Az amerikaiak egytizede nem tudja, hogy mi a tablet

HusztiD 2014.03.06. 11:11 Egyéb 3 hozzászólás 575

Egy rendhagyó felméréssel jelentkezünk ezúttal, amiből kissé érdekes dolgok derültek ki. Meglepően kevés embert kérdeztek meg a kutatás során, összesen 2392 amerikait, akik már betöltötték a 18. életévüket. A kutatás leginkább a számítástechnika általános dolgaira terjedt ki. Minden kérdésnél három választási lehetőségük volt az embereknek, ám néhol eléggé meghökkentő eredmények születtek.

Elöljáróban tudni érdemes, hogy a kérdőívbe sikerült nagyon ostoba válaszokat berakniuk a készítőknek. Például megkérdezték, hogy mi az a gigabyte. A válaszadók 61%-a tippelt jó, viszont 27% azt válaszolta, hogy egy Dél-Amerikában gyakran megtalálható rovar. Az USB kérdésére is eléggé érdekfeszítő válaszokat adtak, ugyanis 12% volt az egy európai ország rövidítéséére tippelők aránya. Kiderült, hogy az alaplapra a felmérést résztvevőinek 42%-a gondolta azt, hogy az egy tengerjáró hajó fedélzete. Volt ennél viccesebb is, hiszen az MP3-ra a válaszolók majdnem negyede tippelte azt, hogy az egy robot a Star Wars-ból.

A HTML-re is furcsa válaszokat jelöltek be az amerikaiak. 79% jól tippelt, viszont 11%-uk szerint egy szexuális betegség, a maradék 10% szerint meg egy főút, mely összefogja egész Angliát. Ami még számunkra érdekes lehet, az a tablet kérdése. Az emberek 88%-a helyesen tippelt, míg 10%-uk azt mondta, hogy egy tabletta méretű számítógép chip.

A felmérésből jól kivehető, hogy az amerikaiak jelentős része viszonylag tisztában van a számítástechnikai fogalmakkal, viszont egy kisebb részük még az alapabb dolgokat sem tudja. Természetesen ez a kutatás leginkább csak érdekességnek, esetlegesen gyenge poénnak tudható be, hiszen a több, mint 300 millió lakosú államokból nem lehet átfogó felmérést csinálni 2400 ember megkérdezésével.

UPDATE: Jadeye olvasónknak köszönhetően kiderült, hogy valószínűleg átverés volt az egész felmérés, ugyanis a kimutatás készítője, a 10 Yetis PR, akik időközönként vírusmarketing- és átverőkampányokat is vállalnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Carlo - 2014.03.06. 11:24

    Kicsit ijesztő, mikor ilyeneket olvasok. De ha belegondol az ember, hogy az informatikában jártastól azt kérdezném meg, mi is az a maginfláció, lehet, hogy ő meg arra nem tudna válaszolni. Az, ami az egyiknek egyértelmű, lehet, hogy a másiknak kínai. Mindenesetre vicces volt :D Emlékszem, mikor egyszer Britney Spearst kérdezték meg, hol van szerinte Magyarország, erre azt válaszolta, valahol Ausztráliában. :D Mindenki lehülyézte. Pedig, ha magamból indulok ki, Floridán és NY-on kívül semmit nem tudnék beazonosítani Amerikában. De sokat még Európában sem. Egyszerűen nem érdekel.

  2. Majom Hal Béka - 2014.03.06. 14:36

    Mondjuk ha helyes a modszertan, akkor ekkora mintaval is lehet atfogo statisztikat kesziteni. Nyilvan itt nem ez tortent.

Szólj hozzá Te is!