Ősszel két új iPhone készülék is érkezhet!

iMann 2014.01.23. 21:04 Apple, iPhone 24 hozzászólás 8 975

A tekintélyes Wall Street Journal legfrissebb jelentése szerint az Apple két új iPhone készülék piacra dobását is tervezi ebben az évben. Ez persze nem lenne meglepő az elmúlt év tekintetében, ahol is az iPhone 5S és iPhone 5C is bemutatkozott.

Persze a Wall Street öreg rókái megkavarták kicsit a lapokat és azt állítják, hogy a két új készülék igazából két lényegesen nagyobb (egy 4,5″-es és egy 5″-esnél is nagyobb) kijelzővel ellátott modellt jelent majd. Az új modellek várhatóan ősszel jelennek majd meg.

Ami viszont a legnagyobb hír, hogy állításuk szerint az Apple úgy ahogy van kidobja és leselejtezi az iPhone 5C modellt. Nem lesz több műanyag borítású készülék. Állítólag…

Mindezt persze arra alapozzák, hogy az iPhone 5S készüléket lényegesen többen vásárolják, mint az iPhone 5C-t, ami szinte eladhatatlan az ár/érték arányát tekintve. Így annak tulajdonképpen nincs is tovább létjogosultsága a piacon. iPhone 5C! Hagyd el a villát, izé a világot! Most…

Mindenesetre amíg ezek kiderülnek, tekintsünk is meg pár iPhone 6 koncepcióképet. Ti melyikre szavaztok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

24 hozzászólás

  1. Sipos Gabor - 2014.01.23. 22:22

    Természetesen a Martin Hajek féle koncepció a nyerő, ha jol emlékszem akkor az iPhone 5 koncepciója az egy az egyben az eredeti másolata volt, és az iPhone 5s ujjlenyomat leolvasót os szinte az eredeti kinézetében álmodta meg… Szerintem ha lesz iPhone 6 vagy iPhone Air akkor az az ő kitalálnányához lesz hasonlatos. Nekem személy szerint tetszik hogy az iPad-hoz hasonló formát talált ki.

  2. iLaci - 2014.01.23. 22:24

    Szerintem az első képen leírható nagyon nyerő !

  3. Drxs18 - 2014.01.23. 22:30

    Abban biztosak lehetünk hogy az apple tul fogja szárnyalni az eddig

  4. Drxs18 - 2014.01.23. 22:31

    Abban biztosak lehetünk hogy az apple tul fogja szárnyalni az eddigi modelleket de az ara is biztos minden elvárást majd felül múlja :D

  5. Fárr Vince - 2014.01.23. 22:35

    Azért az a vékony nem lenne semmi! Brutális lenne egy olyan készülék!

    • yoovan - 2014.01.24. 00:45

      ja, lassan kenyérvágásra is jó

  6. iGnoom1548 - 2014.01.23. 22:53

    Persze egyből kettőt vagy hármat dobnak piacra. Amúgy meg épp most nem lehet tudni mi lesz, mivel ez az 5C dolog egy “bukás” volt valamilyen részről, szóval csak az Apple tudja hogy mit fog lépni. Ami ezeket a képeket illeti elég rusnyák, nem mellesleg a 4,5″ feletti képernyő méret már eléggé nagy. Az biztos, hogy en kíváncsian várom a szeptember-októbert, hogy lássam mit is veszek :)

    • Anonim - 2014.01.24. 00:29

      ezzel egyetértek.

  7. iPad felhasznalo - 2014.01.24. 06:11

    Tok mindegy melyik lesz, mert az alma melyrepuleset figyelve, meg az eddigieknel is szarabb lesz. Eleri azt a kuszobot, hogy koszonom, de inkabb veszek egy telefont 100 annyi penzert, es az meg mukodni is fog.
    Nagyon sajnalom, mert szerettem apple fan lenni, sok oromet adtak regebben az iphonejaim. De mar csak a baszakodas van veluk, meg a csalodas.

    • aggressor - 2014.01.24. 20:16

      pont így látom én is… iPhonnak vége lesz… az Öreg nincs már, és ugyan úgy hazavágják majd az Apple-t mint előtte. nem megbízhatatlanabb már egy Androidos, persze a felsőkategóriásak.

      • aggressor - 2014.01.24. 20:17

        és az Apple nem látja be haa hibázott… ios 7-et sztornóznia kellene már, mert ez nem sikerült.

  8. Dujduj - 2014.01.24. 06:21

    Nekem a masodik rohadtul tetszik :)

  9. Krisz - 2014.01.24. 08:29

    Mielőtt bárki beleélné magát, egyik se lesz. Ez csak koncepció, ami soha nem jön be. Az alsó kettő elég röhelyes, úgy eltörnének kisebb behatásra, mint a ropi.:) Ilyen soha nem lesz, kell egy minimális méret. Jack dugót meg hova dugnátok? Applés blútúszos kiegészítőbe?

  10. Sipos Gabor - 2014.01.24. 10:07

    Biztos hogy nem fognak ilyen vékony telefont megcsinálni, viszont a jack dugót lehet hogy elhagyják majd a közeljövőben, mivel létezik már az AirPlay vagy akár a Bluetooth is, és a fülhallgatót nem kell semmilyen kiegészítőbe bedugni, már elég rég óta léteznek vezeték nélküli fülhallgató rendszerek. Ezzel is helyet takarítanak meg a telefon belsejében.

  11. chris - 2014.01.24. 14:37

    es mivel toltod? a vezetek nelkuli tolteshez is kell vastagsag, es a lightning csati se fer be ebbe pengebe… jot rohogok ezeken a penge koncepciokon, ellentmond minden realitasnak.

  12. Attila - 2014.01.25. 08:44

    Chris annyi hely van. Töltonek éppen

  13. LALI - 2014.01.25. 09:37

    A lehető legvékonyabb,
    ha még az akkumulátora is strapabíróbb, akkor lenne a lehető legvagányabb! :)

  14. mateus - 2014.01.25. 18:00

    Nem értem hogy miért mondjátok az iPhone 5c-re azt,hogy szar,pedig nem az,egy nagyon jó cucc,és ki nem szarja le,hogy műanyag hátlapja van?És sokkal jobb fogása van,mint egy 4s-nek,meg nem vágja a kezemet az oldala.Amúgy most én is egy 5c-t nyomogatok,és tökre megvagyok elégedve vele mindenben.Aki meg olyan sznob,hogy azt hiszi,hogyműanyag hátlappal egy i5 egy kalap szar,az hülye,már megbocsássatok.

  15. Bandita - 2014.01.25. 20:30

    Szerintem senki nem azt mondja,hogy szar csak azt,hogy a megszokott egyediségtől,kidolgozotságtó mentes és jobb lett volna,hogy ha megmarad az i5 főleg ennyi pénzért.Az i5 meg az i5s egy mestermunka kidolgozott szép az 5c ezek fényében gagyinak tűnik meg inkább mindenki fizet többet mint egy műanyag telefonért.Na ezért vol bukás az 5c!

  16. Propszt Balázs - 2014.01.26. 09:06

    Nem értem mi a baj az 5C-vel, kár hogy nincs fekete, sokkaj szebb mint az 5S, és kényelmesebb is a fogása… ne utolsó sorban visszaad egy kis ikonikus 3GS feelinget… Remélem az új iPhone nem szögletes lesz… hátlapot tekintve sztem iPad air féle design vonalat kellene átültetni… matt fekete mondjuk, titán szürke, fehér metál, nem pedig a prosztó arany…

  17. Majom Hal Béka - 2014.01.26. 11:45

    Egy telefonnal fontos lenne az ergonomia. Mar az i5 is feszegeti a hatarokat a mereteibol es a formajabol adodoan is, de ezeketva cuccokat en meg csak koncepcionak sem neveznem, mert semmilyen elkepzeles nincs mogottuk.

  18. jani_ka - 2014.01.26. 14:36

    nekem akkor lesz majd új ha 4S nagyságra
    visszaszükül siri magyarul megy és az akku
    lényegesen ütösebb lesz

  19. Gergő - 2014.01.29. 19:09

    Ha nem lenne Jack dugasz, és bluetooth-al menne a zene, az nem lenne jó, mert folyton lemerülne nagyon hamar…

  20. iLaszlo - 2014.02.02. 02:04

    valszeg az ipad mini/air design-t fogja kovetni az iPhone6. a korabbi ipad-ek formaja is jo lenne iphone6nak, de azok mar hasonlitottak az iphone 2g/3g/3gs-re.

Szólj hozzá Te is!