Google Drive – verhetetlen új árak

HusztiD 2014.03.14. 12:15 Egyéb 7 hozzászólás 1 819

Az elmúlt órák folyamán a Google bejelentette, hogy csökkenni fognak a fizetős Drive szolgáltatás árai. Az új akciónak köszönhetően most már szinte potom árat fizethetünk a felhő alapú tárhely szolgáltatásért. Ha regisztrálunk, akkor alapból kapunk 15 GB-t tárhelyet, viszont ha ezt kevésnek találnánk, akkor havi 2 dollárért (5 helyett) 100 GB-ot, 10-ért (50 helyett) 1 TB-ot és 100-ért már 10 terabájt fölötti helyt kapunk, amit akárhogyan is nézünk, elég barátinak tekinthető.

A Google Drive talán legnagyobb ellenfele a Dropbox, amely évek óta jelen van a piacon, viszont árakban sosem tudta verni az ellenfelét, főleg nem most. A Dropbox alapból két gigabájt tárhelyet ad, viszont náluk kaphatunk ingyen további pár giga szabadhelyt, ha meghívjuk az ismerőseinket, így összesen 16 GB-ig mehetünk el. Ha 100 GB-t tárhelyet szeretnénk, akkor havi 10, 500 gigát pedig 50 dollárért kaphatunk meg.
Érdemes lehet tudni, hogy 2009-ben Steve Jobs-nak komoly tervei lettek volna a Dropbox-szal, ugyanis felvásárolták volna, ha elfogadják az ajánlatot. Erre azonban nem került sor, így az Apple bevezette 2011-ben az iCloud szolgáltatását, melyet emberek ezrei használnak nap mint nap.

A Dropbox-os srácok kénytelenek lesznek csökkenteni az árakat, ha továbbra is versenyben szeretnének maradni, ugyanis ma már nagyon sokan használják a felhő alapú tárhely szolgáltatókat.
Ti használjátok valamelyik programot? Ha igen, akkor mennyi helyen gazdálkodtok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. PPéter - 2014.03.14. 12:39

    TeRRabájt, mi? :D

  2. Vitya - 2014.03.14. 13:06

    Én a Mega.co.nz-t használom ahol ingyenes az 50 gb!
    És már van iphone app is hozzá.
    Meg máskor a Copy-t ahol meg meghívásonként kapsz plusz 5 gb-ot, ott is van asszem 25 gbom.
    De a copy egy kicsit jobban ki van alakítva, szinkronizálódó mappával meg ahoz is van app. Ezt inkább munkára, míg a megát saját fileoknak használom.

  3. Zoli - 2014.03.14. 13:59

    Vitya! Köszönöm az értékes infókat! Valahol a Google Drive támogatása miatt csak onnan tudok pl. önéletrajzot feltölteni, de az ingyenes 50gb az nagyon elég!

  4. Ibrick - 2014.03.14. 14:56

    Nem kellene a iCloudot együtt emlegetni ezekkel a szolgáltatásokkal, mert az alma cludja nagyon béna próbálkozás hozzájuk képest. Sajna

  5. Zoltán - 2014.03.14. 20:30

    Cloud.mail.ru-t használok. Decemberben volt egy 2 hónapig tartó ajánlatuk : 1 terra ingyen. Gyors upload, gyors download, azóta használom, elégedett vagyok. Most azt hiszem 200 gb van ingyen.

  6. Vadász Erika - 2014.03.14. 21:50

    Én a googlis felhön kívül (picasa, drive,youtube) szintén a Megat használom, a 4sharet 10 v 15 GB-tal, és a Box nál is van 50 GB. Szerintem az iCloud nagyon jó szolgáltatás, többek között ezért is váltottam Galaxy Note-ról iPhone 5-re. Nagyon jó életérzéssel tolt el amikor a jegyzet, a naptár, a Pages ugyanazt mutatja a telómon, az ipadomon és a Macen is. Ezt a PC-s androidos korszakomban nem éreztem. Hozzáteszem, lehetne olcsóbb…

  7. Apples - 2014.03.16. 00:53

    En iCloud, Dropbox es SkyDrive/OneDrive-ot használok de az iCloud tul bena, a OneDrive-om meg sokkal nagyobb – ingyenesen – mint a DropBox-om (az is ingyenes), ezert az utóbbi 1 evben mar gyakorlatilag csak azt hasznalom. Nekem az jott be legjobban.
    Jelzem OSX, iOS, Win es a feleségem miatt Android es WinMobile platform is fontos.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.