Hivatalosan is elismerte az Apple a Kinect-gyártó cég felvásárlását

Dan 2013.11.25. 19:26 Apple, Egyéb 19 hozzászólás 737

Igaznak bizonyultak azon korábbi sajtóinformációk, miszerint az Apple felvásárolná a Microsoft Kinect-jének gyártásával foglalkozó izraeli technológiai vállalatot.

Néhány héttel ezelőtt arról számolhattunk be, hogy az Apple ugyan egyelőre ismeretlen céllal, azonban meglehetősen nagy érdeklődést mutat az izraeli PrimeSense nevű cég iránt, amely többek között a Microsoft mozgásérzékelőjének fejlesztését is végezte.

Az akvizíció immáron hivatalosnak tekinthető, az Apple szóvivője, Kristin Huguet az AllThingsD-nek úgy nyilatkozott, „az Apple mindig is folytatott hasonló felvásárlásokat, melyeket természetesen nem kívánnak mindig a sajtó orrára kötni”.

Az persze, hogy a vállalat mi célból döntött a technológiai cég felvásárlása mellett egyelőre ismeretlen, egyes források azt feltételezik, hogy egy újfajta megoldáson dolgozik az Apple, amelyet akár régóta pletykált szupertévéjénél is előszeretettel alkalmazna, míg mások Apple-ös játékkonzolt, illetve iWatch-ba épített fitnesz funkciókat vizionálnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

19 hozzászólás

  1. Yeti - 2013.11.25. 20:06

    Ebből is látszik, maguktól vajmi kevés technológiát fejlesztenek. Samsungnak mar van ilyen technológiája gs4, tv.

  2. TabletTarto - 2013.11.25. 20:18

    Köszönjük ezt az érdemi hozzászólást.
    Jobb lenne ha mennél a samsung Bologra és ott kamatoztatnád pallérozott elmédet. Még mindig jobb ha vesznek, mint ha lopnának.

  3. iMarc - 2013.11.25. 20:40

    TabletTarto, nálad a pont!

  4. Dexed - 2013.11.25. 21:16

    Almára is ugyan az a jövő vár mint a Nokiára! Már csak vergődik mint a partra vetet hal:) 1-2év és akik itt istenitik az almát köpködni fogják!

  5. Apple OS - 2013.11.25. 21:26

    Ez nagy szar jó,hogy nekem már van Kinect-em!

  6. Haver - 2013.11.25. 22:45

    Dexed! Ne igyál többet! :)

  7. Talasdave - 2013.11.26. 00:17

    Üzenném mindazoknak, akik szidják az almát, meg hogy az android, meg a samsung így meg úgy.
    Engem nem érdekelnek a többi cégek termékei, amíg az Apple jó termékeket gyárt, és meg tudom magamnak spórolni a pénzt hogy vegyek (nehogy azt higgyétek hogy tele vagyok a legújabb cuccokkal, most volt egy iPhone 4-em, eladtam, hétvégén veszek iPhone 5-öt, mert sikerült megtakarítanom egy kis pénzt), addig engem, és szerintem jó pár velem hasonlóakat, nem fog érdekelni hogy az Apple a többi céghez képest hogy teljesít. Az érdekel, hogy mit rak le az Apple az asztalra. És szerintem tökéletes termékeket készítenek, ezért is veszek.
    Na jóéjt :)
    TabletTarto, jót mosolyogtam, ott a pont :)

  8. Times01 - 2013.11.26. 01:48

    Kiváncsi lennék,hogy honnan kerül elő mindig egy nagy talicskànyi tehetseges jós!

  9. Darth - 2013.11.26. 09:14

    Szerintem diplomájuk van jóslásból és azért okoskodnak itt.

  10. Darth - 2013.11.26. 09:22

    Ez nem ide tartozik, de ti milyen ötletnek tartanátok, ha a gyerekek a sok nehéz könyv helyett csak egy ipadot vinnének magukkal az iskolába? Persze csak a fölsősökre meg annál idősebbekre gondolok. Mivel egyre nehezebbek a táskák az enyém átlagban 10-15 kg közt van. Ipadhoz van ceruza meg egy program amivel rendessen lehet írni és még ingyenes is.

  11. iGnoom1548 - 2013.11.26. 10:10

    Darth a logika csillagos 5, más országban megvalósítható, van ahol ez van 1-2 iskolában, de itt még ezt ne is feltételezzük vagy 30 évig, hogy ilyen lesz. Nincs ra penz :)

  12. iGnoom1548 - 2013.11.26. 10:13

    Ja es kimaradt, “Yetinek” uzenném nagyobb a lábad mint a fejed es “Dexed” te pedig nézz egy eladási listát meg egy negyedévi jelentést!:)

  13. pecashe - 2013.11.26. 16:03

    Csak az apple!

  14. Lacika54 - 2013.11.27. 14:29

    Vegyétek már észre Apple tulajdonosok hogy egy full Merciből nézegetjük az Opeleket meg a Daciákat….. a többi meg azt irkál amit akar, nem értik az egészet….

  15. omatek - 2013.11.27. 22:14

    Lacika ezzel tökéletesen lezártad a témát ;) adom!

  16. Tóth. - 2013.11.28. 22:02

    Lacika 54

    A Merci nem túlzottan jó példa erre szerintem, én nap mint nap a futószalagon szerelem össze őket, egy Opel is össze van rakva úgy,vagy még jobban, a minőségről inkább ne is beszéljünk. Egyébként nekem is I 4-

  17. Tóth. - 2013.11.28. 22:04

    Arról nem is szólva hogy Dacia motor van egyes modellekben ;)

  18. Nyul - 2013.11.29. 12:34

    Iphone 4s-em van. De ez az IOS annyira hulye az Androidhoz kepest, hogy csak amulok. Vettem egy Samsungot, minden fontos es uzleti dolgot azon intezek. Mindemellett szeretem az iphone-t, mert a design verhetetlen.

  19. Darth - 2013.12.04. 17:46

    Az ios a hülye az androidhoz képest?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.