Íme a 2013-as év legjobb alkalmazásai

Dan 2013.12.18. 20:39 Apple, iPad, iPhone 5 db 7,975

A letöltési számokat és a felhasználók értékeléseit is figyelembe véve elkészítette az idei év legjobb iPhone-os és iPades alkalmazásait rangsoroló listáját az Apple.

Nem csak az új iPhone-ok és az új iPadek miatt tudhat mozgalmas évet maga mögött az Apple. Az App Store-n felületén elérhető alkalmazások száma októberben átlépte az egymilliót, ezzel együtt pedig már több mint 60 milliárd letöltést könyvelhet az Apple alkalmazásboltja. Választék ennél fogva tehát bőven akad, de vajon melyek azok alkalmazások amelyek taroltak idén?

Az ingyenes appok között iPhone-on és iPaden is egyaránt elsöprő győzelmet aratott a Candy Crush Saga, míg a második helyen a Youtube, a harmadik helyen pedig a Temple Run 2 végzett, ez utóbbiakat is szintúgy előszeretettel töltötték le mind az iPhone, mind pedig az iPad tulajdonosok is. A lista további része meglehetősen vegyes felvágottat mutat: míg az iPhone-ok esetében főleg a közösségi médiával kapcsolatos appok dominálnak, addig az iPad esetében a Skype, a Calculator, illetve az iBooks nevű könyvolvasó vitték a prímet.

A fizetős alkalmazások között viszonylag sok az ismerős, ráadásul ezek tekintetében láthatóan a játékok voltak a legkelendőbbek: Minecraft, (ez egyébként mindkét készülék esetében listavezető lett) Temple Run: Oz, de előkelő helyen végzett az Angry Birds: Star Wars, és sokan vásárolták meg a Plants vs. Zombies-t is.

A teljes listát a Mashable oldalán találhatjátok meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 5 db

  1. Ricsi - 2013.12.19. 06:19

    Azert egy ingyenes minecraft jo is lenne xd

  2. Zoli - 2013.12.19. 15:53

    Angry Birds Star Wars ingyen most!I:)

  3. offline98 - 2013.12.20. 23:28

    ja az ingyenes minecraft jó lenne, dehát sohasem lesz ingyenes :) én kifizettém érte az árát és hidd el megérte ;)

  4. offline98 - 2013.12.20. 23:28

    kifizettem* :)

  5. Béendvé - 2013.12.22. 13:50

    Minecraft! A legjobb!

Szólj hozzá Te is!