflix, time Warner Comcast akárki

  2. The Count - 2014.03.25. 20:02

    Csak az érdekelne, hogy mindez a mi országunkat ez miben is érinti ?
    Mikor szélessáv az ország 30 százalékán érhető el. Sajnos Európai viszonylatban is max 50%. Mennyi is kell egy HD streamnek ? Tömörgetve is min 8-12 Mbit.
    Németo-ban az átlag sávszél 26 körül van.
    Még Budapesten sincs egy csomó helyen szélessávú internet. Kispesten például nagyon sok helyen modemes net van. Még kábelen sem terjed a net. Netflix streaming ??? Most ez valami vicc ??? Ez a megállapodás max a nyugati partot érinti.
    Be lehet autózni oklahomába, és meg lehet nézni, hogy hány helyen nincs mobil, nemhogy net. Amerika nemcsak a két partból áll.
    Ezért nem igazán hiszem, hogy az almának olyan nagy profitot hozna ez az üzlet. Nem igazán éri meg. Én ezt inkább pletykának érzem…

  3. Abilitymatrix - 2014.03.26. 10:12

    1-3 mbitre le tudjak nyomni a HD streamet es mindenféle CDN optimalizálással és multicastinggal tovább lehet csökkenteni a felhordo es a gerinc forgalmat. A last Mile-t értelemszerűen nem.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.