Újabb látványterveken az Apple futurisztikus főhadiszállása

Dan 2013.11.16. 19:23 Apple, Egyéb 0 db 1 190

A korábban napvilágra került makettfotók után, ezúttal látványos tervrajzokon keresztül nyerhetünk betekintést az Apple, Cupertino északkeleti csücskében épülő „űrhajójába.”

A több mint 2.8 négyzetkilométer alapterületű új főhadiszállás a kaliforniai városvezetés jóváhagyása után, Cupertino északkeleti részében kerül megépítésre. A Steve Jobs által még 2011-ben megálmodott második Apple-központ az előzetes tervekkel ellentétben, már jócskán meghaladta a projekt elkészítésére szánt összeget, amely becslések szerint azóta csaknem 5 milliárd dollárra nőtt.

A tervek szerint az új központban mintegy 13.000 Apple-alkalmazottat foglalkoztatnak majd, a lehető legnagyobb kényelemben: a csúcstechnológiás irodák mellett, éttermek, bárok, illetve különböző edzőtermek állnak majd a tervezők, illetve a mérnökök rendelkezésére.

Az Apple-féle űrhajóközpont egyébként maximálisan környezetbarát lesz, amely az épület körül elhelyezkedő 700 ezer négyzetméteres fenyvesen túl, speciális, megújuló energián alapuló légtechnikai berendezéseket használ majd, mely segítségével az év legnagyobb részében a klímát sem kell bekapcsolni.

[juicebox gallery_id=”40″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Szólj hozzá Te is!