Kicsi a bors, de erős: lenyűgöző teljesítményt produkál az új, retinás iPad mini

Dan 2013.11.13. 17:06 Apple, iPad 21 hozzászólás 1 253

Az iPad Air-hez hasonlóan, az Apple nemrég megjelent kompakt táblagépének retinás verziója is szárnyal a legújabb teljesítményteszteken. Önmagában bár túl sok mindent nem mond el a Geekbench 3 teszten szerzett eredmény az új iPad miniről, azoknak viszont annál inkább mérvadó lehet, akik eme szempontok alapján választanak táblagépet.

A MacRumors az iPad Air-hez hasonló mélyreható teszteknek vetette alá a nemrég megjelent második generációs minit is, melyből kiderült, az Apple új, retinás tabletje csaknem ötször akkora teljesítményt produkál, mint az előző generációs modell, hála a legújabb 64 bites A7-es egységnek.

Az Apple még október végén mutatta be legújabb generációs táblagépeit, melyek közül a normál méretű iPad Air néhány héttel korábban, az új mini azonban hivatalosan csak tegnap került forgalomba. A vállalat második generációs kompakt tabletjének legfontosabb újdonsága, hogy végre megkapta a sokak által hiányolt lényegesen nagyobb felbontású retina kijelzőt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

21 hozzászólás

  1. strucc007 - 2013.11.13. 17:20

    Huh. Még mindig nemtom, h Air vagy retinás mini legyen a befutó. Naponta hurcolásznám melóba, emiatt inkább a mini tűnik jó választásnak, viszont utazáshoz/filmnézéshez jobb volna a nagyobb Air.

  2. Reddly - 2013.11.13. 17:28

    Nekem 1. Gen Mini van, de simán lehet rajta filmet nézni, nekem elég a Mini mérete, viszont hordozni szvsz jobb

  3. csab2 - 2013.11.13. 17:29

    Neked kell eldöntened, hogy 7,9 vagy 9,7 inch a jobb számodra. Azt azonban el kell mondanom, hogy az Air sokkal kecsesebb és könnyebb mint az iPad4. Legelőször kézbe fogva döbbenetes élmény a 4-eshez képest!

  4. DnP - 2013.11.13. 17:35

    Vegyél mindkettőt :)

  5. strucc007 - 2013.11.13. 17:36

    Most iPad 2-őm van, volt kezemben az Air is, tényleg érezhetően könnyebb, de nemtom, h hurcolnám-e minden nap magammal.

  6. strucc007 - 2013.11.13. 17:38

    @DnP: Haha, na persze. Minek?

  7. jani_ka - 2013.11.13. 18:07

    van most vettem Münchenben mini 2
    állítolag épp olyan szupi mint az iPad air

  8. K - 2013.11.13. 18:54

    Ma vettem meg az air-t. Csak dicséri tudom. Érezhetően sokkal könnyebb mint elődei, es igy picit kisebb is nekem olyan mintha belottek volna az iPad es a Mini közé még 1 kategóriát. Ugyanúgy nem tudtam választani mint te, de azt hiszem a legjobb döntést hoztam.

  9. HunXPlayboy - 2013.11.13. 19:14

    Ha sokat használod feljegyzésekhez, szöveg szerkesztéshez akkor a nagyobbat válaszd mert azzal könnyedén lehet 10 ujjal gépelni.

  10. strucc007 - 2013.11.13. 19:35

    Főként privát emailezésre és csetelésre kell, mert a céges hálón minden le van tiltva :P De azért újságokat is szeretnék rajta olvasni, mondjuk azt nem munkaidő alatt ;)

  11. Motyon - 2013.11.14. 00:10

    Minek ez a fos? Az Air is kicsi lett 1 percig se gondolkodjatok a minin… Buta emberek.

    • argosz - 2013.11.14. 12:44

      Nincs pénzed megvenni mi? :) szar lehet …

  12. Lvgaben - 2013.11.14. 01:37

    Motyon, buta emberek?? Miert is? Mert valakinek bejon az air?? Akkor szerinted, ha mondjuk neked a honda a kedvenc kocsid, es mas embereknek az osszes tobbi, akkor mindenki mas buta???
    Remelem te is latod h nem a tobbi ember a buta, hanem akinek ilyen a gondolkodasa… Nagyon egyszeru, szegenyes, es onzo ember lehetsz… Az ilyen embereket ossze kene gyujteni egy szigetre, hogy egymasnak gizduljanak, hogy itt mindenki tok hulye, csak en vagyok tokeletes! Szanalnas.
    De az is lehet hogy csak nem reg multal 13, es meg nincs eleg tapalasztatod, ebben az esetben, sorry

  13. Motyon - 2013.11.14. 03:41

    Mit okoskodsz? Tanulj meg olvasni te buta állat. “Azért, mert valakinek bejön az iPad Air?” Nem, nem azért, hanem mert a mini jön be. Majd beszélgethetünk ha megtanultál olvasni :) de az is lehet, hogy csak nem rég múltál 7, és nincs elég tapasztalatod az olvasásban, ez esetben, sorry :)

  14. Lacika54 - 2013.11.14. 05:27

    Ahogy elnézem, itt mindenkinek van érettségije és elvégeztétek a kommunikációs szakot is…… meg hát az illemórákról sem hiányzott senki…..gratulálok!

  15. Azo - 2013.11.14. 06:59

    Motyon: a mini sokkal praktikusabb, ha sokat gepelsz. Konnyebben hordozhato.

    • argosz - 2013.11.14. 12:45

      Nincs értelme észérvekkel hatni rá. Azért jött ide, hogy trollkodjon. :)

  16. Lvgaben - 2013.11.14. 13:38

    Minek ez a fos? Az Air is kicsi lett 1 percig se gondolkodjatok a minin… Buta

    Motyon: nyilvan olvasni tudok, de nezd vissza h mit irtal.
    A cikk a minirol szol, erre azzal kezdesz h “minek ez a fos?” Utana az airrel folytatod h “kicsi lett”, majd ugyan azon a mondaton belul a minivel fejezed be “h 1 percig se gondolkodjatok a minin”
    Orulok h te erted amit irtal, de maskor azert lecci ne beszivva irogassal ;)

  17. TabletTarto - 2013.11.14. 13:54

    strucc007 – bármelyiket is választod nem nyúlsz mellé:)
    A Mini mobilabb viszont az Air nagyobb kijelzője egy áldás.

  18. Bianka - 2013.11.15. 08:28

    Nekem is van egy Air , szerintem nem éri meg az árát….

  19. Airdei - 2013.11.16. 08:30

    Én sem tudok választani…
    Ha az olvasást tekintem szem előtt, akkor nyilvánvaló, hogy az Air a jobb.
    Ha a mobilitást, akkor a mini.

    Szerintem sokan vagyunk ebben a helyzetben és nincs olyan, hogy jó, vagy rossz döntés.
    Bármelyiket is válassza az ember, jól dönt, de ott marad a kisördög, hogy mi lett volna ha.

    Legfeljebb, a későbbiekben megveszi a másikat, ha lesz rá kerete.

Szólj hozzá Te is!