Itt a Facebook Radar alkalmazás az iOS eszközökre

KeleMan 2013.09.28. 14:12 Apple, Programok 8 db 3,462

Megérkezett az App Store áruházba a Facebook Radar app. Bár nem hivatalos Facebook alkalmazás, mégis rettentően jól sikerült. A program lényege, hogy a felhasználó pozícióját figyelembe véve megmutatja, hogy körülöttünk mely barátaink, ismerőseink tartózkodnak.

Radarból adott egy Friend Radar, ahol az ismerőseinket látjuk, de van publikus radar is, ahol az összes egyéb felhasználó is elérhető. A programban természetesen van térkép nézet is, sőt még visszamenőleg is meg tudjuk nézni, hogy ki, mikor és hol tartózkodott.

Persze a fentiek felvetnek néhány személyiségi jogi kérdést is, de a fejlesztő Ben Steffens erre is gondolt. Több, mint 10 különböző adatvédelmi opciót állíthatunk be, aszerint, hogy kivel-kikkel szeretnénk megosztani a tartózkodásunk helyét. Csoportokat is létre hozhatunk, így lehetőségünk van a teljes személyre szabásra, ha mondjuk szeretnénk, hogy a barátaink lássák épp merre járunk, de például a családunkkal nem szeretnénk mindezt tudatni.

A program remek és ráadásul ingyenes is, de csak óvatosan a használatával.

Radar for Facebook (AppStore Link) Radar for Facebook
Fejlesztő: William Spata
Besorolás: 4+

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 8 db

  1. Azo - 2013.09.28. 18:14

    Már látom is a nyivákolást, hogy hol lehet kikapcsolni, hogy mások követhessenek :D Valahol persze igazuk van. Mindenesetre izgalmasan hangzik, meglátjuk mit hoz a gyakorlat :)

  2. Ágica - 2013.09.28. 20:10

    Hajrá pedó és szatír stalkerek!!! :D

  3. Lkr - 2013.09.28. 20:35

    Akarmit probalok rajta csinalni, nem tolt be, egyfolytaban csak azt mutatja, hogy toltes…

  4. Phoenix - 2013.09.28. 21:32

    Aztán meg jön a sok sírás…! Már látom..

  5. Peka - 2013.09.29. 13:23

    Írjak az AppStoreban, hogy leállt az app server, dolgoznak a megoldáson.

  6. LiEuTeNaNt - 2013.09.29. 17:10

    Miért sírna bárki is? Aki letölti, az tisztában van azzal, hogy mit tesz magáról ezzel közzé. Én személy szerint nem favorizálom ezt a dolgot, a sima Fb app-nak sem engedélyeztem a helymeghatározást…

  7. Építész - 2013.09.29. 19:06

    Sőt én még az FB-n sem vagyok már fenn.
    De nem is csatlakozom ehhez a divatőrülethez.
    Már mást sem látok, hogy az “emberek” még a zebrán is a kib@szott FB-t nyomkodják, aztán csodálkoznak ha elütik.
    Én személyszerint megbeszélem telefonon, mikor hol találkozom a barátaimmal, és nem az ismerőseimmel, aztán pár bor vagy sör mellett eldumálunk pár órát.
    Ez a kapcsolattartás nekem, nem pedig a billentyű nyomkodása ha kell ha nem.

  8. Phoenix - 2013.09.29. 20:26

    Építész
    :-)

Szólj hozzá Te is!