Már októberben megérkezhet az iOS 7.1

Dan 2013.09.19. 21:11 Apple, iOS 69 db 3,557

Újabb iparági pletykák szerint az Apple már javában dolgozik iOS 7 rendszerének legfrissebb változatain, melyből a 7.1-es verzió már októberben tölthető lesz – írja a BGR információra hivatkozva az Übergizmo.

A BGR információit idéző lap szerint az októberben esedékes különálló iPad-es médiaesemény kapcsán nem csak új termékeket mutat be majd a vállalat, de szintúgy azon napon válhat majd mindenki számára elérhetővé az iOS 7 első nagyobb volumenű frissítő csomagja is.

Mint azt már korábban megírtuk, az almás vállalat már javában teszteli legújabb mobil operációs rendszerének legfrissebb változatait, melyek közül az iOS 7.0.1 és 7.0.2 a szokás hibajavítási és stabilitást érintő változtatások mellett, főként a teljesítményre vonatkozó hatékonyságot kívánja növelni, hogy feltehetően a régebbi készülékeken is akadás mentesen fusson majd a rendszer a későbbiek folyamán is. Ezzel szemben egy nagyobb méretű csomagra is számítani lehet majd, – ugyancsak októberben -, mely azonban már vélhetően a vállalat hamarosan bemutatkozó újabb generációs táblagépeit hivatott kiszolgálni.

Az eddigi információk szerint egyébként október 15-ére jósolják az Apple másik nagy iPad-ekkel kapcsolatos médiaeseményét, melyen nem is egy hanem rögvest két készülékkel jelentkezhet majd a vállalat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

Hozzászólások száma: 69 db

  1. Gaben - 2013.09.19. 21:19

    Nem bánnám ha a 7.1 már az eddigi ios-okhoz méltó komolyságú és mély eleganciával érkezne egy teljesen más külsővel. Elnézést sem kéne kérniük, h. ezt benézték. 3iPad van itthon, ebből kettőn biztos nem frissítünk.

  2. Pal007 - 2013.09.19. 21:23

    Ébredj Neo!…

  3. Zoli - 2013.09.19. 21:28

    Van baj böven az ios 7-el. Legrosszabb hogy lezárt állapotban töbszöri huzásra se lehet fel venni a telefont ha hivnak plusz 1-1programbol kidob. Én vissza töltöm a 6.1.4et.

  4. NagymesterB - 2013.09.19. 21:28

    Inkabb valaki elarulhatna, hogyan kell downgrade-eln?. Eszi az aksimat Iphone 4-en. Jo tudom, regi a keszulek, de ma mar ketszer kellett toltenem, pedig joforman nem is nyultam hozza. Megkoszonnem, ha valaki segitsegemre lenne.

  5. Gabor - 2013.09.19. 21:33

    Gyerekek, nalatok sincs az ertesitesi kozpontban idojaras widget? Kiirja, hogy a yahoo biztositja, de semmit sem latni. Valaki?

  6. G. Dani - 2013.09.19. 21:41

    Hogy kell visszarakni, az ios 6.2.3-at ipadre?

  7. Erik - 2013.09.19. 21:55

    Hát nekem az ipad2-n tökéletessen megy az ios7, nincs semmi bajom vele, csak az zavar hogy van pár funkció ami azonos az androidéval. Nekem nagyon bejön.

  8. Soma - 2013.09.19. 21:55

    NagymesterB ismerős a hiba. En azzal
    Oldottam meg hogy kikapcsoltam meg vissza a telót. Ha ez sem segit akkor pedig a power es a home gombot nyomd egyszerre addig amig ki nem kapcsol a telo. Utanna varj 5-10 mp t es kapcsold be :) remelem tudtam segiteni

  9. G. Dani - 2013.09.19. 21:56

    Letöltöttem, de nem akarom ezt megtartani, mit csináljak?

  10. Norbert - 2013.09.19. 21:59

    Nekem I4-en semmi gondom! Nem eszi az akksit és még csak be sem kassult (vagy csak nem veszem észre).

  11. Andrewg - 2013.09.19. 22:19

    IPhone4-en teljesen jó.
    Nekem tetszik az új design, a sebesség sem csökkent.
    Nekem unalmas volt a régi design, jót tett, hogy frissítették.
    Persze nem lehet olyan rendszert csinálni, ami mindenkinek tetszene.

  12. NagymesterB - 2013.09.19. 22:37

    Soma, koszonom. Kiprobalom es ha nem valtozik, akkor varok egy frissitest, ami talan orvosolja a dolgot.

  13. MFC - 2013.09.19. 22:45

    Egyetértek az előttem szólóval… Ez egy komolytalan disajn! Talán ez is a legjobb szó rá. Ettől a fantáziátlan fehérségtől nem lesz valami letisztult vagy minimal! Ráadásul ezzel a fehérítéssel zabálja az aksit is…mintha egy lampába bámulnék.
    És az a billegés a zárolt képetnyőn… az még ötletnek is ciki!
    Persze vannak jól használható újítások, de van amit feleslegesen bonyolítottak.
    De legalább lehet mappázni az ‘újságost’! :)
    Remélem a frissítéssel kicsit visszatérnek a színek is.

  14. Attila - 2013.09.19. 22:53

    NagzmesterB: szerintem az apple erthetoen elmondta, hogy iphone 4re nem erdemes felrakni mert 4stol “kompatibilis” varhato volt szerintem hogy gondod lesz vele!

  15. B - 2013.09.19. 23:16

    G. Dani : nem tudom, hogy lehet-e downgrade-elni, de ha mégis akkor így csináld:
    menj az iClarifi.com-ra és keresd meg a készülékedhez megfelelő 6.1.4 szoftvert és töltsd le.
    nyisd meg az iTunes, csatlakoztasd a telefont és menj az összegzéshez.
    tartsd nyomva a shiftet és kattints a szoftver frissítésre.
    akkor ha minden igaz felugrik egy ablak, azt okézd le és válaszd ki az ipsw-t amit letöltöttél, a 6.1.4et
    ha minden igaz innentől már nem kell csinálnod semmit, a többit intézi

    javitsatok ha valamit elirtam!!

  16. NagymesterB - 2013.09.19. 23:26

    Szerintem, ha egy vezeto piaci ceg tisztaban lenne azzal, hogy nem mukodik egy szoftver egy bizonyos platformon, akkor nem adjak ki ra. Plane ugy, hogy ALLITOLAG erthetoen kijelentik, hogy ne rakd fel. Ez onmaganak mond ellent, mivel akkor minek fektetnek idot, penzt az adott keszulekre valo optimalizalasra. Hulyeseget beszelsz. Bocs.

  17. H.Attila - 2013.09.19. 23:27

    Uhh de jo lenne ha a frissitesre a fejukhoz kapnanak es alakitananak par dolgot, mondjuk kezdve egy safari ikonnal… Meg szerintem a maga a safari program is eleg fos lett.

  18. H.Attila - 2013.09.19. 23:28

    Az eddigi ezust jobb es kenyelmesebb is volt mint a mostani verzio…

  19. NagymesterB - 2013.09.19. 23:31

    Amugy meg semmi gond a szoftverrel, nalam nem bugos. Enyhen lassabb a nagyobb appoknal, de nem halok bele egy-ket masodpercbe. Az akkut eszi, de hasonlo gond volt az IOS6-nal is, amit egy-ket het utan javitottak. Kivarom es kesz.

  20. Pungi - 2013.09.19. 23:45

    Nekem teljesen jól működik a 4S-en! Nekem tetszik ez az új dizájn, és sztem mindenki meg fogja szokni. Nem lehet mindenkinek jót csinálni, néha a fejlődéshez valami extravagáns dolog kell.

  21. Sagara07 - 2013.09.20. 00:02

    iPhone 5-n kiválóan megy az iOS 7. Gyanúsan jobb az aksi időtartama is nekem.

    Azok akik visszaakrják rakni az iOS 6.1.4 vagy 6.1.3-t azoknak mondom keressenek rá Google-n !
    Ha meg van az ipsw akkor vissza lehet rakni az előző iOS-t…

  22. Sagara07 - 2013.09.20. 00:05

    Nekem igazából a naptár App tűnik röhejesen egyszerűnek…
    Egy fehér háttér, amibe belevan írva az aktuális dátum és nap …. Tényleg eléggé letisztult :D

  23. Raj - 2013.09.20. 00:16

    Nem kell semmi extra az itunes -on belul siman visszaaallitharod az elozo verziot! Minek google meg folosleges korok?!!

  24. Scimor - 2013.09.20. 01:22

    Es a sajat fotot hogy tudom beallitani hatterkepnek, hogy ne legyen ormotlan nagy???

  25. Ppan - 2013.09.20. 05:27

    Iphone 4-en és ipad4-en is jól megy. A kinézet szerintem izlés kérdése. Talán néhány sémából választható lenne a legjobb. A nagy fehérség valóban rossz a szemnek, azért nem tetszik.

  26. ThomasTheMan - 2013.09.20. 05:56

    Szerintem is jó az új cucc. Az aksi nekem is jobnak tűnik 7essel mint eddig volt pedig i4em van. A senbessége sem olyan gáz szerintem ugyan olyan mint volt. Sőt nagyon sok dologban ez az egyszerűsített megoldás szimpatikusabbá teszi nekem.

  27. iMark - 2013.09.20. 06:20

    Sziasztok!!! Mikor lesz iHungary frissítés?

  28. Szimuly Kata - 2013.09.20. 07:11

    Felraktuk az uj frissitést.Nekem némelyik katasztrófális,ovodás szintü.Ami eddig megszokott volt,most kezelhetetlen.Mint a nyitott alkalmazások bezárása.Ja és mitől van az,hogy saját maga kreált Iclode-cimet fiokot ,nem létező mailcimre?Ki se tudom kapcsolni!!!
    Egyszóval nekem a régi verzió jobban tetszett.
    Ha valaki tudna segiteni megköszönném.

  29. Goalaxy - 2013.09.20. 07:30

    4s- en hívásnál nem csörög mièrt?Tudja valaki?Amúgy nem rossz.

  30. Sanyi - 2013.09.20. 07:46

    Gáz az egész… Iphone5 re felraktam, megy minden csak szar …..

  31. Blancor - 2013.09.20. 07:49

    iPhone 4S: Este feltöltöttem 100%-ra az akksit, majd reggel nézem: 80%
    Mi van??? Az előző 6.1.3-as verzióval nem volt ilyen, pedig ott is be volt kapcsolva a 3G, WiFi, GPS stb, és reggelre kb. 3-5%-ot evett meg. Most meg ahogy pötyögöm be a kommentet már 76%. Elmehet az alma a pi**ába!

  32. Blancor - 2013.09.20. 08:01

    A hozzáértőkhöz: Tehát az iTunes-szal vissza lehet állítani a korábbi 6.1.3-as verziót az iPhone 4S-en? Fontos, hogy semmi jailbreak mutatvány ne legyen a folyamatban, csak a tiszta aláírt korábbi iOS! Lehet ezt? A google-n sokféle irományt lehet találni, sok kérdésre nem ad választ, hmm hiába a “barátod”. :)
    Visszaállításnál, azoknál az appoknál (játékok pl.) amelyek lokálisan tárolnak eredményeket, azok is törlődnek? Egyáltalán állította már vissza valaki a korábbit tisztán és aláírtan az iOS7 után? Megköszönném illetve többen megköszönnék, ha írna pár sort, linket stb.

  33. Roka - 2013.09.20. 08:05

    Szerintem jó! iPhone4S

  34. Pancsu - 2013.09.20. 08:23

    Nekem ios 6.0.2 van jailbreakelt :) eszemben sincs frissíteni es az akku nagyon jo i5

  35. Dzsí - 2013.09.20. 08:25

    Sziasztok:)
    iOS 7 olyan, amilyen:) régi mondás:”az idő mindent megold”.. Ez lesz a designnal is:) megszokja majd az ember.
    Nekem lenne egy -lehet, banális- kérdésem: bejövő hívást hogyan lehet elutasítani?
    Eddig simán volt lehetőség felfelé “pöckölni” a menüt (lezárt billzetnél), megjelent a “Mégsem” gomb, de ez a funkció most mintha szublimált volna…
    Köszi előre is!

  36. Hallosz - 2013.09.20. 08:52

    Reggel felraktam a 4s-emre. Hihetetlen de kifogástalanul futott, a Safari sokkal gyorsabb lett. DU. 4 kor már 30% alá csökkent az uku 100-ról. Viszont, ennél siralmasabb, igénytelen, jellegtelen kinézetet nem tudok elképzelni. Ez alulmúlja a Windows phone6 1.0 tesztverzióját. Este vissza raktam a 6 verziót. DE EZ A RETEK akaratom ellenére letöltödött és ott várja, hogy ismét visszaköltözzön. Nekem ez NEM kell! Ma meghirdettem a készülékem eladásra.

  37. Attila - 2013.09.20. 09:16

    i4 en tökéletesen fut és aksi problémák sincsenek :))

  38. Kri$$$ - 2013.09.20. 09:22

    Ha ugyan abban az ütemben halad a dolog mint a beta-k a 7.1 nagyon nagy lesz, nekem bejön a mostani is nagyon

  39. Alexito097 - 2013.09.20. 10:13

    Nekem tökéletes minden nem akad csak nagyon ritkán de akkor is csak kicsit minden ott van ahol kell nekem nincs vele bajom iPhone 4s en nem merül csak jobb lett szerintem.

  40. Dénes - 2013.09.20. 10:17

    Gabor! Nincs idojaras mar ugy mint regen. Ha bekapcsolod a hely eghatarozast akkor szovegesen fogja kiirni a noti centerben h milyen az ido es feltehetoleg mire lehet szamitani.

  41. Dénes - 2013.09.20. 10:19

    Mellesleg remelem a 7.1 stabilan es akadasmentesen fog futni az i4en. Addig nem merem ugrasztani a jb-s rendszerem. Sok tweak hianyozna es bakot ugranek ha cserebe laggolast kapnek

  42. Icccuss - 2013.09.20. 11:21

    Nem ertem minek adtak ki i4s re ha safarin nem lehet bongeszni egy nagyobb terjedelmu oldalt. Eddig siman vitte, most meg kilep… Arra mennek ra hogy csereld egy ujabb iPhone keszulekre aminek nagyobb a ramja. Hat koszi nem.

  43. Tomy - 2013.09.20. 13:17

    Nekem tökéletesen működik annyi kivétellel hogy ritkán egy egy app kidob… Az aksival kapcsolatosan nekem igy többet bírja az aksim mind az iOS 6-osszal. Nekem tetszik :)

  44. Berecz - 2013.09.20. 13:36

    Nagyon várom

  45. Bejacsek - 2013.09.20. 15:36

    Dzsi! A bejovo hivast elutasitani a lezaro gomb ketszeri megnyomasaval tudod. Ha egyszer nyomod meg, csak nemitod, hogy ne csorogjon.

  46. Monácska - 2013.09.20. 16:41

    Meg tudná mondani valaki, hogy van a híres itunes rádió?

  47. Silverheart - 2013.09.20. 17:04

    Sziasztok! Nekem tökéletesen hiba nélkûl megy 4s en mint szoftver tökéletes semmi gond vele, viszont…… Csak nekem érződik enyhe android és windows phone beütés a design- on? Nagyon nagyon remélem, hogy változtatnak ezen, kissé langyi, és nagyon nem tetszik!!!!

  48. Lacika54 - 2013.09.20. 17:09

    Kedves Dzsí!
    Kikapcsolni úgy lehet a hívást hogy a teló tetején levő bekapcs gombot kétszer megnyomod és máris nem fogadtad a hívást! Próba!

  49. Csaba - 2013.09.20. 17:55

    iPhone 4S-en tökéletesen megy az IOS 7. Nekem bejön az új design bár valóban szokni kell!!!

  50. mzperx - 2013.09.20. 18:04

    Vajon az ios7 telepítése után miért nem működik az iTunes Store az iphone 4s-en??

  51. B - 2013.09.20. 18:19

    Nekem 2 problémám van! Egyik hogy ha hívásom jön egyszer úgy csorog hogy csak zöld sav van es jobbra húzással tudom felvenni! Ilyenkor nem tudom elutasítani a hívást! De valamikor meg csempe alakban baloldalt hívás vége pirossal jobb oldalt zöld fogadás! Na ilyenkor mi van? Illetve másik része hogy halkabb hívás közben!

  52. iMark - 2013.09.20. 21:17

    Nekem pedig a hangszoroja lett halkabb

  53. Gaben - 2013.09.20. 21:58

    Sztem. nem rossz… De egy homár okádék az egész… Folyamatosan dühít, h. b…hatták így tönkre az ios- t… Tényleg ez a jövő trendje? Köcsög ikonok? Funkciók jók, de a dizájn… ááááá… Értesítési központ meg olyan iPaden, mint ha egy hidegháborús orosz tepsit húznék a kijelzőre… Elkúrták, nem kicsit, …

  54. Gabor - 2013.09.21. 01:32

    Sracok, jol tudom, hogy a model A1429 az a gsm+cdma modell? Az sw miatt kerdezem. Mert akkor az
    Iphone5,2_6.1.4_10B350 kell leszedni…? Gondolkodom a downgraden

  55. Nevi - 2013.09.21. 04:46

    Srácok…akiknek nem tetszik csináljátok egy csoportot facebookon aztan dobjatok ossze egy szebb, gyorsabb, használhatobb dolgot ;) hajra, lehet h meg ti is dollár milliárdosok lesztek :)

  56. Zoli - 2013.09.21. 08:49

    Nekem is nagyon tetszik I5 es az uj I5S en is. Sokkal jobban tetszik mint a regi…Pedig eleg regita hasznalok Iphonet. De mar kellet egy kis valtozas. Nekem semmi hiba az 5oson. Minden tokeletesen mukodik. Akinek nem tetszik az meg tegye vissza ne sirjon.

  57. BZs - 2013.09.21. 09:44

    Nekem ugy akad az irasnal mintha kb 3-asom lenne KATASZTROFA!!!!!!!!!!!!!!!
    Nem tudok irni mindegyik programban ezt csinalja!!!!!!!!!

  58. Bandipapa - 2013.09.21. 16:58

    Nekem 4-en minden tökéletesen megy!De megbántam a frissítést sajnos:(Nem Apple termélhez méltó amit kihoztak az IOS7-el…Egy egyszerű alap WP8 as telefonon szebben kidolgozott a minimál design…remélem ezen a következő frissítések változtatnak majd:(

  59. kkefe - 2013.09.21. 23:20

    4Sen: aksi nagyon merül, hívásinditásnál gondolkodik hogy mi van, facebook kifagy!!! Halkabb hangszóró!! Nem is tudom sorolni úgy felidegesít!!!

  60. iJoeMaster - 2013.09.22. 09:32

    Könyörgöm! Ha valami jó volt, minek kellett elrontani??! Ez visszalépés, nem fejlődés. Ha valaki gondolkozik, hogy telepítse-e inkább csináljon bármit de iOS7-et NeeeeeEEEE!!!
    Aksizabáló, andridot utánzó, lassú, de nagyon lassú! Ez egy rémálom! Ennyire igénytelen ikonokat még életemben nem láttam. Ezeknél bárki jobbat tervez 5 perc alatt, még fáradtan is. Ááá!

  61. Andi - 2013.09.22. 10:24

    Nekem instagram se mukodik…

  62. Csaba - 2013.09.22. 10:53

    I4S-en nekem tökéletesen fut. Kicsit szokni kell, de nem lesz ez rossz!

  63. Andi - 2013.09.22. 17:09

    Nekemis 4S van es majdnem minden rossz rajta:/ bugos az egesz

  64. strucc007 - 2013.09.22. 19:47

    iPhone 5: az akku idő zseniálisan megnövekedett!!!

  65. Mate - 2013.09.22. 19:49

    Kérlek segítsetek!

    iPad 3-ra ajánljátok a telepítést?
    Mik a tapasztalatok?

  66. Nix - 2013.09.23. 22:13

    Gyakran nem kapom meg az üzeneteimet frissítés óta! Ez így nem oké!!!!!!!!!!!!!!! Pluszba napi 2szer kell telefont töltenem :@ másnak is vannak ilyen problémái az ios 7el??

  67. I Phone 4S - 2013.09.24. 18:35

    Sziasztok!
    Valaki találkozott már azzal problémával IOS 7 alatt hogy a billentyű lezárásnál van amikor nem adja ki rendesen a lakathangot?(i4S)a hang az ugyanaz akar lenni de olyan mint ha nem tudná rendesen ki adni azt a hangot

  68. Jaffika - 2013.11.06. 17:39

    Már November van a 7.1 sehol??? Találgatuni meg hülyeséget irkálni én is tudok…

Szólj hozzá Te is!