Qualcomm: jól sikerült marketing trükk az Apple 64 bites processzora

Dan 2013.10.04. 19:21 Apple, iPhone 13 hozzászólás 1 647

A Techworld-del készített interjú során súlyos vádakkal illette az iPhone 5S vadonatúj processzorát a Qualcomm felelős alelnöke: szerinte csak egy jól sikerült marketing az egész – írja a Techworld beszámolójára hivatkozva az iDownloadBlog.

A fogyasztók átveréséről beszélt a Qualcomm alelnöke és marketing igazgatója Anand Chandrasekher, a Techworld-nek adott interjúja során. A szakember elmondása szerint csupán egy meglehetősen nagy figyelmet kapott és emiatt csak egy igen jól sikerült marketingfogás az Apple 64 bites processzora, mely ráadásul semmilyen pluszt nem nyújt a felhasználóknak. A súlyos vádakat felrovó korábban az Intel mobilplatformjánál is megfordult Anand Chandrasekher szerint a probléma abban rejlik, hogy a 64 bites processzornak teljesítményileg csak 4GB vagy ennél is több RAM mellett lenne igazán értelmi haszna, s mint tudjuk még az új iPhone-okban sincs ekkora mennyiségű memória.

Bár érdekes módon a szakember azt a tényt azonban elfelejti, hogy a benchmark tesztek sorra két-háromszor gyorsabb feldolgozásról tettek tanúbizonyságot, a 64 bites CPU-nak köszönhetően. És ugyancsak memória ide vagy oda, az Apple-nek ettől függetlenül ebben is elsőként sikerült újat mutatnia a mobilpiacon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

13 hozzászólás

  1. Rudolf - 2013.10.04. 19:27

    Féltékenyek… mert ők nemtudnak lépni -.-“

  2. Gyuszi - 2013.10.04. 19:27

    ihungary.hu/2013/10/02/trukkosbagazsasamsung/. Kéremszépen akk ez miiiiiiiiii?????????

    • KeleMan - 2013.10.04. 20:26

      Kedves Gyuszi! Az általad linkelt cikkben Phil Schiller szólt be a Samsungnak! Nem mi! Ahogy ebben a cikkben sem mi szólunk be az Apple-nek, hanem a Qualcomm. Mi csak írunk arról, ami a piacon zajlik! :)

  3. Farr Vince - 2013.10.04. 19:30

    Faj nekik, hogy az Apple-nek hamarabb lett 64 bittes proci mind nekik! EZ VAN!

  4. Nepster - 2013.10.04. 19:50

    Őszintén szólva, annyira mindegy, hogy egész pontosan hogyan, de az 5S mégis messze ver minden más mobilt sebességben. Innentől kezdve engem nem érdekel, hogy hány bites. Persze az is abszolút jó, hogy egy jövőbe mutató dolog már ma benne van a vasban.

  5. Orsos vinetuuuu - 2013.10.04. 21:10

    Szerintem is ez egy jo marketing fogas, mind a bifiduszAktiregularisz.
    DE nekem 5S-em van (előtte 4 volt)
    Egyszerűen nagyszerű az 5s.
    Gyors, élmény vele a munka, kiszolgál engem, teszi a dolgát. Jah és ezek fényében kit érdekel, hogy hány magos, mennyi bites, meg hogy van e gyorsabb… Egyszerűen jó.

  6. Yeti - 2013.10.04. 23:16

    Akkor is nagy átverés az egész. Nekem az i 5, a S4, a bb q10,es a Ne6 is rohadt gyors

  7. iMarc - 2013.10.04. 23:47

    Akkor ez a seggfej magának ásott csapdát :)
    Meee a hülyéje szerint a 64 bit csak 4 giga ram fölött mutatja meg a tutit. Az Apple meg ennyit nem használ.
    Oszt mégis tönkrever mindenkit!!!! Akkor mi lesz, ha a szükséges tárat is alá pakolják?????
    Ez a pail egy igazi, valódi csííííra :D

  8. chris - 2013.10.05. 11:35

    ez a hulye jo lenne ha valami szakit is megkerdezett volna a nyilatkozat elott, pl hogy mit jelent az ha 32bites szamok helyett 64bites szamokkal dolgozik ciklusonkent. igaz erre optimalizalni kell (ujraforditani).

  9. Seeting - 2013.10.05. 17:26

    Annyit jelent, hogy a 64 bites értékek pontosabbak. Egyebkent nem a 64 bit miatt olyan gyors az 5s processzora, hanem mert az Apple át állt vele a legújabb ARM szabványra.

  10. Apples - 2013.10.06. 13:57

    Abban igaza van, hogy a 64-bol eredő gyorsulás az oltári nagy kamu. Viszont a tobbi műszaki átalakítást nem lehetne ilyen jol marketingezni mert amugy valoban sokka gyorsabb tud lenni az uj procival a futás de ez mar fordítási optimalizacion is múlik. Nehez lenne ugy merketingezni, hogy plusz register-eket kapott a proci :)

  11. Motyon - 2013.10.07. 18:24

    Megmondjam miért fikázik? Mert nem a Qualcom prociját használta az Apple és ez bassza a csőrét :D

  12. Dandy - 2013.10.09. 13:23

    Ne legyetek már ilyen elvakult birkák, a Qualcomm, ha akarta volna már rég megléphette volna a 64bit-es processzorokat, sőt a samsung is, csak tudják, hogy egyelőre semmi értelme. Az apple-nek meg még annyira se, mert nem hogy 4, de még 2giga ram sincs az iphone-okban, ezt csak szimplán azért tették, mert jól hangzik és a sok vérpisti elhiszi, hogy mennyivel jobb neki ezáltal. Olyan, mintha egy suzukira kerámia fékeket tennénk, miközben a motor és a többi dolog fejlesztés nélkül maradt. (persze fejlődött itt több minden is, csak a 64bit feleslegességére céloztam ezzel)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.