iWatch-on dolgozhat egy híres tisztifőorvos az Apple-nél

HusztiD 2014.01.31. 21:14 Apple 5 db 455

 

Az utóbbi hónapokban egyre többet hallhatunk az iWatch-ról, amiről tulajdonképpen még senki sem tud semmilyen hivatalos információt, mivel még azt nem jelentették be. Tim Cook még egy korábbi interjúban hangsúlyozta, hogy a 2014-es év az új termékek, meglepetések éve lesz, így mindenki az okosóra bejelentésére vár elsősorban.

A tavalyi évben az Apple számos olyan embert vett fel, akik azelőtt az orvostudomány valamelyik területén munkálkodtak. Ha hihetünk a szóbeszédeknek, akkor az új alkalmazottak az elvileg titkos, okosóra projekten dolgoznak. Ám egy most nyilvánosságra került információ bizalomra ad okot, hisz Michael O’Reilly csatlakozott az Apple csapatához.

O’Reilly-ről érdemes tudni, hogy 2008-tól a Michigani Egyetemen volt aneszteziológiai professzor. Többek között ő is részt vett a Masimo fejlesztésén, az iPhone-os iSpO2-n (fentiképünkön látható), melynek segítségével megállapítható a pluzusszám és az oxigénszaturációt.

Bár hivatalos bejelentés még nem történt az új állást illetően, de a Masimo csapata nem kívánta vitatni, hogy igaz-e a hír. Már pedig ha igaznak bizonyulnak a pletykák, akkor O’Reilly még 2013 júliusában hagyta ott az előző munkahelyét, hogy az Apple-höz menjen és egy új, titkos projekten dolgozzon. Ennek hatására pedig megkezdődtek az első találgatások, melyek szerint a professzor a vélhetőleg még idén bejelentésre kerülő iWatch-on dolgozik.

Szerintetek milyen lesz az Apple okosórája? Milyen olyan funkciókra számítotok, amelyek igazán egyedivé, de ugyanakkor hasznossá teszik majd az iWatch-ot?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 5 db

  1. Goodmen - 2014.02.01. 01:42

    Vérnyomásmérö alapból benne lesz az tuti.

  2. James - 2014.02.01. 08:27

    Puloximeter, vérnyomásmérés, minden sporttal kapcsolatos számlálók, valamint iphone kiegészítő egység.

  3. Xcv - 2014.02.01. 15:11

    Szerintetek milyen lesz az Apple okosórája? Milyen olyan funkciókra számítotok, amelyek igazán egyedivé, de ugyanakkor hasznossá teszik majd az iWatch-ot?

    Birom h minden cikk vegen felteszitek ezt a kerdest, vszinu azert h otleteket kapjatok, h legyen mirol irnotok

  4. TabletTarto - 2014.02.01. 17:27

    Köszi Xev a negatív felhangot.
    Válaszolj inkább a kérdésre :)

    Igen valószínű az egészségi állapotról is ad majd infókat, ami sportolóknak, beteg embereknek és aki törődik az egészségével hasznos lesz.

  5. Cydie - 2014.02.02. 10:34

    Értesíti egy automatizált üzenettel a helyi illetékes szervet szívmegállás esetén

Szólj hozzá Te is!