Európában is elindította iPhone-csereprogramját az Apple

Dan 2013.10.15. 22:15 Apple, iPhone 32 hozzászólás 5 795

Az Egyesült Államok után immáron a briteknél is igénybe vehető az Apple-féle telefon beszámíttatás.

Igaznak bizonyultak azon korábbi híresztelések, miszerint az USA után valamikor Európára is kiterjesztené csereprogramját az Apple, s úgy tűnik túl sokat nem is kellett várni, tegnap óta ugyanis immáron az Egyesült Királyság területén is igénybe vehető az Apple-féle opció. A program az amerikaihoz hasonlóan lehetőséget nyújt arra, hogy egy-egy új készülék megvásárlása esetén meglévő Apple telefonunkat beszámíttassuk, hogy ezzel is némi kezdő tőkéhez jussunk az újabb modell megvásárlása esetén.

Hogy mennyit is ér aktuális telefonunk az Apple számára, azt erre a linkre kattintva deríthetjük ki, miután válaszoltunk a telefon állapotát felmérő kérdésekre, mint például, hogy sérült-e kijelző, stb. A szóbeszédek szerint az Apple egyébként nem valami nagyvonalú, egyes esetekben igen csekély kedvezményt tudnak adni az újabb készülék vételárából, ha valaki ilyen módon akar beszámíttatni használt iPhone-ját.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

32 hozzászólás

  1. Nyári Zsolt - 2013.10.15. 22:27

    hibátlan iphone 5-ért (16gb) felajánlottak nekem 77000ft-ot :)

  2. Boseman - 2013.10.15. 22:41

    Annyit jómagam is felajánlok érte…

  3. Dorka - 2013.10.15. 22:53

    2 hónapos hibàtlan fehér coveres-fòliàs iPhone 4s 52ezer

  4. Gsxr750k1 - 2013.10.15. 22:55

    Iphone 4 16 giga , karcos kijelző, tökéletes működés …. 7700 Ft

  5. Zolika - 2013.10.15. 22:55

    Nekem 93000ft-ot egy hibátlan fehér 64gb-os iPhone 5-ért.
    Ez elég karcsú…

  6. 007 - 2013.10.15. 22:58

    hibátlan gyári állapotu i5-ért 100k ad :D
    kicsit sóher

  7. Csiky - 2013.10.15. 23:28

    15font 4s fekete fuggo 16gb enyhen karcos hatlappal :O

  8. Sándor - 2013.10.15. 23:53

    Ez az üzlet!! :)

  9. Sándor - 2013.10.15. 23:54

    I5s ért mennyit adnak? :)

  10. Wgy - 2013.10.16. 00:01

    Ezek szerint ennyibe kerül nekik. A többi haszon…
    64 GB fehér karcmentes, független 5-ös 100e Ft???

    • a.sebi - 2013.10.16. 10:51

      nzugodt lehetsz hogz 100 eyerbe sem kerul…
      egyebkent szeintem nem rosz arak, beviszed egz gsm boltba ott sem kapsz tobbet erte….igy meg egybol kihozatod az ujat….

  11. Zoli - 2013.10.16. 07:45

    I5s ert mikor becsereltem volna i5c re 500dodo

  12. Molesz - 2013.10.16. 09:00

    Szép. Most vettem, és kiszámítottam, hogy 33 GBP-t ér a telefonom, ha náluk akarok beszámítani. A telefon új, hibamentes, minden tartozéka megvan. Nem akarom amúgy lecserélni, csak kíváncsiságból számoltam ki.

  13. Gargapapa - 2013.10.16. 11:52

    Pontos infom van angliabol ossze tort a telom bementem az apple storba es ( ha torott ha vizkaros ) az sem baj 209£ kell fizetni es adnak egy vadonat uj iPhone 5 telefont ( iPhone 5 -rol irtam errol van infom itt angliabol ) nem mentem bele mert mert az utca masik oldalan 100£ ert kicsereltek az egesz LCD panelt ( a boltos adott 3 honap garanciat ! ) es 10 percet kellett varjak . A szemem elott csinalta

  14. Gargapapa - 2013.10.16. 12:03

    Ja es tegnap feltettem az e-bay re a torotett licitre ( az LCD panellel nem volt problema ) ma 11£ van a licit es meg van 6 nap lehet 20-30 fontot meg kapok is erte

  15. chris - 2013.10.16. 12:23

    ez azoknak eri meg akiknek tobbe kerul az idejuk minthogy szaladgaljanak mindenfele eladni a telefont parezer ft-al tobbert… amig egyetemen voltam nekem is minden filler szamitott de ha dolgozik az ember… akkor 10-20e ft miatt nem toltok el orakat-napokat ezzel, videki eseten plusz posta, stb… kerdes: mit csinalnak a visszavett telefonokkal?

  16. Gyuszi - 2013.10.16. 14:33

    Ipad 4 16gb fekete oldala picit koccant. Szerintetk itthon mennyiért lehetne eladni??

  17. Keszü László - 2013.10.16. 15:48

    Visszavett telefonokat felujitjak es megkapja valaki mikor visszaviszi a garis telefonjat hogy csereljek ki mert rossz! Ez az ujabbak eseteben! Az i4-el meg a 4S-el nemtudom mit csinalhatnak…

  18. 007 - 2013.10.16. 17:35

    én tuti az Applenél cseréltem volna, akkor még is csak egy újat kapsz, és még az aku is új benne szoval jobban tudod eladni

  19. Gabika - 2013.10.16. 22:13

    A telefonodban van egy rakas arany a mikroelektronikai ipar zabalja az aranyat meg a kulonbozo nemesfemeket… Ezert valoszinu hogy ujrahasznositjak… Meg gondolom reklam fogas is meg igyis marad eleg hasznuk a telefonon…

  20. Dmitro00 - 2013.10.16. 23:22

    A drága kis 3GS-em (8gb) úgy, hogy minden hibátlan rajta, még kábelt is adom hozzá, csupán csak 20Fontot azaz kb 7200Ft-ot ér meg nekik újrahasznosítás szempontjából.
    Ennyiért egy jót kacsázom vele a dunán :D

  21. Priest - 2013.10.17. 09:19

    Én veszek i5 t 100 ért ha valaki eladja :D csak irjon mailt pap.attila4@gmail.com :D

  22. Torok Dani - 2013.10.17. 10:26

    Vicces hogy a hibatlan i5 16gb feketeert csak 38ezret adna mert halozat fuggo…

  23. Balázs - 2013.10.17. 19:41

    28 font ( T-mobile, I4 8 gb ). Aki azt írta h a GSM boltban sem adnak többet, annak üzenem h hajrá. Az ilyen hülyékből húznak busás hasznot, ez a teló kb. 50-et ér. Semmi karc, bumperben volt, most lesz 2 éves és nyáron akció keretében akksit cseréltettem.

  24. D.Zoli - 2013.10.17. 21:37

    Hajrá add el ötvenért megnézem, én bementem, és megkérdeztem, hogy karcmentem 4s ért mennyit adnak (16gb) és azt mondták, hogy a jó kedvükben vannak akkor 40et, de nem is kell nekik mert tele van a polc 4s.el. Ha a 4 et eladod 50ért leszoplak

  25. JohnyFirpo - 2013.10.17. 22:24

    Érdekes… A 2 éves, használt, 1-2 karcos hátlapos, 32-es, független i4 telómért egy bajai kereskedésben 65 ezret adnának…

  26. Slacii - 2013.10.18. 00:07

    Francia országban az Orange 100€-t ad bármilyen iphonért ha náluk veszed az újat hűségnyilatkozattal.

  27. Balázs - 2013.10.18. 07:14

    Kedves D. Zoli!

    Azért, mert madár vagy nem kellene itt hirdetned mindezt. Attól, mert téged átb…tak, az nem azt jelenti h mást is. Ajánlom figyelmedbe a 2 legnagyobb almás adok-veszek oldalt, kicsit jobb áron szabadulhatsz meg felesleges “almádtól”.

  28. Ágica - 2013.10.18. 08:24

    76.000,- ajánlott a vacsi új (3hetes) 5-ösömért… Ez hülyeség… :(

  29. Hero - 2013.10.19. 20:29

    Hibátlan Iphone 4 Black 16 GB 9000 ft….Kicsit lehúzós..

  30. Ádám - 2013.10.19. 23:27

    7 hónapos hibátlan 128gb WiFi+4g 350 font…
    280k vettem

  31. Apple OS - 2013.10.25. 22:34

    Hülye aki eladja az iPhone 5-ét!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.