Ezúttal a Samsung nyert pert

HusztiD 2014.03.07. 18:17 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 537

Kereken egy hónapja adtuk a hírt, hogy az Apple és a Dél-koreai cég tovább pereskednek egymással, ugyanis mindkét fél szerint szabadalomsértést követett a másik. Ezek után jött az újabb hír a témában, mely szerint nem egyeztek meg február 19-éig a riválisok, így az ügy tovább folytatódott, hogy március 31-én a bíróság előtt pereskedjenek.

Most úgy tűnik, hogy az egyik korábbi csatáját vesztette el az Apple, ugyanis Lucy Koh bírónő elutasította a kaliforniaiak kérését, mely szerint a Samsung 23 szabadalomsértő készülékének az árusítását tiltsák be. A szóban forgó pert még 2012 decemberében nyújtotta be az Apple, ám ennek a lezárására még csak most került sor. A döntés már megszületett viszont a két fél még szabadon fellebbezhet az ügyben, a kérdés az, hogy él-e vele a cupertinó-i vállalat. A következő tárgyalásra a hónap utolsó napján kerül sor, ahol a felek által benyújtott 5 illetve 4 darab szabadalmat vizsgálják ki.

Szerintetek mikor ér véget a két cég közötti mizéria?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Janipod - 2014.03.07. 18:57

    Valszeg soha…

    Amúgy ha a Samsung nem haraphatna az almából, a földbe harapna…

  2. Béci - 2014.03.07. 18:58

    Soha. Parázik mindkettő egymástól

  3. Bandita - 2014.03.07. 19:17

    Soha mindegyik függ a másiktól!

  4. iCSUBi - 2014.03.07. 20:57

    Sosem lesz vége, márpedig azért sem mert ez egy magasabb szinten van. Ezek a perek remek reklámot biztosítanak, és azok az 1-2 millió dollárok amiket ki kell fizetniük, azok nem számítanak túl sokat (nekik). Ezzel egy ingyen reklámot csinál a Samsung az Apple nek és az Apple a Samsungnak. Függenek egymástól, ezért csődbe nem fogják egymást juttatni.

  5. pecashe - 2014.03.08. 10:56

    Soha

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.