WSJ: Tim Cook pozitívan vélekedik az Apple jövőjéről

iMann 2014.02.13. 18:19 Apple, Tim Cook 5 hozzászólás 504

Pár napja Tim Cook, az Apple első embere interjút adott a The Wall Street Journalnak, melyből sok érdekesség kiderült, többek között az is, hogy az Apple legszebb napjai még csak most fognak megkezdődni.

Az Apple jövőjét Tim Cook úgy kommentálta, hogy rendkívül bizakodó és pozitívan tekint a jövőbe. Elmondta, hogy bár a befektetők folyamatosan aggódnak a miatt, hogy az Apple már nem kelti egy fejlődő cég benyomását és mindezt a legújabb piaci számok sem támasztják alá, ő mégis büszke arra, hogy az Apple belülről óriási mértékben fejlődik. Legutóbb épp 14 milliárd dollárért vásárolt vissza az Apple saját részvényeket, ami szintén azt támasztja alá, hogy valami nagy dologra készülnek.

Tim Cook a 2013-as évet rendkívül sikeresnek értékelte, nagyon sok új terméket piacra dobtak, sőt 2013-ban volt először, hogy két iPhone készüléket is a boltok polcaira helyeztek. Bár sokan már nem tartják a céget elég innovatívnak, Tim Cook jelezte, hogy az innováció nem állt meg, sőt nagyon is benne van az Apple mindennapjaiban. Hamarosan pedig valami nagyon komoly dolgot is le fognak tenni majd az asztalra.

Az Apple még nem érte el a plafont – véli a vezérigazgató, de fenntartja, hogy jobb kevesebb projekten dolgozni, hiszen ezáltal azok a termékek, melyek majd megjelennek valóban a minőséget fogják a felhasználók kezébe adni. Tim Cook ismét megjegyezte, hogy az elkövetkezendő egy évben új kategóriás termékeket is bemutat majd az Apple, de természetesen a pontos részleteket nem árulta el.

Az Apple termékeknek még van hová fejlődniük, ahogy az iPhone készülékeknek is – válaszolta arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a nagyobb kijelzőkkel. Tim Cook elmondta továbbá, hogy a technológia a rendelkezésükre állna egy nagyobb kijelzővel szerelt iPhone mobilkészülék piacra dobásához, amelytől egyáltalán nem zárkóznak el, de fontos tisztában lenni azzal, hogy a felhasználók mindezt hogyan értékelnék, hiszen a hangsúly továbbra is a használhatóságon és a legtökéletesebb felhasználói élményen van.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. N - 2014.02.13. 20:35

    Várható volt hogy pozitívan fog vélekedni.

  2. Farr Vince - 2014.02.13. 21:16

    Szerintem is fog fejlodni siman

  3. Bandita - 2014.02.14. 01:11

    Nem tudom mit tudna még mutatni!Max fejleszteni az előzőket mit tudna egy telefonba belerakni amit eddig nem láttunk másnál vagy másba?Esetleg valami kivetitő lehetne bedobni de szerintem még az gyerekcipőbe jár!

  4. Dujduj - 2014.02.14. 07:15

    Barmit tudnak fejleszteni, es annal tobb ujat is tudnak mutatni. Biznisz az egesz. Mar 2-3-4 evvel ezelott tudjak, h mi lesz 2014-ben. Annyi, h nem csinalhatnak csucsmodellt mert akkor a kovetkezo szeria nem ut akkorat.
    Itt a pelda az 5-5S. A kameran nem valtozott a MPX. Es ez csak egy a sok kozul. Az 5C sem bukas, mivel mint tudjuk hanyszoros arat keres az Alma az iphoneon? Minimum 3-4x annyiert adjak mint eloallitjak. Ezen lehetne vitatkozni…de akkoris jol jartak, ha keveset is vettek meg az emberek.

    Szoval remeljuk, h ziden tenyleg messze esik az alma a fajatol :)

  5. idoki - 2014.02.15. 18:03

    Remélem, hogy a biometrikus szenzorok irányába mennek el. Magunkról semmit sem tudunk, csak akkor, ha veszünk egy kiegészítőt, amit valjuk be szinte senki sem hordana magával. Amennyiben a saját testünket is figyelné a kütyü, akkor rengeteg felhasználó lenne nyugodt. Nem kellene napközben vérnyomást, véroxigént stb. szintet mérni. Ezt pl. az iWatch végezné helyettünk és azonnal szólna, ha valami rendellenes értéket mér. Ez fiataloknak is hasznos lehet.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.