Már a fejlesztőknél az iOS 7.1 béta

Dan 2013.11.19. 18:29 Apple, iOS 62 db 2,829

Magyar idő szerint hétfő éjjel elérhetővé tette mobil eszközökre szánt operációs rendszerének új, béta változatát az Apple.

Az egyelőre kizárólag fejlesztői hozzáféréssel rendelkezők számára elérhető iOS 7.1 béta legfontosabb újításai között rengeteg hibajavítás, illetve a teljesítmény növelése érdekében hozott változtatás található, de néhány új funkcióval is bővült az Apple mobil operációs rendszerének legújabb verziója.

Az eddigi információk szerint az újdonságok között a szoftver végre lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók megváltoztathassák a billentyűzet színét, mely az eddigi fehér mellett, fekete változatban is elérhető lesz, így sötétebb környezetben is lényegesen használhatóbbá válik majd a mobil eszközön történő gépelés. Emellett néhány készülék specifikus újításra is számíthatnak majd többek között az iPhone 5s tulajdonosok is.

Az Apple által magyar idő szerint hétfő éjjel elérhetővé vált iOS 7.1-es frissítés első bétáját vélhetően több újabb verzió követi majd, ennek fényében az új szoftver pontos megjelenése egyelőre ismeretlen.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 62 db

  1. NoSz - 2013.11.19. 18:57

    Remelhetoleg ez jo lessz. :D

  2. Szkleró - 2013.11.19. 18:59

    Iphone 4re megéri leszedni?
    Hasznos lehet? Vagy ez már nem 4 re lett kitalálva? :)
    Most 7.0.4 van rajta.

  3. Zsokiboy - 2013.11.19. 19:07

    Sziasztok ! Érdekelne hogy ez a frisités esetleg a sima 4 -en hoz e valami változást ?mármint az akadozást fogja e javitani! Mert miota lefrisitettem a készülékem azota botrány a használata! Lessz e még valaha olyan mint volt? Vagy cseréljem le esetleg egy s 4 re!?

  4. Mairtin - 2013.11.19. 19:25

    Majdnem minden második héten újabb frissítés a vadi új és “csodálatos” ios7 rendszeren. Olyan frissítéssek amikről már a megjelenéskor is tudni lehetett, hogy szükség lesz. Micsoda profizmus!
    Látszik, hogy Steve már nincs ott…

    • argosz - 2013.11.19. 19:28

      Ja. Az is látszik, mekkora naaaagy hozzáértő vagy …

      • Mairtin - 2013.11.19. 21:44

        Nem vagyok hozzáértő, és nem írtam ilyet.
        :-)

        • argosz - 2013.11.20. 01:15

          De sok hülyeséget, azt viszont írtál. :)

  5. Norberto - 2013.11.19. 19:27

    Szkleró és Zsokibody!
    Elvileg az új 7.1 a régebbi iPhone-okon (4, 4s) és iPad-eken (2, 3) nem fog akadozni, beleértve az ötujjas app bezárást!

  6. Lila - 2013.11.19. 19:46

    Sziasztok! Tud vki segíteni miért ennyire halk az 5s?!?!? Alig lehet hallani a beszédet amikor telefonálok!! Minden maxon van!! ??

  7. aggressor - 2013.11.19. 19:48

    billentyűzet már visszajött… hár ha az egész azelőtti dolog…

  8. iŐrült - 2013.11.19. 20:29

    Kedves zsokiboy…LE NE CSERÉLD S4-RE!:)

  9. iŐrült - 2013.11.19. 20:49

    Lila, szoftverfrissítést ajánlok:)(Homegomb,es az a folso gomb megnyomasa hosszan:)

  10. Fogi - 2013.11.19. 20:55

    Zsokiboy! Nekem van egy 4S T-s 70-be. Amúgy jóval gyorsabb mint a 4. De S4-et tényleg ne vegyél :)

  11. Szarka Zsolt - 2013.11.19. 21:02

    Akinek i4-e van annak érdemes lesz leszedni, mivel jelntősen fog javulni a sebesség rajta.

  12. Zsokiboy - 2013.11.19. 21:06

    Kőszike az infot mindenkinek! Megvárom az szoftvert! Ha nem javul a dolog szerintem csere lessz! Bocsika 4 s re gondolttam èn is ! Szarszung nem kell semmi pénzért!!:)

  13. Attesz - 2013.11.19. 21:23

    i4-re az előbb raktam fel, eddig nagyon jók a tapasztalatok sebesség ügyileg!
    Ahol eddig érezhetően lassú volt, pl sok email közti scrollozás, vagy safari lapok közti 3D-s scrollozás, az most szépen úszik. Csak így tovább és a végleges 7.1-re olyan gyors lesz mint a 6-os volt :-)

  14. Yooozi - 2013.11.19. 21:37

    Azt mondja meg valaki, hogy hol lehet a sötét billentyűt bekapcsolni? (IPad Mini 7.1) kösz

    • Attesz - 2013.11.19. 21:47

      Általános -> Kisegítő lehetőségek -> Sötét billentyűzet

  15. Solowphoto - 2013.11.19. 22:04

    Az a vicces, hogy nem hozzáértők fejlesztik, hanem kihaénnemapucikisfiák, akik kifizetik az apple-nak a $-t, hogy rajok legyenek, mert nekik már 7.1 van ám…inkább fizethetne az apple pár hozzáértőnek, aki tényleg tesztelné a szoftvert és kiszűrné a hibákat!!

    • argosz - 2013.11.20. 02:51

      Nna ebben van valami

  16. Yooozi - 2013.11.19. 22:10

    Megtaláltam: Beáll-Ált-Kiseg lehetőségek, itt lehet sötét billentyűt bekapcsolni

  17. TabletTarto - 2013.11.19. 22:11

    Valaki azt árulja el mik az újdonságok.

  18. Yooozi - 2013.11.19. 22:18

    Kösz Attesz, csak később vettem észre a válaszod
    @Solowphoto: 99 USD-be kerül évente a csomag, ami ha 8,25 USD, mai árfolyamon 1810 Ft egy hónapban! Hát ehhez bizony milliomos apuka kell, hogy valaki ezt ki tudja fizetni! De biztos könnyű ítélkezni, mert te biztosan pontosan tudod, hogy az itt kommentelők közül ki valóban fejleszt és ki csak egyszerűen kiváncsi az új bétákra…
    Az az 1810 Ft valóban óriási pénz, főleg olyanoknál, akiknek a telefonja legalább 150.000-et ér…

  19. kuvik - 2013.11.19. 22:38

    Kedves Attesz!
    Hogyan kell telepíteni iPhone 4-re az ios7.1 betát? Mit kell tenni?

    • Attesz - 2013.11.20. 22:07

      Kell egy ios develepor hozzáférés. Ott be kell regisztrálni a készülékedet az UDID azonosítójával, különben nem biztos hogy működik az aktiválás. Ha megvan, akkor ipsw letölt a dev oldalról, és itunes-ból visszaállít shift-el (mac-en alt) nyomva a visszaállítás gombra. Ilyenkor nem a legfrissebb publikus verziót tölti vissza netről, hanem bekéri az ipsw-t.

  20. Zsokiboy - 2013.11.20. 00:01

    Jo hallani hogy javult a gyorsaság i 4 en!! Remélem ez csak jobb lessz!!

  21. A.S. - 2013.11.20. 00:10

    Amugy ilyenkor hogy szokott zajlani? Kirakjak a deveknek hogy az appokat hozza igazitsak aztan megy ki publicba? Mert igaz hogy nem lehetunk akkora piac nekik de nemegyszer jeleztem pl a multitask bezarasos , tenerpartonos , hullamos hibat is a zenelejatszo visszaugrasrol nem is beszelve. Vagy ezekkel nem foglalkoznak? Mi a tapadztalat?

    • argosz - 2013.11.20. 02:52

      A jailbreakelt cuccokat nem veszik komolyan

  22. Laci - 2013.11.20. 03:55

    Lila szedd le a foliát :)

  23. Sanyi - 2013.11.20. 07:44

    Lila Szedd le a fóliát!! :)

  24. Elferi - 2013.11.20. 09:13

    At kene adni a fejlesztest a hacker-eknek
    Lattal mar te olyat hogy agy hacker kiadott egy frissito csomagot?

  25. Attila - 2013.11.20. 10:26

    A “dark ” billentyűzet mellett lehetne egy “thema” funkcio is ami vissza adná a 6-os témát. S ki- ki kénye kedve szerint választhatna….

  26. Hapsi - 2013.11.20. 18:37

    Fent van dev accont nélkül tök jó, gyorsabb

    • Jim - 2013.11.20. 19:18

      Hogyan sikerült felrakni?

  27. Hapsi - 2013.11.20. 21:22

    gdeluxe.com

  28. Hapsi - 2013.11.20. 21:23

    A youtube-on fennt van

  29. Attesz - 2013.11.20. 22:03

    Én azért dev regisztráció nélkül nem biztos hogy kísérleteznék. Lehet hogy ezt tudtad aktiválni, de mi van ha mondjuk lesz beta2, és ott már nem fog menni az aktiválás, csak beregisztrált eszközökkel? Akkor kb. meg kell várnod a véglegest, addig nem fogod tudni használni, mivel downgrade nincs.

    • Attesz - 2013.11.20. 22:16

      Idézet az apple béta letöltési oldaláról:

      “This version of iOS is intended only for installation on development devices registered with Apple’s Developer Program. Attempting to install this version of iOS in an unauthorized manner could put your device in an unusable state, which could necessitate an out of warranty repair.”

      Szóval ha nem regisztrált telefonon esetleg nem lehet aktiválni, akkor nem kell meglepődni. Azért béta, mert még nem hibátlan. Ugyan ez volt a 7.0-val is. Mindenki fel akarta már rakni júliusban, és utána meg fikáztak, hogy tele van hibával. Persze, mivel béta.

      Megjegyzem a 7.1 pont kijavít sok hibát, de mivel még nincs eléggé tesztelve, ezért beta verzió. A fejlesztőknek viszont szükségük van rá, hogy az alkalmazásaikat fel tudják készíteni, mivel ahogy azt szeptemberben is láttuk elég sok app nem működött 7-el a sok változás miatt.

  30. Hapsi - 2013.11.20. 22:11

    Amíg nincs végleges, a 7.0.4-re bármikor vissza tudsz menni.

    • Attesz - 2013.11.20. 22:17

      Próbálta ezt valaki?

      Apple szerint nem lehet:

      “Devices updated to iOS 7.1 beta can not be restored to earlier versions of iOS. Registered development devices will be able to upgrade to future beta releases and the final iOS software.”

  31. Hapsi - 2013.11.20. 22:13

    És ha nem menne a beta2 a véglegesig akkor is marad az 1

  32. Fogi - 2013.11.20. 22:23

    Egy “Mobil adatforgalom” gyors gomb jobb lenne mint pl a Bluetooth vagy éjszakai üzemmód. Erre van fejlesztési terv?

    • Attesz - 2013.11.20. 22:28

      7.1-ben egyelőre még nincs ilyen, de nem rossz ötlet szerintem sem, főleg annak lenne hasznos akinek kisebb net csomagja van. Mondjuk már az is nagy segítség, hogy a beállítások főmenüjében van, nem eldugva.

  33. Azazel - 2013.11.20. 22:47

    Akinek 4/4s készüléke van és szintén tönkrevágta az ios7 a telefonját (amit egykor iPhone-nak lehetett hívni), mint nekem, akkor ajánlom figyelmetekbe a Samsung galaxy S3-at, vagy a 4et;
    – nem rendszerkorlátolt
    – androidon majd minden app ingyenes
    – és a készülék s a szoftvere is mindennel kompatibilis
    – HD illetve ULTRA HD kijelzős (ifossal ellentétben)
    ÉS OLCSÓBB
    Ha nm hiszitek nézzétek meg mennyit panaszkodik egy samsung készülék tulajdonos, és mennyit egy iPhone tulajdonos ;-)

  34. Hapsi - 2013.11.21. 06:23

    Ha meglesz a jailbreak gondolkozom, hogy átteszem androidra a 4s-t

  35. Olivér - 2013.11.21. 16:54

    En felraktam a 7.1 bétát. Eddig minden jól működik. Nem kell dev account hozza, ha frissítésként rakjátok fel. En 5s használom.

  36. Patrik - 2013.11.22. 13:56

    Olivér ,hogy lehet feltenni fejlesztői jog nélkül?? Valaki segítsen!!

    • Oliver - 2013.12.05. 10:31

      7.1 béta letölt a megárol. Shift + frissítés gomb az iTunesban és akkor nem kell aktiválni. De a veglegesig ne csinálj restorre semmiképpen . Utána ota kapod mar az újabb béta frissítéseket.

  37. Bal71 - 2013.11.22. 16:06

    Nekem sima 4-em van. Azt hallottam, hogy az ios7 tönkrevágott több telefont. Az alaplapját. Nekem most a 7.0.2 van rajta. Eddig nem volt vele gondom noha lassabb mint a 6-os verzió. Érdemes lesz a 7.1-et feltenni? Nem vághatja tönkre a készüléket?

  38. Hapsi - 2013.11.23. 06:37

    Patrik! Töltsd le az evad3rs oldalról, majd a dmg kitrjesztést át kell alakítani ipsw-re és már meg is jelenik az itunesban. dmg átalakítót töltsd le, értelemszerűen használd. Sok sikert! Ha gondod van, írj.

  39. Hapsi - 2013.11.23. 08:52

    Patrik asszem inkább a gdeluxe.com-on van a link

  40. Csaba G. B. - 2013.11.23. 22:08

    iPad 3-ról miért nem beszél senki?! Amióta feltettem rá az iOS 7-et , 15 perc után megbántam. Időről időre kidob a safariból, a fészbúk se műkszik rendesen, nem fut olyan simán akadás és probléma mentesen mint ahogy az iOS 5 vagy iOS 6-os verziók. Nem beszélve arról , hogy nekem ez az új dizájn ( nem rész létezem, nem minősítem, nem szeretném megbántani azt akinek tetszik ) nem tetszik. Talán ha valahogy megszokom az új dizájnt, azt nem fogom tudni soha megszokni, hogy az eddig megbízhatóan , stabilan gördülékenyen működő készülék és rendszer a múlté az iOS 7-estől iPad 3-on. Azért vettem Apple terméket mert számomra a megbízhatóságot , minőséget , profizmus és az igényességet képviselte az egyszerűséggel letisztultsággal együtt. Ezt számomra az iOS 7 se a kinéztével , se a működési megbízhatatlanságával nem adja meg.

  41. Csaba G. B. - 2013.11.23. 22:15

    Miért tűnik úgy , hogy akinek régebbi ( URAMISTEN !!!!! MÁSFÉL ÉVES KÉSZÜLÉKRŐL BESZÉLEK !!!!!!!!! ) : iPad 3 !!! , ” normális?!” , hogy ne működjön rendesen az új ” legújabb , eddigi legjobb ” iOS 7 oprendszer. És akkor bosszankodva muszáj megvegyem a legújabb generációs iPad-et, hogy normálisan működjön rajta az oprendszer ?! Vagy várhatóm talán egyszer kijavitják a hibákat, … Talán!? Vagy direkt rakták bele hogy aki bosszankodik a ?!”RÉGI” készülékkel , “kénytelen legyen újat venni?

  42. Csaba G. B. - 2013.11.23. 22:32

    iPad 3 összefoglaló :
    – az IPad Air-hez képest szaggatt amikor pl.: függőlegesről vízszintesre fordítom át;
    – rövidült az üzemidő , függetlenül ettől az értelmetlen(bocs attól akinek tetszik) mozgó háttértől is;
    – kidobál a safariból;
    – sokszor lassabban működik alkalmazásokban; fészbúk botrányos lassú …

    És most előre elnézést azoktól akiknek tetszik az iOS 7 design kinézete…

    – Google koppintás , igénytelen , de nem letisztultságot tükröző , néhol már idegesítően rikító színű, INFANTILISAN IGENYTELENÜL, PRIMITIVAN LEEGYSZERŰSÍTETT design.
    Ha most kellene választanom – HANGSÚLYOZOM!!!!: a kinézet alapján: iOS 7 vagy Android , akkor nem biztos hogy az Apple-t választanám , főleg ha tudom hogy így fog működni egy iPad 3-on!

    Pont azért “szerettem bele” többek között az Apple-be mert ugyan tudja mindenki hogy egy digitális készülék, egy virtuális valóság a képileg megjelenített alkalmazás , de megszólalásig ÉLETHŰ , ugyanakkor letisztult án egyszerű , stabil, gyors működésű….
    Volt.
    Jobs meg forog a sírjában. Mert a minőség megbízhatóság szerintem NEKI még fontos volt. A felhasználói élmény.
    Ez sajnos ugrott…

  43. Csaba G. B. - 2013.11.23. 22:45

    Még annyit: ha már egyszer “csak így” tudnak “fejleszteni” az Apple-nél, hogy /nekem úgy tűnik /, nagyjából az az oprendszer működik normálisan optimalizáltan, amit egy idejű generációban hoztak ki az adott hardver termékekkel …
    Akkor:
    Egyrészt: miért nem hagyják meg a lehetőséget az adott készülékre ( amelyikkel el követtem azt a hibát hogy frissítettem )
    a leg optimálisabban együttműködő oprendszerre való downgrade-re?!

    Másrészt: ezzel együtt , ha van egy alkalmazás frissítés , az mondjuk miért nem létezne pl egyidejűleg egy régebbi pl iOS 6-os designnal, de újabb frissitésű tudással. Miért kell nézegetnem, az új designt, ha frissíteni akarok, a funkció vagy működés miatt, ha nem tetszik a kinézete ?

    Mi van azokkal a felhasználókkal akiknek fontos volt az Apple nem csak most , hanem hosszú évek óta , és elégedettek a termékekkel, de nem vennék meg feltétlenül mindig a legújabbat , de a régit szeretnék továbbra is a megszokott megbízhatósággal , minőséggel, használni ? Anélkül hogy a frissítés után csak bosszankodjanak?!

  44. BarRi - 2013.11.25. 08:05

    Csaba G. B. Totál igazad van… A régi külső jó lenne pl a lentről felnyíló eszköztárral, ami praktikus, mert nem kell kioldani a kijelzőzárat!
    Amúgy nálam is csökkent az üzemidő kb 8óráról 4-5óra… És nálam is van hogy kihúzom reggel a töltőről és 1 perc múlva már 99% máskor meg vagy 10-15 perc is kell mire 99re visszaesik, meg 7.0.3 óta össze-vissza méri az aksit volt hogy 3óráig birta aztán még 0%on legalább 30 percet neteztem!!!! Van mikor meg 15%on kikapcsol aztán mikor feldugom tölteni már 36%ra ugrik lehúzom akkor újra normálisan merül….

  45. Fecó - 2013.11.25. 13:14

    nekem nem sikerült a gdeluxe.com-os telepítés! a végén kiírja h nem lehet aktiválni a készüléket! mi a teendő?

  46. Cinci - 2013.11.25. 21:36

    Hello.! nekem nem adja ki a frissitest i4re ilyenkor mivan?

  47. Alali - 2013.11.25. 23:38

    [img]http://tinyurl.com/l8nllz4[/img]

    iPad 3 IOS 7.1-el

    Jelenleg itt tart.

  48. Alali - 2013.11.25. 23:40

    http://tinyurl.com/l8nllz4

    iPad 3 IOS 7.1

    Alakul…

  49. Laci - 2013.11.29. 04:09

    Bari nekem is pont ez van… I5

  50. Isti - 2013.12.29. 23:17

    Üdv.
    Valaki tudna segíteni udid beregisztrálásában? részleteket emailban irnék, ha valaki kitudnna segíteni kérem írjon (molnaristvan1996″kukac”gmail…)
    Előre is köszönöm!

Szólj hozzá Te is!