Megjelent a retinás iPad mini, már rendelhető az Apple Store-ban

Dan 2013.11.12. 14:30 Apple, iPad 14 hozzászólás 766

Néhány órával ezelőtt hivatalosan is elérhetővé vált az Apple legkisebb táblagépének új, retinás verziója.

Az Apple által még októberben bemutatott második generációs mini legfontosabb újítása a lényegesen nagyobb felbontású, 7.9 colos retina kijelző, illetve a normálméretű iPad Airhez hasonlóan, az Apple új, kompakt tabletje is megkapta a vállalat házon belül fejlesztett 64 biten operáló A7-es lapkáját.

Az Apple Online Store-ban megjelent árcédula szerint a retinás mini legolcsóbb verziója, a 16GB-os wifis modell 119 990 forintba kerül. Ezzel szemben az LTE csatlakozású 128GB-os háttértárral szerelt változatért 249 990 forintot kér az Apple.

A korábban napvilágra került pletykák fényében egyelőre nem tudni, hogy az Apple mekkora készlettel rendelkezik az új minikből. Mint ismeretes, a gyártási procedúra során állítólag problémák merültek fel a már Sharp által korábban legyártott panelekkel, így azokat egytől egyig visszaküldte az Apple. Emiatt könnyen igaz lehet az a korábbi híresztelés, miszerint idén a vártnál jóval kevesebb mini kerül majd a boltok polcaira.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

14 hozzászólás

  1. Bigdady - 2013.11.12. 14:54

    Nálunk 119 e Ft-ról indul ami messze nem 399 USD!

  2. Borosmedia - 2013.11.12. 14:59

    Ez még nem Amerika.

  3. Mindegy - 2013.11.12. 15:04

    Azért durva a 2tipus közötti árrés. :@

  4. HorvY - 2013.11.12. 15:17

    Szàmold rà a 27%-os Àfàt… Sehol se ennyi az Àfa, azèrt ilyen nagy a különbözet. Welcome to Hungary :)

  5. offline98 - 2013.11.12. 15:31

    Fuck yeahhhhh!!!!!!!!!!!!!………. iPad Mini retinaaaaaaaa!!!!!! :DDD

  6. strucc007 - 2013.11.12. 16:13

    Az amerikai árak nettó árak, erre még rámegy a helyi állam ÁFA-ja.

  7. chris - 2013.11.12. 17:18

    pontosan, osszehasonlitanak egy usd nettot egy huf bruttoval… meg az is bejatszik hogy ide eur alapon szamitanak arat amit nem igazan a hivatalos aron szamitanak hanem kb 1:1 aranyban. svajcban is a legolcsobb modell atszamitva 100e folott van…

  8. Geo - 2013.11.12. 18:04

    USAba alamonkent valtozik az afa… New York 8.5 , pensilvania 4.5. California 6.5 s igy tovabb :)

  9. Pintyo - 2013.11.12. 18:34

    Ez igy van! Ha mar vasaroltal volna az USA- ban, tudnad, hogy ez netto 399, tehat erre meg ott is ra jon az AFA, ami ugyan ott nem 27%

  10. Szesze - 2013.11.12. 18:52

    Csak ki kell várni a karácsonyt akkor úgy is minden olcsóbb lesz ;)

  11. Eba - 2013.11.12. 19:08

    Németországban (19%afa)
    Alap 16GB WIFI 370€,
    128GB WIFI+4G 770€.

  12. offline98 - 2013.11.12. 19:21

    igen karácsonykor vagy 10k ft.al lesz olcsóbb…. kb

  13. strucc007 - 2013.11.12. 22:35

    @Eba: Ausztriában is uannyi. Az EUR-os ár általában uannyi, mint az USD-s, csak a pénznem más… Ahol meg nem euró van és össze-vissza ingázik az árfolyam, ott a legmagasabb árfolyammal számolják át az EUR-os árat. Dupla szívás Mo-n az extrém magas ÁFA is!

  14. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.11.13. 08:19

    Indokolatlanul nott az ara egy huszassal tavaly ota.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.