Megjelent az iOS 7.1 második bétája

Dan 2013.12.14. 10:49 Apple, iOS 18 hozzászólás 3 163

A sokak által a legbalszerencsésebbnek tartott napon tette elérhetővé az Apple mobileszközeire szánt iOS 7.1 néven érkező javítócsomagjának újabb béta verzióját.

A fejlesztői hozzáféréssel rendelkezők számára már letölthető az Apple aktuálisan új, hamarosan érkező, nagyobb méretű frissítőcsomagjának második bétája. A hivatalosan december 13-án megjelent iOS 7.1 beta 2 az előző béta verzióhoz hasonlóan, több kisebb és néhány nagyobb hibajavítást is tartalmaz, ezek közül a legszembetűnőbb változás a Vezérlőközpont némileg módosított, új animációja, de lényegesen javult a rendszer által biztosított főoldali animációk kezelése is. Átalakult a naptárra vonatkozó listanézet, illetve a Touch ID-val kapcsolatos opciók immáron a Beállítások főoldalán is elérhetők.

Noha az első bétaverzióban megjelent, némileg sötétebb árnyalatot nyújtó második billentyűzet most kikerült a beta 2-ből, ez vélhetően csak átmeneti állapot, így az újabb verzióban már remélhetőleg ismét elérhető lesz.

A végleges iOS 7.1 megjelenési idejéről továbbra sincs hír, mindazonáltal karácsonyi ajándék már egészen biztosan nem lesz belőle, tekintve, hogy az előző béta csaknem egy hónappal ezelőtt vált elérhetővé az Apple fejlesztői központjában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

18 hozzászólás

  1. Yooozi - 2013.12.14. 11:14

    És újra visszakerültek a csengőhangok, illetve az iTunes Match működik újra

  2. MiLife - 2013.12.14. 12:22

    Februarban lesz elerheto, de ne legyen igazam.

  3. James - 2013.12.14. 13:26

    Belekerülhetne a magyar nyelvű SIRI is.

  4. Macilaci - 2013.12.14. 14:32

    Valaki be tudna venni, hogy le tudjam tolteni, 7.0.4 ota szarakodik a home gombom szervizben hibat nem talaltak valoszinu szoftveres. Jo lenne megnezni a betaval h mukodik – e

  5. Isti - 2013.12.14. 16:17

    Tenyleg benne van a magyar Siri?Mar nagyon varom,hasznos lesz!

  6. Isti - 2013.12.14. 16:18

    Egy blogon legalabbis azt irta olyan 2 honapja hogy van ra esely..

  7. Jocika - 2013.12.14. 17:10

    Hello mindenkinek pedig küldhetnék karácsony elött az IOs7.1 softert

  8. tutajOSX - 2013.12.14. 18:51

    Még jó ideig ne várd, hogy Siri magyarul beszél.

  9. Attila - 2013.12.14. 20:21

    Sziasztok honnan lehet letölteni ?

  10. Azo - 2013.12.14. 21:15

    Nekem is szétveri az agyamat a Home gomb szarakodása. A gomb új, Apple szervizben raktak be eredetit, nem a szokásos hiba jött elő, hanem iOS7 miatt szarakodik, nem is kicsit.

  11. NoSz - 2013.12.14. 21:37

    Akkor miert nem fogod magad berakod dfu modba es nyomod ra a visszaallitast.

  12. NagymesterB - 2013.12.14. 23:12

    Home gomb nalam is szarakodott, de par ki-be kapcsolas utan rendbe jott. Hogy a kettonek van-e koze egymashoz, azt nem tudom, de nalam elmult a gond.

  13. Leopard003 - 2013.12.15. 12:06

    Vêgre egy jó hír, várom már a 7.1 végleges verzióját. (Ipad mini)

  14. Kurucz Joci - 2013.12.16. 22:03

    Valaki eltudná magyarázni hogyan tehetném vissza a 6os IOS-t?
    Iphone 4 8GB Telekom!

  15. Marek Zsolt - 2013.12.17. 17:03

    Valaki segítene, mert amióta ezt a csoda IOS 7 azóta szinte nem lehet mobilként használni a telefont kb 3 óra alatt készenléti üzemmódban lemerül így elveszett a készülék a mobil fogalmat, hiba írtam a honlapon válaszra sem méltatnak, véleményem az hogy miért kellet egy jó készüléket így elbaszni egy ilyen rosszul megcsinált fejlesztéssel….

  16. Gz - 2013.12.23. 16:27

    Nekem teljesen kinyírta az egy éves akkut, majd a csereakkut is. A főszifon meg elhajtott, csereakku-garivesztés! Szerencsémre ez a cég segített, lett tök új, de most a ios7 közelébe se megyek.

  17. Noanme - 2013.12.25. 16:20

    7.1et ti hogy tettétek fel rá?
    Mindenkinek van fejlesztői accja?

  18. Isti - 2013.12.29. 23:18

    Üdv.
    Valaki tudna segíteni udid beregisztrálásában? részleteket emailban irnék, ha valaki kitudnna segíteni kérem írjon (molnaristvan1996″kukac”gmail…)
    Előre is köszönöm!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.