A Telekom 2015-re duplázni fogja a 4G lefedettséget

Helme 2013.10.29. 19:42 Egyéb, iPhone 39 hozzászólás 1 729

A Magyar Telekom 2015-re a kétszeresére kívánja növelni a jelenlegi 4G/LTE lefedettséget a hálózati fejlesztések során, és ezzel már a lakosság 80%-a számára teszi elérhetővé a legmodernebb mobiltechnológiát.

A Magyar Telekom a szeptember végén tartott befektetői napon bejelentette, hogy a hálózati fejlesztések során tovább kívánja növelni a nagy sebességű internet lefedettséget. Ennek keretében a Telekom tervei szerint 2015-re kültéren már a lakosság 80 százaléka számára teszi elérhetővé a mobilinternetezés új dimenzióját jelentő 4G/LTE alapú szolgáltatást. A szolgáltatás jelenleg az ország lakosságának közel 40%-a számára érhető el.

Christopher Mattheisen vezérigazgató megerősítette: „Továbbra is sikeres erőfeszítéseket teszünk azért, hogy 2015-re meg tudjunk birkózni a jelentős adatforgalom-növekedésből származó kapacitásigénnyel. Mindez a vállalati ügyfelek számára is egy magasabb szintű kiszolgálást jelent, hiszen hatékonyabb, mobilabb működésükhöz így a legmodernebb hálózatot biztosítjuk.”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

39 hozzászólás

  1. Gábor - 2013.10.29. 19:54

    Talán előbb a 3G-t kéne normálisan kiépíteni vidéken, nem?

  2. attila - 2013.10.29. 20:06

    Mekkora kamu kb a lakosség 10% éri csak el kis jóindulattal :)

  3. tamzolcsi - 2013.10.29. 20:25

    De azok legalább kihasználják! :) És nagyon jó!

  4. TabletTarto - 2013.10.29. 20:27

    Gábornak igaza van.
    Meg sok városban sincs 3G

  5. Richmonde - 2013.10.29. 20:44

    A Telenor meg szepen lassan beelőzi őket…

  6. Virtuall - 2013.10.29. 21:34

    Felsőgöd EDGE:)))

  7. Blabla - 2013.10.29. 21:35

    Szlovákiában élek és Telekom os vagyok én inkább annak örülnék hogy 2015 ig elérjék azt hogy bárhova megyek legalább jel legyen -.- a 3G csak ráadás lenne, persze az most is van de ha kimész a városból véged .

  8. Attila - 2013.10.29. 21:36

    Én csak egy mezei normális 3g hálózatot kérnék pl. a soproni régióba.

  9. Attila - 2013.10.29. 22:41

    Teljesen egyetértek Gáborral!!! Én már a 3G-vel is megelégednék mondjuk az M5 vonalában!

  10. Boki - 2013.10.29. 23:00

    4g nekem draga! De szerintem nem csak en vagyok igy ezzel.

  11. chris - 2013.10.29. 23:19

    ne a 3g utan sirjatok mar… 4g jobban terjed es sokkal nagyobb a savszel/cella… mostmar folosleges a 3gbe nagyobb penzt olni…

  12. Basa - 2013.10.29. 23:28

    Dániában élek. I5 tel kezelem az itteni 4G-t. Szenzációs. 60-70mb/sec… Villám. Az összes dán és svéd számmal díjmentesen beszélek. Mindegy mit hívok. Hozzáteszem ha egy falu szélen esetleg nincs 4G akkor van szuper 3G azonnal. Sokszor észre sem veszem melyiket használom éppen. 10 giga jár az előfizetéshez. Ha elhasználom esetleg akkor egy SMS-sel fillérekért veszek 5 gigát. Mindezt kapom fix 8000ft-ért havonta. Ez az itteni fizetések mellett kb azt jelenti mintha otthon havi 2000ért kapnád ugyanezt. Ezt mikor fogjuk elérni? Soha. Sajnos.

  13. chris - 2013.10.30. 00:01

    basa: el van ez érve csak épp nem a lakossagi elofizeteseknek hanem a flottasaknak. tovabb el a kapcsolati halo, ha van jo helyen levo ismeros olyan dijcsomagokhoz juthat az ember aminek hallatan felmenne a legtobb emberben a pumpa… mellesleg itthon a thome 6ezres tv+net melle kapni 3 ezerert 8GBos mobilnetet ami azert nem rossz szerintem.

  14. chris - 2013.10.30. 00:03

    es ott a lenyeg amit irsz: 8ezer havonta. ott sokan megengedhetik maguknak ezt a kiadast, sokkal nagyobb az egy elofizetore szamitott bevetel mint itthon aminek nagyon nagy jelentosege van…

  15. Pool - 2013.10.30. 00:27

    Nekem nagy elöfizus flottás kártyán van havi 13 e és egy kalap szar. Néha megy néha nem 3 esetleg de fos. Néha igencsak ingadozik néha stabil. Vidék az halott épphogy csak telefonálni tudok sokszor és a sok kis apróság. De mikor a számlát követelik az vicces. Mikor szólok h miez akkor elnézést stb…. Stb…. Itt élünk mi! Nem a szolgáltatónak kéne értünk lenni?

  16. Leopard003 - 2013.10.30. 01:46

    Én szerintem is jobb jellen, ha előbb a 3g-t építenék ki, mert elég durva, hogy Budapesten egyes helyeken nincs 3g. Ez leginkább azért idegesít, mert nem tudok rendesen végignézni egy videót.

  17. scamp - 2013.10.30. 02:15

    Mit várunk?Ez Magyarország!A szolgáltatók csak követelni és pénzt szedni tudnak, minőségi, mgfelelő szoláltatást biztosítani a pénzünkért már nem.A legtöbb külföldi országban még az ember se..ét is kinyalják, csak legyenek, illetve maradjanak az adott szolgáltatónál.
    A Vodafone az egész állományát 2015ig kivonja Budapestről és leviszi Miskolca, mert ott 10 Forinttal kevesebbet kell adni a munkavállalóknak óránként.Ezek az anyjukat is eladnák pár szaros forintért.
    Akkor mire számíthatunk?!Használhatatlan 4G…..persze, az kell ide feltétlenül a csóró népnek.

  18. Bladem - 2013.10.30. 07:05

    Nekem flottás kártyám van és 8 ezernél ritkán több a számlám ,napi több órai beszélgetéssel. Telenoros kártyám van és nagyon jó a lefedettségem vidéken is .Jobb mint voda, ezt tapasztalatból állítom

  19. tamzolcsi - 2013.10.30. 07:24

    Pool te nagyon abberalt egy magyar ember vagy. Bakker a szolgaltato dolga elsosorban, hogy a hivasinditas/fogadas, sms kuldes/fogadas mukodjon! A mobilnet csak egy plusz amit kapsz azert a havidijert! Ne verjed magad, hogy Te mekkora Isten kiraly ember vagy, mert ha beszolsz azonnal meghunyaszkodnak elotted… Vicc! Igenybe veszel valamit? Akkor igen is fizess! Az csak egy jo pofas dolog, hogy a kis dijcsomagodba benne van az internet, de ha olyan helyen laksz es nem mukodik vagy utkozben sem, azert nehogy mar a szolgaltato legyen a hibas… Vicc nemely ember felfogasa…

  20. Hajni - 2013.10.30. 07:43

    3G vagy 4G mindegy lenne de sokszor az úton meg térerő sincs!!!!!
    Cegléd környéke.
    Szolnok környéke.
    Csak H betű…de sokszor meg az sem…

  21. Olivér - 2013.10.30. 07:50

    Valahogy nagyon nem jó valami ebben az országban: drágább megvenni a szolgáltatóknál egy mobilt, mint függetlenül egy mobilboltban, nevetséges! 3G normális lefedettség is csak a Vodafone van, de náluk meg állandóan megszakad az adatkapcsolat pl egy letöltés közben.

  22. Dudee - 2013.10.30. 07:52

    Az elso kommentelo mindent elarult, es nnentol nem is kell errol tobbet beszelni……..

  23. csab2 - 2013.10.30. 08:24

    Ahol én lakom – az ország közepe, tök síkság az egész (Kiskunfélegyházától délnyugatra kb. 10 km-re) – a Telekomnak és a Telenornak még sima térereje is alig van. Az épületen belül gyakorlatilag nulla, ki kell menni telefonálni és még ott sem sikerül/megszakad a hívásoknak fele.

  24. Pappy - 2013.10.30. 09:08

    A nagy T egy nagy fos. Kőbányán az utcán állva nincs 3g, 20 méteres körzetben nincs ház sem, havi 23e forintért talán megoldhatnák hogy legyen! Mi az hogy az adatforgalom csak ajándék részükről? Eladták a sok usbs netet csak a hálózatot elfelejtették hozzá fejleszteni, most meg jönnek ezzel a 4g bohóckodással, vicc!

  25. djtymo - 2013.10.30. 12:12

    2015-re? hol van az még… addig lerohadunk a magas tarifák fizetésében a semmiért!

  26. aggressor - 2013.10.30. 15:41

    akkorra már az elavult lesz…

  27. TabletTarto - 2013.10.30. 16:37

    tamzcsi te ezt álmodtad? “A mobilnet csak egy plusz amit kapsz azert a havidijert! ”
    Nagy zűrzavar van itt kérem.
    Kedves cikk írok! Ne írjatok cikket ilyen nevetséges szolgáltatóktól, ne is említsétek mert csak a pumpa megy fel.

  28. Atis - 2013.10.30. 17:01

    Jó lenne ha legalább 3G menne normálisan. Nem hogy nincs 3G még normális térerő sincs egy két helyen.

  29. Apple OS - 2013.10.30. 19:16

    Kamu!Most sehol sincs 4G és 15-re is csak a T-Mobile áruházakban lesz egy nagy fos az egész!

  30. iMan - 2013.10.30. 19:23

    Az a helyzet, hogy az országban nagyon sok olyan hely van ahol NINCS TÉRERŐ!!! Nem 3G nincs hanem semmi! De ez nyilván nem érdekli a szolgáltatót, mert a számításaik szerint nem éri meg fejleszteni. Ahol nincs térerő, ott 10 éve sem volt és 10 év múlva sem lesz. Csak azokat a területeket fogják fejleszteni, ahol jelenleg is 3G van. És nyilván itt sem mindenhol hanem csak a jobban terhelt helyeken. És ne hivatkozzanak arra hogy azért nem fejlesztenek, mert adót kell fizetni Magyarországon, mert azt is áthárították az előfizetőkre + az árat is emelik! Ezeket sajnos nem lehet megfingatni csak lenyelni a békát…

  31. Söry - 2013.10.30. 20:28

    Igen egyetértek az előttem szólókkal, a 3G-t kellene rendbe rakni. Szégyen, hogy a Balaton parton Pl. Révfülöpön nem lehet Internetre csatlakozni, mert a 3G csak álom!!

  32. Basa - 2013.10.30. 23:23

    Pool. Maradjunk annyiban, hogy otthon is van egy hasonló elöfizetésem a vodanal. Hat ne haragudj de az 0.1% a dán szolgáltatóhoz képest…. Hát ki a franc dolga kiépíteni a hálózatot ha nem a szolgáltatóé??? Miről beszélsz ember? A magyarországi telefonos és internetes szolgáltatás a nullával egyenlő. Itt Dániában két év alatt még soha nem találtam olyan helyet ahol nem villám a net. Még ha esetleg csak 3G is éppen. De az esetek 70%ában 4g. És azért én bejárom az ország legkisebb zugait is. Sokszor azt gondolom na itt térerő sem lesz. Aztán megnézem es szalad a 4g…. Nézz szét és gondolkozz mielőtt lehurrogsz és leaberráltozol mindenkit.

  33. Basa - 2013.10.30. 23:26

    Bocs. Tamzolcsi a címzett. Nem pool. Sorry.

  34. Balázs - 2013.10.31. 13:01

    Teljesen egyetértek, Nyugati pu. előtt nincs 3g, nem tudok internetrádiót hallgatni, mert örökké megszakad… Keményen igényel 64-96 kbit/sec-es internetet és a trágya T ezt nem képes nyújtani.

  35. Barni - 2013.11.01. 00:44

    Igaz, sok városban még rendes 3G sincs. Más országban már az LTE+ jön :)

  36. Tom - 2013.11.01. 10:54

    Szinte minden konkurensek van már 3G- lefedetsége! A T- nek hejenként még a normál hálózata sem elérhető a mi környékünkön! Azt hiszem hamarosan szolgáltatót váltok! Kis hazánk nem csak Bp-ből áll!

  37. Motyon - 2013.11.02. 03:01

    Nagyon helyes! Csomo reszen pl Vácon alig van 4G. Szégyen!!

  38. Leopard003 - 2013.11.03. 14:09

    Inkább a 3G-t kéne!!!!

  39. Daniel - 2014.06.11. 20:27

    Itt állítólag van 4G is, de hiába váltottam, mégis csak 3G-t ír a telefon. Mi a teendő? A készülékem gyárilag független iPhone 5S.

Szólj hozzá Te is!