Az iPhone 5S háromszor népszerűbb az iPhone 5C modellnél

KeleMan 2013.09.23. 16:27 Apple, iPhone 11 db 1,905

Az iPhone 5S készülék közel háromszor kelendőbb az USA-ban az iPhone 5C modellnél – derült ki a Localytics elemzéséből a hétvégén. Az adatokat az elemzőcég közel 20 millió egyedi iPhone készülék kapcsolata alapján állapította meg. Az elemzés a pénteki starttól kezdődött és tegnap este 8 óráig tartott, tehát szinte teljesen lefedi a nyitó forgalmazási hétvégéjét az iPhone készülékeknek.

Szóval a lényeg, hogy kevesebb, mint 3 nap alatt az összes aktivált iPhone készülékből az USA-ban, már 1,36% iPhone 5S vagy iPhone 5C modell a top 4 vezető mobilszolgáltatónál (AT&T, Verizon, Sprint, T-Mobile). Ebből 1,05% az iPhone 5S és 0,31% az iPhone 5C aránya.

Ebből is látszik, hogy az Apple terve nagyon is bejött és az iPhone 5S a sokkal kelendőbb készülék, – köszönhetően az újításoknak – míg az iPhone 5C valóban “a tömegtermék” lehet, de ez majd csak hosszabb távon fog kiderülni.

Érdekesség, hogy az új iOS 7 mobiloperációs rendszer felhasználói elfogadása is hasonlóképpen sikeres volt. Itt is mindössze 5 nap kellett ahhoz, hogy átvegye a vezetést az iOS 6-os rendszertől.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 11 db

  1. Seeting - 2013.09.23. 16:42

    Miért lehetne a C a tömegtermék, ha abból fogy a kevesebb?

    • KeleMan - 2013.09.23. 17:59

      Épp arról van szó, hogy szinte mindenhol csak 5C volt, 5S nem. Ha arányaiban nézzük, talán 2-3 millió 5S lehetett és 6-7 millió 5C. Az 5S mindenhol elfogyott.

      • madasakraf - 2013.09.25. 15:15

        bocs de én még mindig nem értem. attól, hogy 5c-ből több van raktáron nem lesz tömegtermék, pláne ha az s-ből többet adnak el.

  2. Asd - 2013.09.23. 17:24

    Ez varhato volt

  3. LiEuTeNaNt - 2013.09.23. 17:38

    Szerintem ez az 5C nem igazán jött be, inkább hagyták volna az i5-öt, max pár színes hátlapot hozhattak volna ki, jobb lett volna mint a műanyag…. Az ár alapján pedig egyenesen hülyeség… Akinek az 5C-re van pénze, annak szerintem az 5S-re is előteremti.

  4. Sándor - 2013.09.23. 17:48

    Van színes hátlap az i5 höz!!

  5. iMarc - 2013.09.23. 18:32

    Egyetlen indokot nem tudok felhozni az 5c mellett. Egyet sem.

  6. Peti - 2013.09.23. 19:08

    Már végre hozzánk is megjöhetne az 5S. Nagyon dühítő, hogy semmi infó nincs róla…. :@

  7. Orsos vinetuuuu - 2013.09.23. 19:37

    De van december, hogy basznak meg;((

  8. Tommy - 2013.09.24. 00:19

    Abszolút nem meglepő mivel alig van árban eltérés az USA-ban és most teljesen mindegy, hogy a 2 év kontraktosat vagy a függetlent nézem. Európában, meg majd amikor Magyarországon nem csak 30 ezer forint eltérés lesz a két modell között, hanem minimum 60 ezer, akkor a számok is változni fognak…

  9. scamp - 2013.09.25. 02:01

    Valaki elmagyarázhatná, hogy mi ez az elégedettség a cégnél az 5C-vel kapcsolatban?!Eddig teljes leégés, az 5S produkálja a számokat.
    Beigazolódik, hogy a tini célközönség egy része csóró, azért nem veszi, míg a másik fele inkább beruház az 5S-re.Bravó!

Szólj hozzá Te is!