Egy 27 éves amerikai énekes készítette az iOS 7 hangjait

Dan 2013.10.27. 18:12 Apple, iOS 8 db 847

Az Owl City amerikai együttes énekesének, Adam Young munkásságának az eredménye az iOS 7-ben megtalálható hangok többsége.

Vélhetően az Apple kérésére törölte a fiatal zenész a weboldalán korábban nyilvánosságra hozott bejegyzést, mely szerint ő áll az iOS 7-ben megtalálható hangok elkészítésének hátterében. Adam Young tinédzser kora óta foglalkozik elektronikus zenék komponálásával, mely iránt szenvedélye és tehetsége még szülei házában eltöltött évek alatt bontakozott ki, amikor késő éjszakába nyúlóan különböző hangokból és háttérzajokból próbált dallamokat szerkeszteni. Az elkészült művek többségét saját MySpace oldalára is feltöltötte, ahol egyre több online követőre tett szert, majd kis idő elteltével végül szerződtette egy lemezkiadó.

Bár az Apple a Siri hangját kölcsönző Susan Bennett-hez hasonlóan a fiatal zenész személyét sem hozta nyilvánosságra, Adam Young weboldalán keresztül osztotta meg a világgal, hogy ő keze alatt születtek az iOS 7-ben megtalálható hangok többsége.

Nektek tetszenek az új hangok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 8 db

  1. Roland - 2013.10.27. 18:38

    Egyáltalán nem tetszenek. Már a régiek közül is alig lehetett normálisat választani, amit nem használ más 100 iPhone-os. Már vártam is, hogy végre nem kell nehezen feltöltött zenét beállítani.
    De ezt tuti direkt csinálja az Apple, hogy a kevés jó választék miatt mindenki tudja, hogy kinek van iPhone-ja.
    Ingyen reklám.
    Pont beszéltük is tesómmal, hogy nem igaz, hogy erre nincs pénze az Apple-nek. Ezek szerint van, de tuti direkt kért sok sz@r hangot és kevés jót.

  2. Wiilmos - 2013.10.27. 18:42

    Igen:)

  3. Djc - 2013.10.27. 19:12

    Valahogy sejtettem nem egy Tálib terrorista. :)

  4. TigerCat - 2013.10.27. 19:32

    :-)

  5. Kovikar - 2013.10.27. 20:58

    Csodalatos alkotasok…:-)

  6. István - 2013.10.28. 13:05

    Roland, nekem például tetszenek az új hangog. Nagyon szeretem őket.

  7. Ikaruga - 2013.10.28. 15:46

    A képről elsőre azt hittem Messi az.:)

  8. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.30. 06:24

    Szerintem iszonyat gagyik, mintha az lett volna a cel, hogy minel olcsobb hatasuak legyenek. :)

Szólj hozzá Te is!