Első alkalommal vették át a vezetést az Androidos táblagépek

KeleMan 2013.11.19. 21:29 Apple, iPad 33 hozzászólás 1 055

Úgy tűnik átvették a világpiacon a vezetést az Androidos táblagépek eladásából szerzett bevételeikkel a gyártók az Apple elől. Bár az iPad és az iPad mini készülékek nagyon jó értékesítési mutatókkal büszkélkedhetnek, a több ezer különböző Androidos táblagép lenyomta az Apple tábláit.

Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője az IDC statisztikáira hivatkozva azt állítja, hogy már nem csak mennyiségben, hanem az árbevételeket tekintve is lehagyták az Androidos táblák az Apple iPad készülékeit. Elmondása szerint az idei év harmadik negyedévében az árbevétel 46,2 százalékát már az Android szerezte meg. Az Apple csak 45,6 százalékhoz jutott. Az eladások tekintetében pedig az Android 58,5 %-ról 66,7%-ra emelte részesedését, melyhez főleg a Samsung segítsége kellett. A különböző iPad-ek piaci részesedése viszont valamivel több, mint 40 %-ról 29,7%-ra csökkent.

Fontos megjegyezni, hogy ezekben az adatokban még nincsenek benne az új iPad Air és retinás iPad mini készülékek eladási számai, így elképzelhető, hogy egy rövid ideig, de az Apple visszaveszi majd a vezetést, főleg a karácsonyi hajrá miatt is. Ekkor ugyanis várhatóan megugrik majd az Apple táblagépek iránti kereslet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

33 hozzászólás

  1. Fárr Vince - 2013.11.19. 21:35

    Ez vicc

  2. katanaboy - 2013.11.19. 21:38

    Ezt igen egyszerű dolog okozza! Annyi androidos tábla gép van mint a szemét! Így nem nehéz “csúcsra törni”.

  3. Ádám - 2013.11.19. 21:41

    Azért azt is nyugodtan ki lehetne tenni egy statisztikába, hogy melyek azok a rétegek ahol a droid a nyerő, és melyik ahol az alma. Úgy gondolom, a Prémium kategóriába szánt gépek között még mindig az iPad az ami a legkelendőbb, hiszen a legtöbben úgy vannak vele, ha van iPadnyi pénze ,akkor nem vesz mást, de sajnos a kis-mini 80e forintja is elég 2-3 alsó kategóriás vacak megvásárlásához… Semmiképpen nem akarom becsmérelni a többi gyártót a sony-samsung-asus-acer-lenovo csúcstáblái tényleg f*sza gépek, de itt Mo.-n (és szerintem máshol is) az Apple-nek van akkora presztizse, hogy eladásban megveri ezeket! +amit érdemes lesz még figyelni az az elkövetkező évekbe lesz, hiszen az első generáció kifárad majd, akinek eddig iP1 volt, az majd újít, mert nem lesz elég egy idő után..

  4. xy - 2013.11.19. 21:46

    Mivel az android kiad 3772677358347736773 fajta fost .

  5. Ricsi - 2013.11.19. 21:50

    Míg van pár ipad addig van többezer android tablet

  6. Zolika - 2013.11.19. 22:14

    Ezért én sose értettem ezeket az összehasonlításokat,h több az androidos telefon,meg vagy a táblagép mint az ios!!!!!
    Androidot 100különböző gyártó használ, iost pedig csak az Apple.
    Kérdem én, ha csak egy-egy gyártóra vonatkoztatjuk, akkor mi a statisztika?
    Mondjuk Apple-Samsung. Vagy Apple-Lenovo. Vagy Apple-MyAudio…erre tessenek válaszolni!

  7. xy - 2013.11.19. 22:15

    Hát ja SOK fost csinálni és eladni olcsón könnyebb v. Most nem értem h ezt az android javára érted vagy nem (??) #ricsi

  8. TabletTarto - 2013.11.19. 22:17

    Erre mondja az öreg székely sok lúd disznót győz :))

  9. xy - 2013.11.19. 22:17

    #zolika igazad van a statisztikában de az androidos táblagépek szarok és ez nem apple mánia kom szarok!!

  10. nylontacsko - 2013.11.19. 22:19

    …és ez így van jól!

  11. xy - 2013.11.19. 22:22

    Jaja :DD

  12. Zalán - 2013.11.19. 22:28

    Ez egy természetes piaci folyamat! Ekkora mennyiségü konkurenciával szemben nem csoda. Az Apple-nek ugyanakkor semmi szégyellni valója sincsen.

  13. xy - 2013.11.19. 22:28

    De van pár agyhalott aki nem igy gondolja

  14. Iwatch - 2013.11.19. 22:31

    Ja

  15. Iwatch - 2013.11.19. 22:32

    Rem h oled es lesz az apple tv 4k hülyeség

  16. NoSz - 2013.11.20. 00:26

    Teljesen igazat adok az osszehasonlítas nevetseges.De meg mindig hangsulozom AZ ANDROID NEM GYART SEMMIT.

    Googlet szidjatok az android miatt.Maga a telefon jó mint alap sőt némelyik sokkal jobb maga a processor stb…De kérdem én hogy a sargadinnyebe ne menne sokkal rosszabbul az android mikor negyedannyira sincs kidolgozva mint az ios…

    Hasonlítsatok ossze egy egyforma alapu telefont nezzetek meg hogy mig uj a rendszer megy jol de aztan elszal mint a sas…nincs mit kezdeni vele ha nincs kidolgozva rendesen kuka az egesz.

  17. DjDrezic - 2013.11.20. 05:58

    Ezen nem lehet meglepődni , ahogy többen is írtátok a több ezer androidos vacak lenyomja a nehány készülékkel piacon lévő Apple -t … Én azt furcsállom hogy még így is ilyen nagy a részesedése !! És meg említenem szerintem nem a Samsung segítsége kellett, hanem a myaudio, wayteq , es társaiké….szóval az olcsón szart kategóriás készülékeké..

  18. Bristol - 2013.11.20. 05:58

    Én annak idején amikor elkezdtem almás lenni pont, hogy az is tetsztett, hogy nem tömegtermék, nem látok mindenkinél ilyet. Ezért nekem érzelmileg ez a hir semleges.
    Ma már más van tudom, de azt is, hogy android/samsunk tab 29.900ft elérhető mig ipad nem. Androdid, több gyártó több tipusa van a placcon, applenak meg 4 féle és az is ugy, régebbi, újabb, mini, normal ;0) nyilván sok oka van, hogy ősszehasonliták az eladási számokat pl. befektetök miatt, de szerintem ha 3. Helyen állna akkor is szép teljesitmény lenne. (Persze jobb ha nyer)

  19. Nyul - 2013.11.20. 07:48

    Szivesen megkerdeznem a sok “a samsung egy fos, aki samsungot vesz, az olyan is” apple fant, hogy milyen vegzettseggel rendelkezik, milyen pozicioban dolgozik, es mennyit keres. Mert a fogalmazas alapjan nem ugy tunik, hogy itt magasan kvalifikalt emberek beszelgetnek… Egyebkent van almam is, samsungom is, es mindegyiket szeretem valamiert. Viszont a felsovezetoi retegben egyre kevesebb almat latok, inkabb a csucs samsungok vannak mindenkinel. Es igen, ertem, hogy miert. Azert mert lenyegesen tobbet tud, es sokkal jobban kihasznalhato uzleti celokra, mint az alma. Az alma meg szep. Ennyi.

    • argosz - 2013.11.20. 17:03

      Főiskolai végzettségem van. bartender-ként dolgozom, tróger munka. A keresetem 1500-2000 euro.

      Kíváncsivá tettél. Részletezd nekem kérlek, hogy miben tudnak többet a “csúcs samsungok” ?

  20. Attila - 2013.11.20. 08:32

    mig az apple egy cegkent ad el majdnem annyit mint a többi összeveve, nalam az apple nyert!

  21. Laci - 2013.11.20. 09:57

    Szerintem ez a felmérés oprendszerre van kihegyezve, mert android vs. ios. Tehát: Apple vs. mindenki más. A humora így is megvan a grafikonoknak, mert ha jól megnézzük, a Samsung a rengeteg, mindenféle kategóriás cuccával már majdnem utolérte összeladásban a mindössze most már 2 fajta(5s, 5c) telefont és 2 fajta (ipad és mini) tabletet gyártó Apple-t. Aki komoly cuccot akar, az még mindig Apple-t vesz. Nem vitatom, hogy egy-két cuccban egész jó a hardver, de az Apple-nek van az a hatalmas előnye, hogy mivel ő csinálja a szoftvert is, baromira tudja optimalizálni a hardverre. Plusz fricskaként államdóan dob valamit, amit a többiek csak követni tudnak. (Legutóbb 64 bit A7). Aki almás, nincs miért aggódnia. Az oké, hogy sajnos Steve kicsit hamar hagyta itt a cégét, de gondolom nem pénzfeldobással döntötte el, ki lesz az utódja és jópár évnyi ötletet is hagyott állítólag még. Lehet, hogy nem 100%-osan intézik a dolgokat ugyanúgy az utódok, de reményeim szerint “szorosan a terv mellett” haladnak. A történelem már egyszer megmutatta mi történik, ha nem Jobs szellemében mennek a dolgok az Apple-nél (majdnem bebuktak anno, amikor Scully kisakkozta a cégtől). Erre odafigylenek már.

  22. igen - 2013.11.20. 12:37

    most tényleg ki az aki androidos tabot vesz ahelyett hogy tovább spórolna egy iPadre? Veszitek a darab műanyag fost, használhatatlan mindennel tele…nincs iPad-em, nem is lesz, de ezek az androidos meg windowsos tablagepek borzasztóan rosszak…

  23. TabletTarto - 2013.11.20. 12:57

    Nyul – kérlek fejtsed ki ezt kicsit bővebben, azt írtad lényegesen többet tud, mint az ipad.
    Nem cikizni akarok, hanem kiváncsi vagyok más gyártó csucsmodelje miben tud többet, mint pl.: az Air. Nekem van az Air mellet egy Samu galaxy tab, de a felhasználói élmény és a kijelző, gyorsaság gyalázatosan gyenge az ipad hoz képest.

    • argosz - 2013.11.20. 17:17

      Én is nagyon kíváncsi vagyok, mert én nem találtam erre nézve semmilyen komolyabb tesztet. Persze nyitott vagyok, én nem vagyok elfogult. De jó lenne, ha egy hozzáértő, akár Nyul tesó leírná nekem a tutit.

  24. Lucky Luke - 2013.11.20. 18:06

    Szerintem ez így nagyon jó. Nem kell az Apple-ből tömeg terméket csinálni. Egyszerűen azért, mert rontja a minőséget ha túl nagy réteget akarnak kiszolgálni.

    • argosz - 2013.11.20. 19:28

      Attól még lehet minőségi, hogy tömegek veszik. Az apple termékek épp, hogy tömegcikkek. Egyedül az ár az, ami visszafogja a vásárlási kedvet a szegényebb országokban. Nem értem, hogy mi az összefüggés a tömegek és a minőség között.

  25. Pepe9974 - 2013.11.20. 20:54

    Nyul:

    Igen tényleg vannak akik elszánt apple fanok, de ők biztos nem a felső kategóriába tartoznak.
    Nekem apum munkahelyén iPhonet és iPadet használ és kollégáinak is azt kell, nem tudom te hol látsz náluk mást. (Egy ismerősünk van aki htc-t használ, de ő hitelt vett föl pár éve és az árfolyam változás miatt magas a törlesztőrészlete és nehezebb helyzetben van)

  26. Iphone-om_van_de_banom - 2013.11.20. 20:59

    1.Nyereségben, nem eladásban hagyták ott az apple t, tanuljatok meg olvasni.
    2.Az iPad Mini egy vicc, hasonlítsátok össze a Nexus7 el, a mini 5-8% al gyorsabb, cserébe legalább(!) 2x annyiba kerül(hol mennyi, ugye)
    3.Az IOS nem azért működik jól(megjegyzem ezzel tudnék vitatkozni), mert akkora istenkirály programozók vannak az apple nél, hanem mert kb 10 gépre kell fejleszteni, nem 1000 re. Nem programozóknak: rajzoljátok le ugyanazt a képet 50 alkalommal, legyen akár csak egy négyzet; nem lesznek egyformák. Ezért, és semmi másért van több baja az androidnak, mint az ios nek(ugyanez igaz az osx-windows párosra is).
    4.Az olcsó tableten a haszon is kevés, a huszonezres tableteken nincs sok haszon, nem is lehet, ellenben a méregdrága, 150-250k kategórián már egészen más a helyzet(vagy ti komolyan elhiszitek, hogy a 2x akkora tárhelyet 30-50k forinttal többe kerül legyártani? ;) )

  27. Tuba - 2013.11.20. 21:25

    @Nyul: Te, mint magasan kvalifikált ember ki is használod azt a rengeteg Samsung adta feature-t amit beletesznek?? El tudom képzelni, hogy a kis öltönykédben, a csini nyakkendődben ülsz egy tárgyalóasztalnál, aztán unalmadban, le s felfelé bólogatva elkezded lapozgatni a Samsungodon a Playboyt vagy a CsamcsunGay magazint. Okostojás, betonon ugrálsz, tiplizz ki a mezőre!

  28. Spinner - 2013.11.20. 21:44

    Nyúl neked ez nehéz pálya, te túl komoly vezető lehetsz hozzánk képest, gondolom Fiat Puntód van, mert az sokkal jobb mint az E- Merci, mert az lejácca az mpéjhámat!

  29. Adamm - 2013.11.22. 00:50

    Nem tudom, mi lehetett Steve Jobs igazi terve (bosszúja?) az emberiség ellen, de ha az, hogy élő agyhalottá tegye a fejlett nyugati civilizáció nagy részet, akkor nagyon jó úton járnak az utódok (is)… Itt Angliában ezeknek az embereknek már nem a “think different” a kihívás, hanem masszívan csak annyi, hogy “think”. Szóval nem olyan nagy baj az, ha a droid kicsit még késlelteti az iZombi apokalipszist… :S

  30. Sanyi - 2013.11.23. 17:09

    Hát én nem vagyok meg elégedve az adroinos készülékekel

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.