Vadonatúj termékkategóriával készül jövőre az Apple

Dan 2013.10.29. 18:24 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 39 hozzászólás 1 990

Az elmúlt két hónap valóban mozgalmasan telt az Apple háza táján, s Tim Cook szerint a java még csak ezután jön. Meglepő válasszal szolgált az Apple-vezér a tegnapi aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámoló során feltett elemzői kérdésre, miszerint voltaképp mikor számíthatunk majd teljesen új termékkategóriára. Tim Cook elmondása szerint az Apple mostanra megérett arra, hogy egy új termékvonalon is piacra lépjen, ám erre leghamarabb csak jövő ősszel kerülhet sor.

Mint fogalmazott, “Izgalmas termékek várhatók majd 2014 őszétől. Az Apple által nyújtott szolgáltatások,  legyen az hardver vagy szoftver, vagy csupán egy alkalmazás, mind-mind egy nagyszerű és egyedi ökoszisztéma részei, amellyel senki más nem büszkélkedhet. Hiszek abban, hogy a tudásunk megérett arra a szintre, hogy egy olyan területre lépjünk, amelyen ma még ismeretlenek vagyunk. “

Az Apple-vezér kijelentése – ahogyan az lenni szokott – rögvest beindította a találgatásokat, azonban a két legvalószínűbb esélyesnek a vállalat hónapok óta pletykált okosóráját, illetve különálló szupertévéjét valószínűsítik. Hogy ezek közül vajon melyik valósul meg előbb, egyelőre megtippelni is szinte lehetetlen, mindazonáltal örvendetes, hogy a vállalat a már jövőre megjelenő termékeire koncentrál, mi felhasználók pedig vélhetően ennek csak örülünk. Ti mit gondoltok? iWatch vagy Apple TV lesz a szupertitkos befutó? Esetleg mindkettő?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

39 hozzászólás

  1. White - 2013.10.29. 18:32

    szerintem jön mind a kettő! :)

  2. Apple01 - 2013.10.29. 18:48

    Én azon molyognék egy nagyot, ha kiderülne: az iWatch (ami voltaképpen csak a netes fanok fantázianeve) valójában nem egy okosóra lenne, hanem régóta pletykált TV. A megnevezésbe, simán belefér…

  3. zsolt - 2013.10.29. 19:00

    Szerintem mosógép lesz (Samsung után) :)

  4. Janipod - 2013.10.29. 19:01

    Sztem is mindkettő! De nem lepődnék+ ha további új területekre is belépnének.. A pénzük és a tehetségük is +van hozzá! :-)

  5. Ervin - 2013.10.29. 19:24

    Azt mondta h számukra teljesen új termék kategóriában lesz az új termék tehát nem tv lesz mert az mar van csak más formában.

  6. Bazsi23 - 2013.10.29. 20:17

    Szerintem bármi jön, lefog esni az állunk! Lehet hogy olyan termék lesz amire gondolni sem mernénk!

  7. TabletTarto - 2013.10.29. 20:24

    Nemrég azt is mondta, a jövő a hordozható kütyüké. Tehát óra.

  8. Építész - 2013.10.29. 21:39

    Az én 50 colos tv-m is hordozható, csak két ember kell hozzá :)

  9. Építész - 2013.10.29. 21:40

    Egyébként meg ki a francot izgat. Majd ősszel kiderül.
    Még akár autó is lehet. Ezekből mindent kinézek. :)

  10. T - 2013.10.29. 21:45

    FaceTime lesz lecserelve, holografikus real time “telefonalasra”! Csak ne nagyon hangoztassatok mert csamcsung ellopja

  11. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.29. 22:05

    Vibrátor lesz.

  12. Yeti - 2013.10.29. 22:21

    Én meg azt mondom maradjanak a kaptafánál. AnnYira túlképzik majd magukat, végül semmihez nem fognak erteni

  13. Mrk - 2013.10.29. 22:23

    Szerintem balta lesz! ibalta :D

  14. Valaki? - 2013.10.29. 22:43

    Valakinek van esetleg egy ingyen iPadje?

  15. Ronitaly - 2013.10.29. 23:00

    Szerintem a magyar választási kampányba tolnak bele egy kis pénzt! iTalpraMagyar

  16. iMarc - 2013.10.29. 23:37

    Ötletem sincs mi lehet. Az iWatch persze sanszos, de egyszerűen halovány lila durrantasom sincs mire lehet jó, mi újat, hasznosat hozhat az életünkbe, illetve mit tudna kiváltani.
    A TV? Ezt megint nem értem, mert az Apple ma is kínál megoldást egy mezei TV okosítására.
    Szolgáltatások területén sztem tuti nyit valamerre a cég, de arról oldalakat lehetne írni.

  17. Fárr Vince - 2013.10.29. 23:43

    Biztos nem TV es nem óra lesz
    Valami olyan lesz ami semmilyen formában nem létezik meg, mert ok ilyenek!
    Csak nem létező dolgokat adnak ki

  18. A.S. - 2013.10.29. 23:50

    iOS in the car?

  19. Boxoló - 2013.10.30. 00:07

    Potencia növelô: iFel :-))

  20. Kovacs peter - 2013.10.30. 00:07

    Szerentem fosautomata lesz! ifos;)

  21. iPhone 5 - 2013.10.30. 01:26

    Szerintem kressz táblákat gyártanak majd iMeg.
    Vagy pólókat, rányomnak egy apple logót egy sima pólóra és eladják 10.000 Ft-ért.
    Komolyra fordítva a szót, a TV tűnir reálisabbnak, de bármi lehet. Szerintem maradjunk a bármiben.

  22. Roland1981 - 2013.10.30. 06:56

    Tükörreflexes fényképezőgép,samsungnak már van digitális androidos gépe!

  23. Mr.Csubák - 2013.10.30. 07:33

    Bármi is lesz, biztosan jó lesz hiszen az Apple -ben még csak kevésszer csalódtunk. Akár filmstúdiót is nyithatnak a vadonatúj Apple bázison majd.

  24. Én - 2013.10.30. 07:50

    Szerintem nem TV lessz mert az már van most is csak más formában. Ők meg vmi ujra gondoltak.

  25. Mo - 2013.10.30. 08:18

    Valaki!!Nekem van egy ingyen gépem.Mert ugyanis ingyen kaptam!

  26. fezsóJ - 2013.10.30. 08:27

    Lehet valami zenei ágat teremtenek. Apple füles, apple speaker, stb.

  27. AppleGuru - 2013.10.30. 09:00

    @mo: engem érdekelne ha tényleg ingyé adod.

  28. AppleGuru - 2013.10.30. 09:07

    Rolan1981!!! De az Apple nem Samsung hogy másolja a másikat!!!

  29. Csabi - 2013.10.30. 09:13

    Remélem valami olyasmi lesz, mint az iPod vagy az iPad volt a maga idejében. Valami teljesen új. Például ki a francnak volt szüksége tabletre? Senkinek, de mégis annyira kívánatos volt a termék, hogy aztán van aki már élni se tudna nélküle (pl.:asszonykám). Óra nem lenne teljesen új terület, mert az csak egy lekicsinyítettt iphone lenne és ahogy már itt említették a TV-sem. Nem hiszem, hogy sok újdonságot lehetne kitalálni TV szinten. Bár sokan gondolták ezt a telefonnal kapcsolatban is, és jött az iphone…

  30. Karesz - 2013.10.30. 10:42

    Kidobhatnának egy boze kaliberű audio családot is… Hiszen itt vannak a zene tároloi/lejátszói és a jbl, logitech, és a kûlömböző egyéb márkák! A legnagyobb kasza az lenne ha a saját apple audio eszközét, dokkolós, kihangosítós, hifi vagy hazimozi cucca lenne… A leg valószínűbb … Az új út az a TV , óra … Ezutan jöhetne az apple bluray, házimozi…stb Nagyon be fog indulni a cég 1-2 év és minden negyedévben ki fognak jönni valami újjal … Mi meg lezdhetûnk spórolni.. :-)))

  31. Darth - 2013.10.30. 14:18

    Tegnap találtam a neten egy reklámot ahol 100000 ft-ért lehet venni iWach-ot, nem tudom mi volt ez, de meg lehetett rendelni, meg videó is járt hoztá és ios7 volt rajta. Szerintetek is kamu?

  32. Szemi - 2013.10.30. 17:18

    Ki tudja… Lehet, hogy kapunk egy uj jatekkonzolt jovore amit a PS4 es az XBOX One vetejtarsanak szannak majd. iPlay :) egy biztos. Ha jon majd egyszer egy ilyen masina akkor design-ban tuti veni fogja a versenytarsakat, mert biztosan formabonto es futurisztikus lesz majd.

  33. Roland1981 - 2013.11.01. 07:30

    Remélem a bele is tuti lesz….
    Szerintem ez és a tv a legvalószínűbb,gondoljatok bele előfizetős csatornák hada(mint az ipodnál lejátszási listák…)

  34. hammerjoe - 2013.11.02. 01:13

    AppleGuru! Na ja! Azért van az oda-vissza szabadalmi ” háború”, mert az Apple nem másolja a technikát a többiektől! Sőt! Ő szarja a spanyol viaszt! Nem? Ugyanúgy másol, mint a többiek! Ne legyünk már ennyire apple fanok! Hagyjuk meg ezt a hülyeséget az amerikaiaknak…….

  35. Bencissimo - 2013.11.11. 10:02

    Jöhetne egy gyönyörű, nagykijelzős iPhone Air, és hozzá egy iWatch… :-)

  36. Marcell - 2013.11.18. 19:39

    Szerintem iFényképezőgép lesz nem?:)

  37. Gergő - 2013.12.15. 17:21

    katapult lesz. iFly:) Majd kijön egy újabb az iFly Air ami magasabbra repít!

  38. Péter - 2013.12.28. 04:25

    Szerintem rohadt jó lenne ha jövőre (2015) csinálnának iglass-t egy olyasmi mint a googlenak csak sokkal jobb okos szemüveget hologrammal me ilyesmikkel

  39. LALI - 2013.12.28. 09:58

    Remélem hogy a NASA-nak fejlesztik az új hordozó rakétákat és űrhajókat+ az Iphone 7-et……

    Még az is lehet hogy a leendő 2020-ban elkészülő főhadiszállásukra gondoltak?
    Még az is lehet hogy űrhajó lesz a főhadiszállásuk?
    ami felszállásra kész….
    IPAD 30 meg már 3D tévé adást fog közvetíteni a világnak?
    Át állnak bőrspray gyártásra?

Szólj hozzá Te is!