Még egy macska ujjlenyomatával is működik a Touch ID

Dan 2013.09.29. 14:11 Apple, iPhone 13 db 1,578

Az iPhone 5S-ben debütált ujjlenyomat-olvasó nem feltétlenül csak az ujjunk lenyomatát képes szkennelni, illetve azonosítani. Mi több, egy közönséges macska tappancsain túl, még a mellbimbónkkal is feloldható az új iPhone.

Az emberi kíváncsiság mint tudjuk határtalan, s vélhetően ennek fényében tett kísérletet arra a Rocket News nevű kínai blog munkatársa, hogy végig próbálja, mely emberi testrészekkel használható az iPhone 5S-ben debütált ujjlenyomat-olvasó. Az eredmény meglepő és ugyanakkor meglehetősen bizarr, mint kiderült az ujjunk lenyomata mellett orrunkat, lábujjunkat, de még mellbimbónkat is be szkennelhetjük ha netalántán úgy találná kedvünk (bár azért arra mondjuk kíváncsiak lennénk, hogy ki az aki az utóbbi megoldást választja a készülék feloldására).

A TechCrunch egyik munkatársa házi kedvencének apró tappancsain próbálta ki a Touch ID működését, s meglepve tapasztalta, hogy a mechanizmus – akár csak az emberi ujjlenyomattal – egy közönséges házi cica esetében is tökéletesen működik.


Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 13 db

  1. J.tibor - 2013.09.29. 15:20

    Szegény macska ha tudná hogy nyilvántartásba került az újlenyomata :ddd

  2. Építész - 2013.09.29. 16:23

    Nem baj a telefonhoz, majd a kézfejét is levágják a tulajnak… :)

  3. LiEuTeNaNt - 2013.09.29. 17:04

    Hiába vágják le, élettelen ujjat nem fogad el a rendszer :)

  4. Adam. - 2013.09.29. 17:52

    Elfogad élettelen ujjat is.
    Amugy még egy mellbimbóval is fel lehet oldani.

  5. Építész - 2013.09.29. 19:00

    Élettelennel még nem próbáltam.
    Nem hiszem h a próba kedvéért levágom az ujjam :)

  6. a.sebi - 2013.09.29. 20:43

    amazing innovation

  7. Yeti - 2013.09.29. 23:25

    Gagyi

  8. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.09.29. 23:31

    Heregolyóval is működik, mindkettőt be lehet programozni.

  9. LiEuTeNaNt - 2013.09.30. 09:46

    Adam: úgy tudom tesztelték, és nem fogadja el, mivel érzékeli a vér áramlását az ujjban (olyan alapon, mint a kamerás pulzusmérő).

    A mellbimbó pedig élő szövet, ezért fogadja el.

  10. Bandita - 2013.09.30. 11:04

    Lehet nem kell sokat várni de bármivel ki lehet nyitni majd,szerintem a tolvajok már ezen dolgoznak!

  11. Bandita - 2013.09.30. 11:06

    Na meg arra leszek kívàncsi meddig bírja a felület nem-e kopik el időnek elött!

  12. Egy próbát megér - 2013.09.30. 13:56

    Heregolyóval!! Bakker és tényleg működik.

  13. Bob - 2013.10.04. 16:39

    srácok, bocs ez 18-as karikás, de a minap láttam és nagyon röhögtem :D
    http://vimeo.com/75531818

Szólj hozzá Te is!