Kasszasiker lesz az iPhone 6

Dan 2013.10.28. 20:17 Apple, iPhone 57 hozzászólás 7 857

Az Apple-elemző Gene Munster legalábbis ezt jósolja, mi több, a szakember úgy véli, jövőre már egészen biztos, hogy jóval nagyobb kijelzővel szerelt iPhone-ok is piacra kerülnek.

A cupertino-i vállalat ma esedékes aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolója előtt Gene Munster a Piper Jaffray elemzője meglepő előre jelzésekkel szolgált. A szakértő úgy jósolja, a jelenlegi 525 dolláros árfolyamú Apple-részvények akár a 640 dollárt is elérhetik majd a NASDAQ-on, ami önmagában is elég merész kijelentés, annak fényében legalábbis, hogy az Apple még mindig nem hozta nyilvánosságra az új iPhone-ok eladására vonatkozó pontos számadatokat.

Az elemző ennél is jóval tovább megy, szerinte az iPhone 5S-t követő jövőre debütáló készülék, azaz az iPhone 6 lényegesen előbb jelenhet majd meg, mint azt képzeljük, ráadásul ahogy az elemző fogalmaz, kasszasiker lesz. A kijelentést arra alapozza a piaci változásokat kutató szakértő, hogy nagyon sok olyan felhasználó van, és vélhetően még lesz is, akik nagyobb méretű kijelzővel bélelt iPhone-ra vágynának, éppen ezért a vállalat előbb-utóbb kénytelen lesz ilyen irányú hagyományaival is felhagyni, és a jól bevált 4 coll helyett (vagy mellett) jóval nagyobb iPhone-okat is piacra dobni.

Ti hogy látjátok? Előnyösebb lenne ha például egyszerre több méretben létező iPhone-ok is kaphatók lennének?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

57 hozzászólás

  1. Rudolf - 2013.10.28. 20:34

    Remélem az Apple szakemberek gondolnak arra hogy 4.5 fölé nemennyenek…

  2. iMan - 2013.10.28. 20:52

    Csatlakozom az előttem szólóhoz: max 4,5 coll. A telefonnak nem kell nagyobbnak lennie! Azért vannak az iPadek és abból is 2 méret. Akinek 5-6 collos telefon kell az vegyen Csamcsungot. Almás telefonból nem kell óriás!

  3. Bandita - 2013.10.28. 21:04

    Tavasszal jönne ki az iphone 6-mekkora érvágás lenne annak aki most vesz 5s-t!

  4. Zolika - 2013.10.28. 21:18

    Szerintem nem lenne érvágás…én is tavaly februárban megvettem a iPad3-at és nem haltam bele, mert ősszel kijött a 4es Pad…

    • TabletTarto - 2013.10.29. 13:10

      Ez így igaz Zoli. Mondjuk az iPad 3 és 4 között sok különbség sincs, legalábbis a wifi-s változatban.

  5. Xavier - 2013.10.28. 21:28

    “Akinek 5-6 collos telefon kell az vegyen Csamcsungot. Almás telefonból nem kell óriás!”

    Ki vagy te, hogy ezt el akarod dönteni?

    Legyen 5″-os és akkor én is veszek, 4″-os egérmozi nekem kicsi.

    Persze ne a mostani helyett legyen nagyobb, hanem mellette, így mindenki jól jár, akinek kicsi kell, meg akinek nagy.

  6. Bandita - 2013.10.28. 21:39

    Mért Zolika én a fejem vertem volna a falba főleg,hogy felét sem éri emiatt!Meg vehettem volna 4-et most ha valaki megveszi az 5s-t Februárban meg sokkal jobb i6-ot vehet ugynannyiért!

  7. HunXPlayboy - 2013.10.28. 21:41

    Én Xavierrel értek egyet! Legyen ugyanaz a vas több méretben. Én nem mennék 4″ fölé csak ha nem lesz más. Szerintem is mindenkinek magának kellene eldönteni kint az ipadnel hogy Mini vagy sima iPad

  8. iMarc - 2013.10.28. 22:03

    Hát a senkiházi 5c helyett valami hasonlót kellett volna elkövetniük, mert ezzel a szarral csak azt tudatták a piaccal, hogy ez-az még nem állt össze bennük. Úgy képileg :)

  9. DolgoZo - 2013.10.28. 22:05

    Annyira zsír, hogy mindenki jól átgondolt befektetési politikával akar iPhone-t venni… Ha nem sikerül elfogadni, hogy egy év alatt esik az ára 30-40%-ot, akkor lehet venni bármilyen másik gyártmányú mobilt, amelyik esik 70-et… A telefon, ahogy egy autó vagy egy tv vagy BÁRMI, ami fogyasztási cikk veszít az értékéből… Szar ügy…

  10. Solowphoto - 2013.10.28. 22:10

    Már az i5 is túl nagy nekem…a bal felső sarokba helyezett dolgokat alig érni el :S NEMKELLNAGYOBB!!

  11. Balázs - 2013.10.28. 22:30

    Az iphone telefon, nem tablet. 4 inch pont tökéletes, nem kell több.

  12. 007 - 2013.10.28. 22:41

    Tuti h nem lesz nagyobb mert a fejlesztők még csak most optimalizálták az appokat 4″-re… Az Applenek azért van esze…

  13. Fárr Vince - 2013.10.28. 23:08

    Csak akkor legyen ha a kicsi es a nagy mobil minden belső hardware meg egyezik!
    Mert ha így lesz mind a Samsungnal hogy a Mini mindig gyengébb akkor inkabb ne!

  14. Pgx - 2013.10.28. 23:43

    Az, jogy mennyire nem hülyék az Apple-nél az is mutatja, hogy minden új kijelző méretnél ami megjelent figyelembe vették az aktuális Store kínálatot.
    Érezhetően fontos nekik az, hogy minden debütáló készülék a teljes kínálatot elérje, azaz ne kelljen minden app-ot minden új készülékre optimalizálni.

    Ez az előrelátás ritkán figyelhető meg az Androidos kütyüknél, itt sokszor fontosabb a parasztvakítás, mint a letölthető appok mennyisége.

  15. PJP - 2013.10.29. 00:16

    Legyen 4,5 fölötti ,de keret nélküli legyen ,mint pl.Lg G2

  16. Gaba - 2013.10.29. 03:50

    Bandita neked beakadt a lemez. Ébredj már fel!

  17. Bandita - 2013.10.29. 06:31

    Gaba! Nem ragadt be a lemez csak nekem ez is szempont vásárlásnál!Na meg most minek vegyek 5s-t ha Februárban jön a 6 13 -as kamerával mondjuk már turbózott procival,továbbfejlesztett leolvasóval stb.ugyan ebben az árban!?

  18. Milu - 2013.10.29. 06:58

    Bandita!miért ne?Miért vársz arra,ami még nem is biztos hogy lesz.az A7-es chip is eros,nem tudod kihasznalni.Ennyi erővel ne vegyél majd i6-ot,mert 2ev mulva jön az i7.Hülye felfogás!

  19. Dani - 2013.10.29. 07:03

    Szerintem ne legyen nagyobb kijelzős iphone. Ez egy telefon. Most rendeltem meg az 5s-t, kíváncsian varom hogy milyen lesz a 4″os kijelző mert most egy iphone4-en van. Előtte mar volt Samu galaxym is. A 4″ ott nem volt zavaró, remelem itt sem lesz az, viszont ettől nagyobb szerintem fölös. Aki nem latja 4″-on, vegyen tabletet vagy szemüveget.
    Továbbá azert sem kellene nagyobb készülék, mert akkor az apple us bele fog esni abba a hibába, hogy túl sokféle készülék lesz a kínálatában es a szoftvereket meg mindenki “optimalizálja” az ilyen-olyan kijelzőméretekre.

    Nem lesz ennek jo vége…

  20. Tomi - 2013.10.29. 07:19

    Sziasztok. Meg tudnátok mondani, hogy IPad minihez gyártottak e magyar billentyűzetet?

  21. Bandita - 2013.10.29. 07:37

    Mondjuk igazad van mert ha mindenki így gondolkodna akkor nem tudtam volna venni most egy ipad-et 4-es 4g-s független igaz 16gb-os de fél éves a Faszi 170-ért vette és sikerült 85-be elhozni! Összejönne egy hasonló i5s-el is az lenne a tuti!De újba biztos nem veszek azzal majd a 6-ot megvárom!

  22. Elferi - 2013.10.29. 07:40

    Felelmetes mennyi kepzett piaci elemzo van itt
    Egy ekkora vallalat neha 100 fo feletti csapatot hasznal hogy monitorozzak a piacot Nem Mo-t hanem a fejlett vilag poacat
    Usa, Kina ,Anglia, Europa, Valoszinuleg nem befolyasolja a dontesuket ha egy 8 elemit vegzett nagypofaju biztonsagi or vagy a sznob ujgazdag kiskocsog akinek apuci azonnal megveszi a legujabbat ,
    megsertodok az uj szines vagy akar 5 colos Iphone-on

  23. Zolika - 2013.10.29. 07:57

    Bandita! Mindig lesznek újabb és újabb telefonok, tabletek. Akkor sose szabad venni újat,mert annál is lesz jobb,gyorsabb…de azt is nézni kell,h ki fogom e használni azt a plusz tudást amit az új termék kínál. Nekem a 4-es Pad nem adott volna annyival többet,h keseregjek, mert megvettem a 3-ast hamarabb! Még most a iPad Air se olyan csábító, vagy annyival dúrvább fejlesztés,h lecseréljem a 3-ast. Talán az új dizájn meg az erősebb proci, de így,h nincs tuch id…hát nem bizti h cserélem.

  24. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.29. 07:58

    Teljesen logikus, hogy noveli az Apple a termekkinalatot.

  25. Bandita - 2013.10.29. 08:00

    Elferi így jártam a i4-el ! Egyik fiatal gyerek árulta a telefont nem hittem el akkor 140e-ért mert apuci megvette neki 220-ért 2 hónapja és nem tetszett neki így eladta én meg rácsaptam!:-)Rá egy évre eladtam 130-ért ja és gyári független volt!

  26. 123 - 2013.10.29. 08:02

    egyet értek Rudolfal és iManal. Szerintem nem kell 4.5 coll fölé menni, sok apple fanatikus ezért szeretik mert nem akkora mint egy tégla, Az apple mindig erröl volt hires hogy negy nagy de nagyon jo telefonokat készitettek mindig!

  27. Bandita - 2013.10.29. 08:08

    Zolika ebben igazad van!

  28. LALI - 2013.10.29. 08:17

    Igen! szerintem előnyös lenne!
    Mert néhány felhasználó ,,a minnél nagyobb anál jobb,,,
    -at tartja szem előtt! :)

  29. Mo - 2013.10.29. 08:21

    Köszi Gaba.Szívemből szóltál.

  30. Zsé - 2013.10.29. 08:32

    Csak magyarázzák a szar bizonyítványukat!! Hagyjuk már hogy mi lessz! Azt se tudja ami most van! Csak duma az egész:(

  31. Boseman - 2013.10.29. 08:33

    És miért olyan biztos az ,hogy tavasszal jön új iphone? azért mert ez az elemző gyerek azt mondja …szerintem semmit nem jelent

  32. Fasirt - 2013.10.29. 08:58

    Szerintem erdemes lenne meghuzni a tenylegesen mobil (GSM)
    hivasra is alkalmas “i” eszkozok meretet 4-4,5 colnal…
    A tobbi eszkoz eseteben lenne ertelme szelesiteni a termekpalettat. Esetleg letrehozni egy az iPad mininel kisebb eszkozt mondjuk 6 col kornyeken… (Egyet meg 13 col kornyeken, ami akar MacBook Pro kijelzokent is szolgalna…) Idovel a mobil alapu (GSM) hivasok amugy is hatterbe szorulnak… Jomagam mar azon gondolkodom, hogy i4-rol nem 5s-re, hanem iPad minire valtok….
    Tehat szerintem siman elferne 4 kulonbozo meretu iPad a kinalatban es mellettuk egy nem tul nagy iPhone…

  33. Lajti - 2013.10.29. 09:05

    Ez mind szép és jó lenne,de sajnos nem így lesz! Ennek igy kéne lennie mert ez az elvárás! Én személy szerint nagyon várom a nagyobb kijelzőt! 3 méret kéne és mindeki számára lenne megfelelő méret; 3,5 , 4 , és 5 zoll!

  34. Jozsi - 2013.10.29. 11:39

    A Samsung SGS3-nak pont ideális nagyságú a képernyője, a gyakorlat azt mutatja, hogy közepes kézmérettel gond nélkül kezelhető. E mellett olvashatósága 40 év felett is kiváló.

  35. TabletTarto - 2013.10.29. 13:14

    Szerintem mindent az igények döntenek el, vagy legalábbis jó lenne:).
    Aki mint én munkához használja annak még a 4″ is nagy, viszont aki játszik, olvas rajta annak a nagyobb kijelző ideálisabb.
    Nem lenne gond ha több méretben lenne, hisz minden embernek más az igénye.

  36. argosz - 2013.10.29. 13:56

    Istenem … Az ilyen “egérmozi” kijelentésektől rosszul vagyok. :D Az az 1 col olyan sokat számít ám … :D

  37. Tibi - 2013.10.29. 14:14

    Szerintem Bandita még mindig nem cserélte le a 2G-t… Minek? Úgyis nemsokára itt az iPhone 17S…

  38. Bandita - 2013.10.29. 15:20

    Tibi egybként 5-ösöm van bár nem a lottón:-) meg most egy ipad 4-is!De ha végig olvastad volna a gondolat menetet akkor tudnád,hogy arra gondolok,hogy fél évre rá jönne a 6-os akkor nem éri megvenni most az 5s-t pont úgy mint az ipad 3 ról 4-re bemutatásán!Igaz ez pletyka de úgy veszem észre,hogy ezek igazak általában!

    • juha [J] - 2013.10.30. 19:42

      De ezen miért kell fennakadni?

      “De ha végig olvastad volna a gondolat menetet akkor tudnád,hogy arra gondolok,hogy fél évre rá jönne a 6-os akkor nem éri megvenni most az 5s-t ”

      Te…Mi…csak vásárlók vagyunk, akiknek alkalmazkodni kell a dolgokhoz. Hiába fogsz nemtetszést nyilvánítani, hiába fog menni a risza, perelhetsz is meg minden egyéb szarság. Ez egy fogyasztási cikk, amit vagy megveszel vagy nem. Mellesleg el kéne már fogadni a technológia ezen részét…és a körülötte lévő iparágat. Érdekesnek vélem amúgy, hogy ha valaki nem vált rögtön az új modellre egy telefonnál, az hogy képes élni azzal a tudattal, hogy nem vette meg az új modellt a 6-os bmw-ből, nem vette meg az új modellt egy farmerből és hasonlók.

      Aki meg azzal jön, hogy úristen milyen lassú már a régi modell, az meg abba gondoljon bele, hogy az a pár perc amit egy nap alatt azért nyerne mert gyorsabban tölt be a naponta órákat nyomkodott telefonja, az vajon értelmes dologgal telne? NEM.

  39. aggressor - 2013.10.29. 16:05

    kijelzöt nyugodtan lehetne 4,5-re növelni úgy, hogy a telefon mérete nem lenne nagyobb, és az kellene is mert i5 képaránya nyomi.

  40. iMan - 2013.10.29. 20:14

    Végig olvastam a hozzászólásokat. Hát…csak annyit fűznék hozzá a magvas gondolatokhoz, hogy arra ne vegyen senki mérget hogy 3-4 féle méretet lehet majd kapni az iPhoneból. Ez teljesen kizárt. A 4s ha megszűnik akkor esetleg lesz 4,5 coll a köv. telefon és kész.
    Az okostojás Xavier-nek pedig át kell pártolni a konkurenciához ha 5 collos telefont akar :-) Ha nem látsz akkor szemüveget kell iratni öcsém.

  41. Pancsu - 2013.10.29. 20:33

    Ha Jobbs élne mégegyszer meghalna, mert ő tuti nem akarna nagyobb i phonet az i Phone azért i Phone mert kicsi, a bors de erős ! Egyedi és nem hasonlí másra,nem húzza le a zsebed lapos es okos, mindent tud amit kell Az i5 teljesen tökéletes es elég nagy szerintem , akik a nagy telokhoz vannak szokva vagy aki olyat akar az tényleg maradjon a csamcsungnál!

  42. Tomi - 2013.10.29. 23:14

    Sziasztok. Meg tudnátok mondani, hogy IPad minihez gyártottak e magyar billentyűzetet???

  43. Kovacs peter - 2013.10.30. 00:05

    En szeretnek lcd tvt a zsebembe;))

  44. scamp - 2013.10.30. 02:04

    Na fasza.Még pár napja sincs piacon a legújabb, legmenőbb csúcsmobilja az Apple-nek, de már a következő modellről mennek a fejtegetések.
    Ezek ilyen “nincs hír,csináljunk egyet” cikkek.Most lesz min csámcsogni fél vagy 1 évig.”Nagy kijelző lesz, vagy kicsi?”,”színes lesz vagy nem?”, “ios7 vagy már 8?”, “lesz rajta virtuális p.na vagy nem?”….. de fársztó már.
    Tényleges, érdekes hírek, beszámolók, bemutatók, tesztek, videók, statisztikák már nem is várhatóak?!Pffff…

  45. Darth - 2013.10.30. 14:12

    Fasirt igazad van

  46. Bandita - 2013.10.30. 19:53

    Scamp végre itt vagy!De tényle új app-okról vagy valami érdekességről nincs hír?

  47. D.Zoli - 2013.10.30. 22:39

    Tomi, a magyar billentyűzetek gagyi márkájúak, rendelj a logitech oldaláról angol vagy német kiosztású billentyűzetet, és ugyanúgy tudsz rajta írni minden ékezetes betűt, nem a legolcsóbb, de minőségre aláz bármit. Nekem ez van kurva jó: logitech ultrathin keyboard folio

  48. scamp - 2013.10.31. 01:19

    Tényleg IOS7-nél megoldott, hogy bekapcsoljon a teló kikapcsolt állapotban ébresztéskor?Vagy, hogy az sms hangerő külön is állítható legyen?Apróságok tudom, de engem idegesítenek.

    Pacsi Bandita!:)

  49. Tomi - 2013.10.31. 08:56

    Köszi szépen :)

  50. Tomi - 2013.10.31. 09:15

    De most nézegettem képeken és nem láttam rajta ékezeteket.

  51. Tibibácsi - 2013.11.01. 07:37

    Hello

    Szerintetek jövő őszre lemegy az iphone 5s ára a mostani felére?

  52. corsten - 2013.11.09. 23:38

    sok baromság.
    Autót se vegyetek, mert lemegy az ára.
    Sőt a CocaCola ma akcióban 329.-, tegnap 379ért vettem. Gáz, mi?

    A Nagy méret pl nekem tetszik és? akkor nem vagyok Apple-s? Vagy Steve Jubs emiatt forog majd a sirjában? kétlem… rég óta meg kellett volna lépni. Csak, ahogy írták, lehetne 4es és 4,5 colos is.

    5c befürdeni látszik. Hiába a magas ár, mi a minőséget keressük. És beszélgethetünk az A6,A7 chipppekről…de azért két évig jó lenne használni a telefonokat….márpedig az iOS-t ugy dobálják, mintha kötelező lenne… és egyre nagyobb követelménekkel

  53. ateszapa - 2013.11.16. 11:01

    Személy szerint szívesen vennék 4 coll feletti IPhone-t, akar 5 colost is. Lg g2 jó példa, hogyan lehet növelni a kijelzőt úgy ,hogy ne menjen a méret rovására, és az is ips!

  54. Tibcsi - 2013.11.18. 17:37

    Nekem sima i5 van és nekem is problémát okoz néha a bal felső sarok érintése pedig nem kicsi a kezem. Ha el akarom érni a bal felső sarkot fogást kell váltanom ami a leesés veszélyét hordozza magában. Nem kell nagyobb csak azoknak akik a telefon méretével akarják kompenzálni a lenti dolgokat.

  55. CS.S. - 2013.12.21. 10:45

    Sztem lehetne kétféle méretű Iphone 3,5″ és 4″.Csak a legújabb ujitasokkal mint az ujjlenyomat érzékelő a 3,5″-os kijelzoju modellen.. Aki kicsit szeretne de fejlettebbet az veszi 3,5″-osat akinek nagyobb kell veszi 4″-osat.

Szólj hozzá Te is!