Megjelent a Tomb Raider iOS-re

Dan 2013.12.17. 21:47 Apple, Játékok 8 db 1,139

A PC és konzol változatok után, iOS-en is tiszteletét teszi a sírrablók szemrevaló királynője, Lara Croft.

A Tomb Raider sorozatot valószínűleg aligha kell bemutatni, a többszöri kategóriagyőztes akció-kalandjátékot a megjelenéstől számított rövid időn belül több millió példányban értékesítették világszerte, melynek eredményeként a PC-éra egyik legmeghatározóbb úttörőjeként vonult be a játéktörténelembe.

A rajongók legnagyobb örömére pedig, – a megannyi PC és konzolos változat után -, immáron iOS rendszerű mobileszközökre is elérhetővé vált a játék eredeti, 1996-ban megjelent legelső verziója. A Square Enix gondozásában készült, mindössze 1 eurót kóstáló Tomb Raider a fejlesztők ígéretei szerint több mint 15 órányi játékidőt, számos feladványt, no és persze az elmaradhatatlan, akrobatákat megszégyenítő mozgásstílussal megspékelt pisztolyharcot hozza el az Apple mobilplatformjára.

Kisebb érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint először férfi főszereplővel kívánták piacra dobni a játékot, Lara neve pedig a kezdetekben még Laura Cruz volt.

Ti kipróbáltátok már?

Tomb Raider I (AppStore Link) Tomb Raider I
Fejlesztő: SQUARE ENIX Ltd
Besorolás: 12+4.5

Ár: 349 Ft Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 8 db

  1. Motyon - 2013.12.18. 01:52

    Még egy ilyen szart… Grafika???

  2. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.12.18. 10:57

    Ez mindig ilyen volt. Jo, hogy megjelennek ehhez hasonlo retro sikerek.

  3. Doctor - 2013.12.18. 17:56

    Hát én szívesen látnák retro gameket , pl Half Life .F.E.A.R ,Cod uo, 2 :)

  4. Muffin - 2013.12.18. 18:36

    Hat nekem nem kene de azért nem lehet olyan rossz

  5. Geri - 2013.12.19. 19:37

    Motyon ásd el magad.
    Ennyire szánalmas embert rég láttam az odalon.

  6. Motyon - 2013.12.20. 03:44

    Azért mert nem vagyok igénytelen? Tuti velem van a baj :D

  7. Geri - 2013.12.20. 21:30

    Nem igénytelen vagy. Ez a játék így jó ahogy van. Ki akar super mario bros-t jatszani 1080p-ben, lens flare-el meg minden mással? Senki.

  8. Sztázi - 2013.12.25. 11:07

    Kedvenc játékaim közé tartozik!
    De telóra nem hiszem hogy megveszem.

Szólj hozzá Te is!