Félmilliárd dollár értékben gyártat zafírkristályt az Apple

Dan 2013.11.08. 16:45 Apple, Kiemelt hírek 8 hozzászólás 816

Több mint félmilliárd, mintegy 578 millió dollárról szóló megállapodást kötött nemrég a zafíranyag gyártásával foglalkozó nagyvállalattal az Apple. Egyelőre ismeretlen céllal, de a GT Advanced Technologies és az Apple között megkötött 578 millió dolláros szerződés értelmében, a speciális, strapabíró anyag előállításával is foglakozó vállalat elsődleges feladata egyetlen gyártási folyamat köré csoportosul majd az elkövetkezendő években.

A cupertino-iak bár egyelőre nem közöltek pontos gyártási mennyiséget, a szóbeszédek szerint, illetve a GT birtokába jutott információk alapján tudni vélik, hogy a zafíranyag napi termelését egyelőre a minimális szinten határozta meg az Apple, de az elkövetkezendő hónapokban vélhetően fokozatosan emelni kezdik majd.

Az iPhone 5 és 5s-ben is megtalálható anyag lényegesen ellenállóbbá teszi a készülékek kameráit a karcolásokkal szemben, így külső források azt valószínűsítik, hogy az Apple ezzel megkezdte a felkészülést jövőre debütáló készülékeinek gyártására. Most már csak az a kérdés, hogy vajon milyen új, eddig még nem látott termékekben köszönnek majd vissza a strapabíró kristályfelületek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

8 hozzászólás

  1. LuKa - 2013.11.08. 17:13

    Szerintem az iWatch-nál fog a zafír jelentős szerepet betölteni, ha már az új termékkategóriát is figyelembe vesszük.

  2. 007 - 2013.11.08. 18:08

    szerintem is

  3. offline98 - 2013.11.08. 20:22

    nagy valószínűséggel ;)

  4. NagymesterB - 2013.11.08. 21:59

    Elképzelhetően az iWatch kijelzőt védő “üveg” gyártásánál lesz szükség, mivel a minőségi karórák üvegét sokszor zafir-üvegből készítik.

  5. Boxoló - 2013.11.08. 22:05

    Szerintem is. Plusz jövőre iphone 6, újabb ipadekben h beleteszik az touchid-t. Persze iwatch-ra lesz a nagyobb mennyiség. De majd meglátjuk…

  6. Viki - 2013.11.09. 11:06

    Sziasztok!
    Az a kérdésem hogy a facebooknak van frissítése de nem tudom letölteni!
    Valamiért nem hajlandó frissíteni! :(
    Aki tud valamit, kérem írjon!
    Köszönöm

  7. chris - 2013.11.09. 11:13

    Viki: ez nem az a topic de nekem se megy, szerintem varj turelemmel es meg fog oldodni.

  8. Endrú - 2013.11.09. 20:43

    Miért nem gyártatnak kék speedet Walterral?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.