A Telekomé az ország legjobb telefonos ügyfélszolgálata

Helme 2013.11.11. 17:49 Apple, Egyéb 8 db 562

A Magyar Telekom elnyerte a 2013. évi Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat a telefonos ügyfélkiszolgálás (call center) nagyvállalati kategóriában. Ezzel a Telekom az ország legjobbjának bizonyult a telefonos ügyfélkiszolgálás terén az ország nagyvállalatai közül, jelentős javulást felmutatva a tavalyi – legjobb távközlési cégként elért – második helyezéséhez képest is. A Telekom az ügyfelek véleménye alapján érdemelte ki a kiemelkedő sikert. A rangos elismerést Christopher Mattheisen vezérigazgató vette át a tegnap esti díjátadó gálaest keretében.

A versenyben részt vevő cégek teljesítményének mérése két lépcsőben zajlott. Először a független értékelők próbahívásokkal tesztelték a telefonos ügyfélszolgálati munkatársak teljesítményét, értékelték azok szakmai felkészültségét és ügyfélközpontú kommunikációját, valamint az ügyfélnek adott ajánlat és megoldás minőségét, személyre szabott voltát. Ezt követően került sor az ügyfélelégedettség mérésére, amelynek során a telefonon ügyet intéző ügyfeleket kérdezték tapasztalataikról, a kiszolgálás és az ügyintézés minőségéről, gyorsaságáról és eredményességéről. Mindkét mérés során kimagasló eredményeket ért el a Telekom telefonos ügyfélszolgálata, amely így összesített eredményként az ország legjobbjának bizonyult a nagyvállalatok körében.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója az díj átvétele kapcsán elmondta: „Büszkék vagyunk az ügyfélkiszolgálásban elért újabb kiemelkedő sikerünkre, amely annak köszönhető, hogy üzleti tevékenységünk fókuszába még inkább az ügyfelek magas szintű, korszerű és hatékony kiszolgálása kerül. A Telekomnál meggyőződésünk, hogy cégünk sikerességének mércéje az elégedett ügyfél. Ezért számunkra kiemelt fontosságú az ügyfélélmény és ügyfeleink elégedettsége. A most elnyert rangos elismerést szeretnénk olyan ösztönzésnek tekinteni, amely által még jobbak, a jóból kiváló szolgáltató lehetünk, ügyfeleink elvárásait is meghaladva.”

A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban versenyt ez évben már ötödik alkalommal írta ki a Client First tanácsadó cég. A díjakat évről évre három kategóriában ítélik oda az elvégzett tesztek és felmérések alapos kiértékelése alapján: személyes ügyfélkiszolgálás, telefonos ügyfélkiszolgálás, elektronikus ügyfélszolgálat. Különös értéket ad ennek az elismerésnek, hogy a verseny szektorsemleges volt, különböző iparágak és szolgáltatók eltérő ügyfélkiszolgálási tevékenysége került összehasonlításra.

A versenyben a mindennapok gyakorlatát vizsgálták és értékelték, ennek köszönhetően az eredmény hitelesen tükrözi, hogy  az ügyfelek véleménye alapján összességében a Telekomé a legjobb telefonos ügyfélszolgálat. A versenyben elért siker értékét növeli, hogy a Telekom Magyarország legnagyobb ügyfélszolgálati szervezetét működteti, és a távközlési piacon a legszélesebb körű, integrált szolgáltatásportfólióval rendelkezik.

A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban versenyen 2012-ben a személyes ügyfélkiszolgálás kategóriában lett díjnyertes a Telekom, a call center kategóriában pedig – legjobb távközlési cégként – második helyezést ért el. Így összességében a Telekom bizonyult a legjobbnak a távközlési ügyfélszolgálatok közt. Ugyancsak tavaly a Telekom nyerte el az első helyezést a távközlési szolgáltatók közül a Top 10 Call Center verseny telefonos ügyfélszolgálati tevékenység értékesítés kategóriájában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 8 db

  1. Ano - 2013.11.11. 17:54

    Jobb viccet reg olvastam

  2. WhAt?! - 2013.11.11. 18:02

    Pedig szerintem is a legjobb szolgáltató! Én teljesem megvagyok elégedve leszámítva hogy néha sz@r a net:/ :D

  3. ViTamás - 2013.11.11. 19:01

    Ano +1

  4. Theutus - 2013.11.11. 20:34

    Milyen lehet a többi?

  5. Andrewyx - 2013.11.11. 21:23

    Kamuuuuuuuuuu!

  6. Bladem - 2013.11.11. 22:04

    Felháborít ez a cikk !!!!!Két net+tv+tel szerződéssel szívok 2 k..va éve az egyikkel pert nyertem havi 8 ezret fizetnek 2 évig . A tel.ügyfélszolgálat 0 , iptv 0 . Doboz csere 2 havonta . Net hol van hol nincs . A második szerződés apámé , itt már észrevehető az intézkedés az előző baklövésük miatt. Csak ordítva fenyegetőzve értem el bármit is !!!

  7. TabletTarto - 2013.11.11. 22:10

    Tényleg jó az ügyfélszolgálat, ez tény.
    Nem is ezzel semmi gond.
    A nagy probléma a szolgáltatás minőségével van.
    Nincs 3G, kőkorszaki internet szolgáltatás (ADSL nekem 6-7 mb amit bírnak adni max, pedig en fizetnek többért is szívesen.)
    Jah azt azért hozzáteszem nem egy 3 házas faluban lakom, hanem az ország 3. Legnagyobb fürdőhelyén.
    Nem ismerem a többi szolgáltatót, de a telekom rettentően gáz, de az ügyfélszolgálat az legalább jó.

  8. aggressor - 2013.11.12. 11:36

    valóban nagyon értelmes emberek ülnek ott az ügyfélszolgálaton. az nem az ő saruk, hogy a T-mobile nem bír a 3g-vel. kár volt nekik ide keveredni Magyarországra.

Szólj hozzá Te is!