Kiállítóteremmel bővül idén a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum

Helme 2014.01.13. 11:59 Apple, iPad 1 db 235

Érdemes meglátogatni idén a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumot, ugyanis ebben az évben megközelítőleg 500 négyzetméteres kiállítóteremmel fog bővülni. Ráadásul a technikai újdonságok sem maradtak el: az új látogatói rendszer segítségével iPhone és iPad készülékeken keresztül is hasznos tudunk majd jutni. Az 1963-ban alapított múzeumnak jelenleg 16 ezer darabos régészeti, néprajzi és helytörténeti gyűjteménye van.

A félévszázados múltra visszatekintő tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum épületét 2013-ban 60 millió forintos költségből korszerűsítették, illetve bővítették múzeumpedagógiai oktató teremmel, interaktív kémiai laboratóriummal és látványraktárral. Új látogatói rendszert is létesítettek, így az érdeklődők okostelefonokon és táblagépeken is megismerhetik az intézmény gyűjteményét, történetét. További 60 millió forint, ugyancsak pályázati támogatást pedig tudományos és közművelődési tevékenységre, valamint múzeumpedagógiai célokra fordíthatott az intézmény 2013-ban.

A múzeumépület korszerűsítése és bővítése a múlt év nyarára fejeződött be, s a megnyitás utáni fél év alatt több mint 14 000 ezren keresték fel az intézmény kiállításait, rendezvényeit. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly megváltoztatta az intézmény minősítési besorolását is, így közérdekű muzeális gyűjtemény helyett területi múzeumként működik 2013-tól.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. TabletTarto - 2014.01.13. 15:54

    A második mondatot javítsátok: Ráadásul a technikai újdonságok sem maradtak el: az új látogatói rendszer segítségével iPhone és iPad készülékeken keresztül is hasznos tudunk majd jutni.

Szólj hozzá Te is!