Ilyen lehet az iOS 8 Healthbook alkalmazása

HusztiD 2014.02.12. 15:36 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 685

 

Egy korábbi cikkünkben már hírt adtunk arról, hogy egy újabb szolgáltatással/programmal bővülhet az iOS 8, a Healthbook-kal. Ahogyan már a hónap legelején írtuk, a szóban forgó iWatch-nak szüksége lesz erre az alkalmazásra, ugyanis míg az óra gyűjti rólunk az adatokat, addig a program elvégzi a szükséges számításokat, így könnyedén nyomon tudjuk követni a teljesítményünket és az eddigi haladásunkat.

A mostani információk alapján néhány érdekes felvetés látott napvilágot. A Healthbook kompatibilis lesz a Passbook-kal, így a szoftver tudni fogja, ha valamilyen üzletben van valamilyen törzsvásárlói kártyánk vagy kuponunk (nyilván ezek a funkciók egyelőre az Egyesült Államokban lesznek elérhetőek). Ezek mellett az alkalmazáson belül különféle interfészek lesznek, ahol másféle adatokat tudhatunk meg az egészségi állapotunkról (vérnyomás, oxigén szint, fitness szint, stb.).

Ha pedig hiszünk a pletykáknak, akkor az egész projekten több, mint 200 ember munkálkodik jelenleg is. Továbbá az is kiderült, hogy maga az iWatch egy kiegészítő lesz, nem pedig egy elsődleges termék. A korábbi híresztelésekkel szemben a technológiai képességei sokkalta egyszerűbbek, könnyebben kezelhetőek lesznek, mint azt hinnénk.
Hogy ezekből mi lesz igaz, azt egyelőre nem tudjuk, de reménykedjünk, hogy a nyári WWDC konferencián az Apple hivatalosan is bejelenti a kiegészítőt az új iOS-sel karöltve.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Dujduj - 2014.02.13. 06:05

    Van ra esely, hogy hozzacsomagoljak az iP6-hoz szerintetek? :)

  2. Dujduj - 2014.02.13. 06:06

    Marmint az iÓrát :)

  3. Vélemény - 2014.02.13. 18:32

    Igen, természetesen hozzá fogják csomagolni. Két farab óra lesz a csomagban, egy a jobb, egy pedig a bal kézre.

  4. Mrk - 2014.02.13. 22:09

    Pusz egy iPad!

  5. Dujduj - 2014.02.14. 07:05

    Szarszung is hozzacsomagolta a Note 3-hoz.

  6. Kala1 - 2014.02.16. 12:45

    Nagy cucc…majdnem egy éves S4-ben is van S Helath.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.