Mi történik a korábbi készülékekkel, ha megjelenik az új?

HusztiD 2014.03.21. 18:29 Apple, iPad, iPhone, Mac 9 hozzászólás 1 418

Illetve mit teszünk, ha elromlik, elhagyjuk vagy ellopják a kedvenc eszközeinket? Ezekre a válaszokra keresték a Fortune emberei a választ, melyből viszonylag érdekes dolgok derültek ki. Az emberek átlagosan 2 évente cserélik le az iPhone készülékeiket egy újabbra, míg a Mac tulajdonosok 4 évente, addig az iPad valahol a kettő között tanyázik. De a messzemenő következtetések előtt vizsgáljuk meg alaposabban az alábbi ábrákat, hiszen azokból jól kivehetőek, hogy meddig tudják nélkülözni az emberek a kedvenc termékeiket.

Az első diagramon az látható, hogy mikor szereznek be új készüléket az elhagyott, ellopott illetve törött modellek helyett az emberek. Az iPhone tulajdonosok kétötöde szerzi be egy-két napon belül az új készülékét, ezen felül megközelítőleg 37% nyilatkozta azt, hogy azonnal keres egy újabb telefont. Az iPad tulajoknál már kissé más a helyzet, ugyanis az emberek negyede néz új készülék után, míg a másik negyede szintén vár vele egy-két napot, viszont itt nagyobb az arány azoknál, akik már egy hetet várnak a dologgal. A Mac felhasználóknál hasonló dolgok figyelhetők meg, mint a tableteseknél, azonban megközelítőleg a 24%-uk egy hónap alatt szerzi be, vagy nem azt.

A második ábrán a telefonok, okostelefonok és a tabletek felhasználását vizsgálták meg, abban az esetben, ha megjelenik belőlük egy újabb modell. Az okostelefont hasznlók 30%-a adja el készülékét, még a hagyományos telefonoknál csak 10%-uk. Továbbá a drágább telefonokat az emberek egynegyede elajándékozza egy családtagjának, viszont sokan megtartják azt maguknak. A hagyományos telefont használók leginkább megtartják maguknak a már nem használt készüléket, csak nagyon kevesen ajándékozzák azt másnak. A tableteknél érdekesebb eredmények születtek, ugyanis a felmérés alapján minden ötödik ember adja el a gépét, míg az emberek fele elajándékozza azt egy közeli ismerősének vagy családtagjának, negyedük pedig megtartja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. lonsdale666 - 2014.03.21. 19:13

    Nyilván a telefont fontosabb beszerezni mihamarabb,mint egy laptopot vagy tabletet.Gondolom ezt mindenki tudja…

  2. strucc007 - 2014.03.21. 19:42

    Én a telót, tabletet, laptopot átlagosan 2 évente szoktam lecserélni :D Bár ezután már nem biztos, hisz alig van vmi változás a modellek között (nem játszom).

  3. roliboy96 - 2014.03.21. 19:46

    Én általába 2 évente szoktam cserélni a készüléket :) most jön majd a iPhone 6 :)

  4. The Count - 2014.03.21. 19:48

    Hát miért tudnà mindenki ?
    Nekem a gépem fontosabb mint a telefonom. Fontos adatok vannak rajta… A telefon ideiglenesen bàrmivel pótolható, de a laptop nehezen…

  5. Pete - 2014.03.21. 20:04

    Hat nyilvan az emberek tobbsege 2 evente csereli hiszen 1-el ujjabb keszuleknel az nem eri meg! Nem sokan valtottak 5-rol 5S-re es 5s-rol se sokan fognak 6-ra…

  6. lonsdale666 - 2014.03.22. 04:40

    Az okosabbaknak van back up-ja külső discre, vagy dropbox,etc.,egyébként főként a tabletre fondoltam.Ellenben ha baj van és nincs telefon az komoly probléma.(baleset,etc.)

  7. Bandita - 2014.03.22. 08:23

    Én minden évben cserélem kivéve most az ipad-ot nem cseréltem mert az air nem vágott hanyatt mondjuk az iPhone sem de az akkor derült ki mikor már megvettem:-) Miníg elhatározom,hogy nem kell az új de mikor megjelenik akkor meg kell vennem:-))Bár így vagyok a Samsungal is kiprobálás miatt vennék egy s5-öt de a párom biztos nyakon vágna!:-)

  8. Bianka - 2014.03.22. 13:41

    Évente cserélek.
    Használt meg megy a kukába.

  9. The Count - 2014.03.22. 15:01

    Miért dobnám ki ????
    Az nem komplett aki ezt csinálja. Csak nézzük meg hogy a régi pentiumok, 586-osok fürtözve mire képesek. A Google olcsó könnyen beszerezhető, gépeket használ fürtözve. Miért kell a régit kidobni ???
    Jelenleg mi épületautomatizálással és biztonságtechnikával foglakozunk.
    Egy régi 3G simán elvezérel egy komplett családi házat, és egy halom üres kapacitása van még…
    Na mindegy… Én biztos nem fogok már váltani, mert amit most az apple csinál egy fos.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.