Így működik vagy nem működik az Apple ujjlenyomat-olvasója

KeleMan 2013.09.12. 22:15 Apple, iOS 17 hozzászólás 4 286

A The Wall Street Journal legfrissebb értesülései szerint, az Apple sajtósával folytatott beszélgetés alapján kiderült egy és más az Apple ujjlenyomat-olvasó technológiájáról, melyet a cupertinoi vállalat Touch ID névre keresztelt.

A médiaesemény utáni első tesztek alapján az újságírók arra a következtetésre jutottak, hogy sajnos az ujjlenyomat-olvasó nem mindig használható tökéletesen. Az Apple szakemberei a keynote utáni termékbemutató során fel is hívták a figyelmet arra, hogy nedves ujjakkal vagy akár épp bekrémezett kézzel nem mindig képes az érzékelő megfelelő hatásfokkal működni.

Persze ahhoz kétség sem fér, hogy sokkal jobban működik az Apple technológiája, mint amit eddig más eszközökben megszokhattunk, hiszen sokkal gyorsabb és megfelelő körülmények mellett 100%-os pontossággal, egyből felismeri a felhasználót.

Az Apple képviselői hozzátették, hogy a vállalat kifejezetten a Touch ID-hez egy új védelmi rendszert is kifejlesztett. Ennek lényege, hogy az ujjlenyomat mellett a felhasználónak kötelezően meg kell majd adnia egy PIN kódot is, de csak akkor ha a telefont 48 órán keresztül nem használják (nem oldják fel). Ha az iPhone 5S készüléket ki- majd újra bekapcsolják, szintén kérni fogja az egyedi kódot a telefon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

17 hozzászólás

  1. Scimor - 2013.09.12. 22:43

    Remelem azert ez egy ki/be kapcsolhato funkcio lesz…!

  2. Phoenix - 2013.09.12. 22:44

    Jó tudni! Betartva ezeket, tökéletes! Ez a lényeg!
    Viszont, ha néha megy, néha nem, na az gáz lenne!

  3. zsolt - 2013.09.13. 00:52

    Ha elveszted az ujjad, akkor sem fogsz tudni belépni… Komolyan valaki azt gondolja, hogy az apple megengedheti magának, hogy szart, kipróbálatlant rakjon a termékébe?

  4. strucc007 - 2013.09.13. 05:58

    Szerintem nem elég kiforrott még ez a technológia. Egy retina scanner talán jobban működne.

  5. strucc007 - 2013.09.13. 05:59

    Lehet h hülyeséget kérdezek, de ez a touch id sötétben is fog működni?!

  6. Phoenix - 2013.09.13. 06:07

    Persze, hogy fog…!

  7. Gyuszi - 2013.09.13. 07:20

    Én egy más portálon olvastam, hogy ha a kezünk vágás-szúrás nyomokkal van tele akkor nem működik! Nos én cukorbeteg vagy és mindennap szúrom az újjamat, hogy megmérjem a vércukromat, az ujjaimon kis szúrások vannak, ezért fog mjd működni?

  8. Peter - 2013.09.13. 07:58

    A fent irtakat figyelembe veve szerintem esszeru, ha inditaskor minimum ket (kulonbozo) ujjunkat olvastatjuk le majd vele…

  9. Apple - 2013.09.13. 08:41

    Nem új technológiát fejlesztettek hanem megvették a céget akié a technológia. Ha volt/van mondjuk HP laptopotok es abban van ujjlenyomat olvasó – pl win-be belépéshez – na akkor pont olyan pontosságú lesz ez is hisz azt a beszállító céget vettek meg. Gondban is van jo par ceg most emiatt akiknek eddig szállítottak.
    Amugy nekem tökéletesen működött mar HP-ban is szoval nem kell aggódni. :)

  10. Blancor - 2013.09.13. 08:42

    @Gyuszi: Működni fog. Egyrészt a tűszúrás nem olyan mértékben roncsolja a ujjon található barázdákat, hogy ne lehessen azonosítani, másrészt meg gondolom nem egy ujjadat szúrod mindig. :) Nem az egész ujj lenyomatát szkenneli, hanem kb. 50-60 pontot, ami azt is jelenti, hogy ebből nem reprodukálható a teljes ujjlenyomat, így amiatt sem kell aggódni, hogy személyiségi jogokat sért.

  11. Blancor - 2013.09.13. 08:46

    Nem beszélve arról, ami már egy fenti kommentben is elhangzott, egynél több ujjlenyomat szkennelésére (mintavételére) kell, hogy legyen lehetőség (akár mind a 10 ujjról). Úgyhogy nem kell aggódni.

  12. Gyuszi - 2013.09.13. 11:44

    Köszi a válaszokat!:)

  13. Rnd - 2013.09.13. 12:27

    Nedves ujjal nem mukodik… Felhaborito… Gondolom ha rajtam lesz a telikesztyu, akkor se ffog mukodni… Mar hallom az android tabor fikazasat..

  14. Koko - 2013.09.13. 13:34

    Sziasztok! En egyet tudok. Szeretem a telefonom mert rettenetesen stabil es gyors, teljesen testre tudom szabni. Az ujjlenyomat olvasóval még inkább magamnak fogom érezni. Utálom ha piszkálják, igy ez végképp lehetetlen lesz! Várom de nagyon!

  15. iLacko - 2013.09.13. 20:35

    Na megmondom mikor lesz majd gubanc! Amikor hasznalt 5S- t vesz valaki 10-bol 5 vedett lesz majd es kapufa! Anno ezt eljatszotta a Hp is a laptopjaival klasz meg minden de amikor majd a sajat telefonod kitilt es nem is tudsz belepni elgondolkozol!

  16. Gizmo - 2013.09.14. 23:50

    @Strucc007
    Csak szikrázó napsütésben műkodik!!! :))

  17. Asd - 2013.09.15. 18:51

    A fekete (pala szurke) a legszebb :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.