iPhone 5C és a 7. generációs iPod Nano fúziója lehet az új telefon

HusztiD 2014.03.12. 08:26 iPhone 9 hozzászólás 1 709

Legalábbis ami az új készülék küllemét illeti. Az elmúlt két nap folyamán már megmutattuk nektek a legújabb koncepciókat, ám a mostani hír alapján teljesen más irányba mentek el a találgatások. A japán Macotakara blog számolt be a legújabb, szóbeszédről, amely az új telefon külsejéről szól. A hírek szerint az Apple idén két telefont dob piacra, egy 4.7 és egy 5.7 colos modellt. Ezt eddig is tudhattuk a korábbi pletykákból, viszont a japánok szerint a következő készülék valahol az iPhone 5C és a 7. generációs iPod Nano keveréke lesz külsőre. Egyedül a gombok maradnának ugyanazok, mint a jelenlegi készülékben, viszont minden más változna. Az új iPhone a 3G-hez hasonlóan lekerekített széleket kapna, ugyanakkor a zenelejátszóhoz híven több színben jelenne az meg. A nagyobbik modell mindösszesen 7 milliméter vékony lesz, ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy a kisebbik tesója műanyag borítást kaphat. Ezen felül pedig egyelőre kizárnak tartják a zafírüveges iPhone-t, amelyről korábban már számtalan pletyka szólt. Illik megjegyezni, hogy a Macotakara volt tavaly, aki azt állította, hogy az iPhone 5S dupla vakuval fog érkezni, amit akkor senki sem hittel, hiába volt igazuk.

Ti mit gondoltok erről? Már csak az iPhone 5C gyenge eladásai miatt sem kellene erőltetni a színes, műanyag telefonokat, hiszen valószínűleg a jelenlegi modellhez hasonlóan túl drágán kínálnák azokat. Szerintetek hogy fognak kinézni az új telefonok? Lesz-e ténylegesen olcsóbb modell?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. Bandita - 2014.03.12. 08:40

    Az,hogy megint bukás lenne.Ha a konkurencia csúcsmodelljét kapom ebben az árban akkor főleg!Na meg az apple-fanok a minőséghez vannak szokva biztos,hogy csalódni fognak a higításnak!

  2. Attesz - 2014.03.12. 12:36

    Fogtál már a kezedben 5C-t? Arra mindent lehet mondani, de hogy nem minőségi azt nem. Főleg ha egy konkurens telefont is a kezedbe veszel. Az 5C ugyan úgy minőségi csúcs telefon, csak színes.

  3. Ibrick - 2014.03.12. 13:41

    Attesz fogták már a kezedbe 5s-t?
    Ahhoz képest az 5c egy gagyi játékszer, az 5s viszont alig drágább a rosszabb minőségű , gyengébb tudású 5c-nél. Nem kell tudósnak lenni hogy ezért bukás az 5c.

  4. HunXPlayboy - 2014.03.12. 13:44

    Én úgy gondolom hogy 3 típusú embernek van iPhone-ja. Akinek a munkájához kell, akinek felvágni kell (vagizni) és aki Apple fun és szereti. Ezek az emberek azok akik gyakorlatilag bármennyit fizetnek a csúcstechikáért. Azok akik meg nem tudják megvenni azoknak pedig nem fog kelleni az olcsóbb verzió.

    Lehet hogy rosszul látom, de így gondolom

  5. tEtvEs - 2014.03.12. 14:48

    Attesszal értek egyet. Egyáltalán nem gyenge az 5C minősége. Sőt többszöri tapintásra nekem jobban bejön, mint az 5S. Egyébként az sem rossz húzás, hogy színes nem csak a megszokott fekete/fehér választék van. Az 5C „bukása” véleményem szerint az emberek sznobságának köszönhető.

  6. scamp - 2014.03.13. 11:23

    Na tegnap erőt vettem magamon és személyesen is megvizslattam azt a “híres” 5C-t.
    Hát gyerekek… Csak annyit mondtam, hogy “Naneeeee”.
    Kifejezetten sz.r volt kézbe fogni. Na nem azért, mert annyira gagyi lenne, hanem mert ott, tőle 2cm-re volt az 5S. Ég és Föld a kettő.
    Nem vitatom, hogy középkategóriában nyerő lehetett volna a készülék, de mit akartak ezzel a felsőosztályban?!Mert az árát odalőtték be.
    Egy izmos hard és szoftverrel rendelkező játszósteló. De az ára nem így lett kialakítva.
    Eszembe nem jutna megvenni, főleg, hogy alternatívának ott van mellette az 5S.

  7. scamp - 2014.03.13. 11:30

    És ne gyertek ezzel a sznob dumával, mert egy f.szság!Legalábbis nem húzható ez rá mindenkire. Aki iPhone-t vesz, az igenis hozzá van szokva és megköveteli a minőséget. A legtöbbjüket (legtöbbünket) nem lehet bepalizni egy színes hátlappal. A mai világban ez már édes kevés. Aki megelékszik ennyivel és ettől esik hasra, annak ott vannak az alsó és középkategóriás telefonok. Egy szifon tulaj ilyen téren vagy nagyon igényes vagy igen, egy részük sznob.
    A lényeg, hogy nem a megfelelő helyre és közönségnek tobták be az 5C-t, illetve emellet még túl is árazták.

  8. Bandita - 2014.03.13. 12:18

    Így van! Végre itt vagy scamp!Azt hittem már egyedül maradok:-)

  9. scamp - 2014.03.13. 13:08

    Szevasz Bandita!
    Eddig is itt voltam, csak a háttérből szemléltem az eseményeket.:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.