Apple ID-t loptak az EA szerverek segítségével

HusztiD 2014.03.20. 12:24 Apple, Egyéb 1 db 392

Nem kedvez most a sors az egyik leghíresebb játékfejlesztőnek, ugyanis a napokban jelölték őket a legrosszabb amerikai vállalatok címére, közben pedig a hackerek is támadásba vették az EA-t. Az Electronic Arts oldalán keresztül próbálták meg Apple ID-t lopni az adathalászok, mely több-kevesebb sikerrel összejött.

Az információk szerint a támadók két ea.com domain-t használtak az információszerzéshez, amely a WebCalendar 1.2.0-ás verziójának támadhatóságát használta, hiszen 2008-ban adták ki. A gyanútlan felhasználók egy hamis Apple oldalra kerültek, ahol elsőnek a felhasználói nevet és jelszót kérték, majd ezek megadása után az továbbvitte őket egy újabb oldalra, ahol a személyes adatokat kértek, mint például a név, bankszámlaszám és egyéb hasonló adatok. Miután ezeket is kitöltötték a gyanútlan áldozatok, az ál-oldal átirányította őket a hivatalos Apple weblapra, ahol újra be kellett jelentkezniük.

Sajnálatos módon egyelőre semmi bővebb információ nem derült ki a témával kapcsolatosan, így nem tudható, hogy mióta folyt az adathalászat, illetve az sem, hogy megközelítőleg hány embert érintett ez a dolog. Az esemény kapcsán az EA megkezdte az intézkedéseit, így az említett két aloldal már nem elérhető.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Kisdodo - 2014.03.20. 12:38

    Komoly dolgok ezek!!!

Szólj hozzá Te is!