Kijelző problémák miatt késhet az iPad mini 2

Dan 2013.11.09. 20:40 Apple, iPad 10 hozzászólás 695

Ha igazak a koreai ETNews információi, gyártási hibák miatt némileg később kerülhet majd piacra a cupertino-iak retinás minije.

Az Apple későbbre halasztja az új retinás iPad minik megjelenését, ugyanis gondok adódtak a táblagépek Sharp által gyártott IGZO paneljeivel – írja az egyik neves ázsiai lap iparági információira hivatkozva a Cnet.

A koreai ETNews birtokába jutott információk szerint, a legyártott kijelzőkön állítólag több helyen, minimális pixelhibákat fedeztek fel, az Apple által támasztott magas fokú gyártási követelményeknek viszont egyszerűen nem feleltek meg az új panelek, így azokat maradéktalanul visszaküldték.

A helyzetet némileg enyhítheti, hogy az LG is besegít a kijelzők gyártásában, de mint kiderült, azok szerencsére teljesen más technológiával készülnek, így vélhetően a termelés növelésével, illetve a Samsung segítségével behozzák a lemaradást, az Apple ugyanis állítólag már felvette a kapcsolatot a dél-koreaiak képviselőivel.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

10 hozzászólás

  1. Bristol - 2013.11.09. 21:56

    Jaaa… Furán hangzik a vége, de tök jó, hogy ha baj van a nagy gyártok félre teszik a rivalizálást és ősszefognak. És nem kérek olyan megjegyzést, hogy mindenki eladni akar ;0) mert Samsungnak a csak mini és abból sem az ősszeshez legyártott panelon a haszon ahhoz kevés hogy azt érezhesse: Apple szív. Megteszik jófejségből mint az LG. Ezt jó olvasni. Szeretem mikor a marketing külön van választva a bajtól.

  2. Peter - 2013.11.09. 22:07

    Nagyon várom már!!!

  3. Pali - 2013.11.09. 23:13

    Biztosan jófejségből teszik,pénzt nem fogadnak el.
    Megesett a szívük szegény Apple-ön.:D
    Nagyon megható.:)

  4. Barney - 2013.11.10. 00:56

    Besegített? :) A Samsunk az egyik legnagyobb beszállitoja az Apple-nak, szallit kijelzot, meg chip-et is ha jol tudom… Szoval ezek a média háboruk csak szinjatek…

  5. strucc007 - 2013.11.10. 04:12

    Én is nagyon várom már. Remélem karira tudok majd venni egy 128ast ;)

  6. xetra7 - 2013.11.10. 09:46

    Nem kell kétségbe esni, ez az egész az apple marketingesek műve. Egyszerűen rájöttek, hogy az előzetesen közölt nov 21-i indulás nem klappol, mert rá egy hétre indul a Black Friday az USA- ban és akkor sokkal szebb értékesítési számokat lehet a hétvége folyamán elérni. Így mostmár van indok az egy héttel későbbi indulásra, így én is csak egy héttel később fogok hozzájutni :(
    Én IGZO panelest szeretnék, de vajon azt honnan fogom tudni, hogy melyik lesz az?

    • argosz - 2013.11.10. 10:15

      A kórházból írok neked barátom. Beszedtem egy rakás gyógyszert mikor megtudtam, hogy egy héttel később érkezik a mini. :(
      Ráadásul anyám temetését is el kellett halasztani emiatt. :(
      Én mindenképpen szólok neked, hogy melyik széria lesz az IGZO paneles, mert nekem első kézből jönnek az információk.

      Én nem tudok teljes és boldog életet elképzelni a mini nélkül, az csak vegetálás. mint szarcsimbók a seggszőrön.

  7. Rnd - 2013.11.10. 15:21

    Ez az egesz cirkusz, mmint a szabadalmira gondolok, sztem csak reklam, kirakat, semmi mas.. Ezt a mostani hir is bizonyitja.. Nincs itt semmilyen verseny, ha lenne. Mer gyartana kijelzoket a konkurencianak…

  8. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.11.10. 22:36

    Mert az egyik resze uzlet, amiert kemenyen fizetnek, a masik pedig szabadalmi per. A ketto talan fedi egymast, de oriasi kulonbseg van kozte.

  9. jani_ka - 2013.11.13. 18:04

    Van már Müncheben vettem is mert még
    nem volt tábla PC ém mini 2

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.