Jobs nem akart tévét

Skarp 2014.03.16. 19:27 Apple, Steve Jobs 3 db 332

Legalábbis Yukari Kane nemsokára megjelenő könyve, a Haunted Empire: Apple After Steve Jobs egy kiemelt részlete alapján – írja a MacRumors. A fejezet szövege alapján az alapító egy felsővezetőknek tartott elvonulós pihenésen közölte ezt a cég dolgozóival. Az esemény utolsó napján Jobs válaszolt bárki kérdésére, valaki pedig az iránt érdeklődött, hogy a következő Apple termék egy TV lesz-e. Yukari beszámolója alapján Steve bárminemű hezitáció nélkül mondott nemet. “A TV szörnyű piac: az emberek ritkán cserélik le és ezért a profit rossz rajtuk.” – tette hozzá.

A résztvevők véleménye megoszlott Jobs őszinteségét illetően – elég csak arra gondolni, hogy 2003-ban Jobs azt nyilatkozta, hogy nem igazán van bármi érték, amit az Apple hozzátehetne a mobiltelefonokhoz, négy évvel később mégis megjelent az első iPhone. Tim Cook is többször jelezte, hogy vállalata továbbra is igencsak érdeklődik a TV-k piaca iránt, bár ez inkább az Apple TV fejlesztését jelenti, mint egy külön, teljesértékű tévékészülék piacra dobását.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. Asd - 2014.03.16. 22:04

    Nem tudja valaki mikor jönnek az új macbookok?

  2. iGnoom1548 - 2014.03.17. 06:13

    Szerintem teljesen jogos amit Steve mondott annó, reméljük Tim megtartja ezt az álláspontját. Max hozzanak be órát.

  3. Ibrick - 2014.03.17. 15:24

    Szerintem meg a mostani Apple tv-t kellene normálisan megcsinalni.
    Mert mostani állapotában elég gyengusz. Lehetne egy jól működő otthoni média center, játék konzol, szórakoztató központ. Jobs jól látta a dolgot nem tv-t kell csinálni, hanem a tv-hez egy plusz dolgot mivel tv-je mindenkinek van ezért ez nagyobb üzlet lenne. A kulcsszó pedig a használhatóság!

Szólj hozzá Te is!